DÁVID ZSOLTÁRAI

DÁVID ZSOLTÁRAI

Az igazság-szolgáltatás

    „Zengjetek az Örökkévalónak, aki Cionban lakozik. Mondjátok el a népeknek fenséges tetteit. Mert számon kéri a vérontást, emlékezik rá, nem feledkezik meg a nyomorultak jajkiáltásáról. Légy kegyelmes Istenem, lásd mily elesett lettem gyűlölőim miatt; csak te emelhetsz fel a halál kapujából, hogy elbeszélhessem sok dicső tettedet, Cion lányának kapujában, és vigadhassak, mert megmentettél! Maguk ásta gödörbe estek a népek, az általuk kifeszített háló fogta meg lábukat. Bemutatkozott az Örökkévaló, igazságot szolgáltatott. A bűnöst saját keze műve ejti csapdába. A pokolra kerülnek a vétkesek, mindenki, aki elfelejti Istent. Nem marad örökre elfeledve a szegény, nem vész el végleg a nyomorultak reménye. Ne engedd, Istenem, hogy erőszakoskodjanak; álljanak eléd ítéletre a népek! Kelts bennük félelmet Istenem, hadd tudják meg a népek, hogy ők csak emberek! Szelá. ” (Zsoltrok 9:12–21).

    (Folytatás a 20. számból)

    A zsoltár második része az első rész gondolatait folytatja. Isten megmutatkozik igazságos mivoltában, megbünteti az erőszakos népeket és igazságot szolgáltat a szegényeknek-szerényeknek. Minél általánosabb és homályosabb a szöveg, annál inkább képes az egyén magára és bajaira vonatkoztatni a lamentációt.

    Itt nehéz az egyes verseket Góliátra érteni. A Midrás keresi a történelmi analógiát. Így Midrás szerint a „számon kéri a vérontást, emlékezik rá…” – Akiba és a Tíz Mártír megölésére emlékeztet, ami a rómaiak egyik hírhedt „hőstette” volt, a Bar-Kochba-lázadás brutális leverése után.

    Egy olyan epizódot említ itt a Midrás, amit máshonnan nem ismerünk.

Ben-Kopja az álbíró…

    Amikor a római hatalom halálra kereste rabbi Jehudá ben Náchtomot – a Tíz Mártír egyikét – Ben-Kopja kísérletet tett arra hogy megmentse életét. Mit tett Ben-Kopja? (Akiről azt sem tudjuk ki-fia-borja volt, hogy egyáltalán zsidó volt-e, vagy csak egy jóérzésű ember.) Kiadta magát bírónak, halálra ítélte az elfogott Jehudát, és más valakit – feltételezhetően egy bűnözőt – végeztetett ki helyette. Valaki besúgta ezt a helytartónak, aki kivégeztette mindkettőjüket és tetemeiket kis darabokra vágatta. Erre írja a zsoltáros, hogy „számon kéri a vérontást” – mondja a Midrás, és hozzáteszi, hogy „amikor az Örökkévaló számon kéri rabbi Akiba kiontott vérét, akkor nem feledkezik meg Ben-Kopja kiontott véréről sem. Nem felejti el a cádikok kiontott vérét, és nemcsak a cádikok vérét kéri számon, hanem minden zsidó vérét, amit a smád – a római Holocaust – idején ontottak” (Sochér Tov és Jálkut).

Pokolra kerülnek a vétkesek…

    A pokol az antitézise a mennyországnak, vagyis a túlvilági életnek. A Midrásban két bölcs vitája szemlélteti az ezzel kapcsolatos zsidó felfogást. Rabbi Eliezer szerint a népeknek nincs részük a túlvilági életben. Ezt bizonyítandó, idézi rabbi Eliezer a fenti verset. Rabbi Jósuá vitába száll vele, és egy nyelvi-logikai levezetés segítségével bizonyítja, hogy csak a népek gonoszainak nincs részük a túlvilági életben – azoknak, akiket a zsoltáros itt „Isten feledői”-nek titulál. Azonban a népek igazainak – amit manapság a „népek jámborai”-nak hívunk, igenis van részük a túlvilági életben.

„Cion lányának kapuja”

    Cion, Jeruzsálem egyik poétikus elnevezése gyakran fordul elő a Bibliában. „Cion Lánya” alatt Jeruzsálem lakossága, átvitt értelemben pedig a zsidó nép értendő. A menekvésért tartott hálaadó vigasság, a Dáát mikrá szerint lehet egy ünnepi körmenet, melyben a városba zarándokló zsidók ünneplik az ellenség feletti győzelmet. Ennek ellenpólusaként a Siralmak könyvében „Cion lánya” siratja saját magát és a romba dőlt várost.

    Itt „Cion lányának kapuja” az, ahová a „halál kapujá”-ból vezet az út. Ha Isten megment a halál kapujából, akkor Cion kapujában fogok hálát adni Istennek, és vigadni. Dávid volt az aki jebuszita Ornán szérűjét megvásárolva legalizálta Izrael kapcsolatát Jeruzsálemmel, amely ezáltal Erec Jiszráélban egyike lett azon három helynek, amivel kapcsolatban a nem zsidók nem élhetnek semmisségi panasszal, hogy a zsidók erőszakkal vették birtokukba, mivel törvényesen, pénzért vásárolták meg őket. Ez a három hely – mint tudjuk – Hebron, a Machpéla barlang, amit Ábrahám 400 sekelért vett meg a hettita törzsfőnöktől, Sechem, amit Jákob vásárolt meg 100 keszitáért és Jeruzsálem, amit Dávid vett meg Ornántól.

    Így tehát, mindent összevetve, a zsoltár Dávid hálaéneke Istennek, amiért Isten megmentette őt az életveszélytől és ezért Dávid az Ő dicsőségét zengi.