DÁVID ZSOLTÁRAI

Réz íj a falon

    „A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlenhez feddhetetlen. A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz. A nyomorult népet megsegíted, de a kevély tekintetűeket megalázod. Te gyújtasz nekem mécsest Istenem; fénysugarat ad nekem Istenem a sötétben. Veled a rablóknak is nekimegyek, ha Isten segít a falon is átugrom. Az Isten útja tökéletes, az Örökkévaló beszéde színigaz, pajzsa mindazoknak, akik oltalmát keresik. (Hiszen) ki az Isten az Örökkévalón kívül és ki a Szikla Istenünkön kívül? Az Isten az, aki erővel ruház fel engem és tökéletessé teszi utamat! Olyanná teszi a lábamat mint a szarvasoké, magaslatokra állít engem. Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek. Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem és naggyá tesz a nyájasságod. Biztossá teszed lépteimet és nem inognak bokáim.” (Zsoltárok 18:26–37.)

    Dávid folytatja győzelmi énekét. Már elmondottuk az előzőekben, hogy nem lehet egy központi gondolatot felfedezni, ami köré Dávid gondolatfüzérét teszi. Az egyes szavak értelmezéséből és a mondatok magyarázatából, nem feltétlenül áll össze egy logikus összkép; vagyis nem lehet beszélni egy összefüggő, logikus, versben kifejezett életmű összefoglalóról.

    Az első három versben Dávid kifejezi véleményét az isteni igazságról, amely olymódon vezeti a világot, hogy mindenkinek (meg)adja a neki járó bánásmódot érdemei szerint (héberül: midá köneged midá).

    Rási itt telegrafikus rövidséggel említi – egyrészt az isteni tulajdonságot a kölcsönösségről (Jót a Jónak!), másrészt pedig a három pozitív fogalmat – Hűséges, Feddhetetlen, Tiszta – a három ősatyával azonosítja. Ennek alapja Jonátán itteni fordítása-értelmezése, amely részletesen elmondja miért és mennyiben rímel ez a három fogalom Ábrahám, Izsák és Jákob személyiségével.

    A „fénysugár a sötétségben” lehet szimbolikus, optimizmust sugárzó kijelentés, és lehet – mint Rási utal rá néhány szóban – történelmi esemény visszfénye. Eszerint amikor a Ciklágot megtámadó amalékita dandár ellen harcolt Dávid, az éjszakai hadviselés megpróbáltatásaiban volt része. Azt, hogy Isten világította meg neki a két éjszakát – villámokkal és meteorhullással – ezt már a Midrás teszi hozzá (Sochér Tov).

    A „nyomorult nép” (szó szerint szegény nép) kifejezésre a Talmud azt mondja: „Ha látod, hogy a nemzedék egyre fogy és csökken (főleg szellemiekben) – várd-lesd a Messiás eljövetelét” (Szánhedrin 98a.). Ebben az esetben csak ő segíthet.

Jevusz (Jeruzsálem) falain

    Mire mondja itt Dávid, hogy – Isten segítségével – a falon is átugrik?

    Az egyszerű, szöveghű értelmezés szerint Dávid ezt nagy általánosságban mondja, mint az istenfélő ember, aki minden cselekedetét Isten segítségének tudja be.

    A Midrás azonban konkretizál és Jevusz (az egykori Jeruzsálem) elfoglalásáról beszél. Ez magas fallal volt körülvéve, ami objektíve megnehezítette a város bevételét. Az ágádá szerint – a nehézségnek szubjektív oka is volt, éspedig az, hogy ezek a jebusziták a filiszteus Avimelech ivadékai voltak, akiknek Ábrahám megesküdött, hogy harmadíziglen nem bántja őket. Amikor jöttek Dávid harcosai – a jebusziták egy csőre kifeszítették az eskü szövegét és azt a falra kifüggesztették. Egy homályos Írásvers szerint a jebusziták még gúnyolódtak is mondván, hogy az ily módon védettséget élvező városukat még a vakok és a sánták is meg tudják védeni.

Mit tett erre Dávid? – kérdi a Midrás.

    Ostromzár alá vette a várost, katonáival bekerítette majd kijelentette, hogy akinek sikerül a városba behatolni, azt kinevezi hadvezérnek. Joáv, aki már akkor a hadsereg tehetséges tisztje volt – hozott egy fiatal, rugalmas fenyőfát, azt meghajlította és segítségével felugrott a városfalra. Dávid ezt úgy látszik nem jó szemmel nézte – mivel ő szeretett volna az első lenni, aki az ellenséges városba behatol – imádkozott és erre „Isten lealacsonyította a várfalat, hogy Dávid át tudja ugorni” (Sochér Tov).

    Érdekes módon ötvözi Dávid ebben a fejezetben a saját dicsőségét – főleg ami haditetteit és fizikai képességeit illeti – Isten segítségével. Mivel tudjuk, hogy Dávid mélységesen hívő ember volt – arra a meggyőződésre kell hogy jussunk, hogy ebben a dalnok a jövendő nemzedékeket akarja helyes viselkedésre tanítani: aki tartja magát az isteni igékhez és annak megfelelően rendezi be az életét – azt az Isten megsegíti.

    Voltak akik megkérdőjelezték ezt mondván, hogy még egy nagy embernek sem illik, hogy magának – érdemeinek – tulajdonítsa az isteni segítséget, de nyilvánvaló, hogy ezt itt Dávid oktató szándékkal teszi. Hiszen látjuk, hogy másutt Dávid maga mondja: „Ki vagyok én és a házam népe, hogy idáig hoztál?” (2Sámuel 7:18.)

A kölcsönösség Dávid és Isten között

    Ámosz Cháchám hangsúlyozza, hogy itt is az a kölcsönösség jut kifejezésre, ami a zsidó hitben Isten és a zsidó nép kapcsolatát jellemzi. Dávid úgymond „szerződéses viszonyt” létesített Istennel. Ez a szerződés – Brit – mindkét szerződő felet kötelezi: Dávid köteles Isten útjain haladni, tartani a Tórát és törvényeit, és királyságát a zsidóság „játékszabályai” szerint vezetni. Ennek ellenében Isten köteles őt, királyságát és dinasztiáját védeni és oltalmazni. Ez szigorúan kölcsönös. Ámosz Cháchám említi, hogy Dávidot ellenségei azzal vádolták, hogy súlyos vétkeket követett el (lásd Simi Ben Gérá szörnyű átkait – uo. 16:5-8.), hogy ezzel „bizonyítsák” érdemtelenségét az isteni védelemre. Ezért kell Dávidnak itt többszörösen hangsúlyozni ártatlanságát – ami szavatolja isteni oltalmát.

    Aki kettőzött figyelemmel olvassa Dávid szavait, az a dicsekvés mögül kihallja a király óvatos fogalmazását: tulajdonképpen ez Isten dicsősége, nem az övé, hiszen minden jelző, amit magára mond – isteni eredetű. Ő az, aki olyanná teszi lábait, mint a szarvasoké; Ő tanítja kezeit a harcra… az Ő jobbja támogatja Dávidot és teszi biztossá lépteit. Jogos a megjegyzés, hogy az 50. verses énekben egy mondat sincs, amelyben Dávid valamit egyes-egyedül magának, erejének, okosságának tulajdonítana. Maga a király titulus is csupán az utolsó mondatban jelenik meg, és ott is ragozva, mint (Isten) „királya” van említve és a megváltó (a Messiás) az Ő „megváltója”.

    (folytatás következik)

    Naftali Kraus

Megjelent: Gut Sábesz 2. évfolyam 48. szám – 2014. augusztus 25.

 

Megszakítás