A zimankós, téli hónapok alatt kevesebb időt töltünk a szabadban, ami arra is hajlamosít, hogy az ott végzett szabadidős tevékenységeket (pl. a biciklizést, futást, vagy a sétát) felváltsuk a szobánk rejtekében való olvasgatással, tanulással esetleg tévézéssel. Eközben persze édességeket majszolunk, mit sem sejtve, hogy ezzel miféle veszélyeket szabadíthatunk magunkra. A lehetséges következmény elképesztő: akárcsak Magyarországon, Izraelben is népbetegséggé vált a cukorbetegség.

Megdöbbentő tények

Izraelben kb. félmillió ember szenved a 2-es típusú cukorbetegségben, valamint kétszázezer, akinél már megjelentek a tünetek, de még nem alakult ki maga a betegség. Ugyanakkor ez a kétszázezer sem érezheti magát biztonságban, mert az ún. prediabéteszes állapot az esetek 40%-ban súlyosbodik, és pár éven, de akár hónapokon belül is megjelenik maga a cukorbetegség. Az érintett lakosság aránya Magyarországon és Izraelben közel ugyanakkora: kb. 6-7%.

Az izraeli egészségügyi tárca éves kiadásainak egy ötödét költi diabétesz gyógyszerekre, inzulinra. A diabétesz és szövődményei itt a negyedik leggyakoribb haláloknak számítanak: évente 2500-an veszítik el az életüket a cukorbetegség miatt. Sőt mi több, ha nem történik lényeges változás ezen a téren, akkor 2030-ra az izraeli társadalom 12,5%-a fog a 2-s típusú diabétesztől szenvedni.

A 2-es típusú cukorbetegség általában felnőttkorban (40 éves kor környékén) alakul ki olyan egyébként elkerülhető helytelen életviteli szokások miatt – mint a sport hiánya, és a zsíros, hizlaló ételek fogyasztása.

Mit mondanak a zsidó bölcsek?

Érdekes módon a zsidó bölcsek már több száz évvel ezelőtt megadták a receptet a problémák elkerülésére. A 12. században élt Rambamról tudni szokás, hogy Szaladin szultán háziorvosaként rendkívüli tudásra tett szert az egészségügy területén. A Hilchot Deot c. műve negyedik fejezetében hasznos tanácsokat adott a számunkra (14-15 halacha):

„A túlevés méreg az ember teste számára. Ez a betegségek fő oka. A legtöbb betegséget az egészségtelen ételek, és a túlzott táplálék bevitel okozza, (még akkor is, hogyha ebben az esetben egyébként egészségesek.) Ezt már Salamon király is megjegyezte a Példabeszédében: aki vigyáz a szájára és a nyelvére, az megőrzi a lelkét a gyötrelmektől (Példabeszédek 21:23). Arra gondolt, hogy meg kell őrizni a szánkat a káros ételekről, és a nyelvünket a fölösleges beszédtől. ”

Mire figyeljünk az étkezések során?

Mi számít káros ételnek a cukorbetegség szempontjából? Elsősorban a magas kalória tartalmú, zsíros ételek. Érdemes tisztában lennünk a napi kalória szükségletünkkel, és azzal is, hogy melyek ételek mennyit tartalmaznak. A friss zöldségekből és gyümölcsökből bármennyit fogyaszthatunk, a problémát főleg a feldolgozott, kész – valamint a cukros ételek jelentik. Általában jobb, ha saját magunk főzünk, hiszen akkor el tudjuk kerülni az adalékanyagokat vagy tartósítószereket. Ha megnézzük a nemzetközi chabad oldalát, a www.chabad.org -ot, akkor ott számtalan jobbnál jobb, hagyományos zsidó, viszont egészséges étel receptjét találjuk.

Az ételek elkészítésénél fontos megjegyeznünk, hogy előnyösebb, ha a cukorbeteg és a veszélyeztetettek fehér liszt helyett teljes kiőrlésűt használnak. A teljes kiőrlésű liszttel készült termékekben lévő cukor ugyanis lassabban szívódik fel, ezáltal kevésbé emeli a vércukrot. Az a különbség a fehér és a teljes kiőrlésű liszt között, hogy az utóbbi tartalmazza a búzaszem külső rétegeit (korpát)  és a csírát is. (Fontos tudni, hogy a kasrut törvények szerint a lisztet felhasználás előtt át kell szitálni. Ennek módszereiről a rabbiknál kell érdeklődni).

Ha viszont nem akarunk kalóriaértékeket számolgatni vagy nincs módunk, esetleg időnk főzni, akkor is érdemes megszívlelni azt az alapszabályt, hogy minden esetben valamivel a teltség érzetének a kialakulása előtt megálljt kell parancsolnunk magunknak. A zsidó életmód törvényeket, a halachát tartalmazó Sulchan Aruch (32:3) szerint „ahhoz az ember megőrizze az egészségét, ügyelnie kell arra, hogy csak egy átlagos mennyiséget egyen testfelépítéséhez mérten: nem túl keveset, de nem is annyit, hogy teletömje magát”, ez a szabály szombaton is érvényes, bár akkor kicsit engedékenyebbek vagyunk magunkkal szemben.

Halacha és testedzés?

Az étkezés mellett a másik nagyon fontos terület a testedzés.

Rambam azt mondja, hogy „ameddig az ember testgyakorlatokat végez, melyek során ki is fárad, nem eszi tele magát a teltség szintjéig és laza széklete van, addig nem fog betegségektől szenvedni, és az ereje is nőni fog…Aki azonban tétlen, és nem sportol, nem üríti ki a beleit akkor, amikor szükséges, vagy pedig székrekedésben szenved, akkor még abban az esetben is fájdalmai lesznek a testében, és elveszíti az erejét, hogyha egyébként helyesen étkezik és betartja az orvostudomány többi szabályát.”

Moshe Dovid Lebovits rabbi egyik egészséggel kapcsolatos írásából azt tanultam, hogy a Gemara

megírásának a korában a futás volt az egyik legelterjedtebb testedzési forma a zsidók körében.

Viszont már az ősapáinknak is voltak módszereik a testük karbantartására. Gondoljunk például Jákóbra, aki annak ellenére, hogy ideje jó részét Izsák sátrában, tanulással töltötte – mégis szert tudott tenni akkora fizikai erőre, hogy egy angyallal is megmérkőzhetett, valamint egy hatalmas zárókövet is képes volt a kút szájáról legördíteni, ami által Ráchel juhait megitathatták.

Nem jó kifogás tehát a szellemi foglalkozást űzők számára sem a testedzés elmellőzése.

A hűvös, télies időjárás persze kiváló lehetőséget nyújt a tétlenség megmagyarázására – mégse tegyünk így. Ha fontos számunkra, hogy egészségesek maradjunk, akkor fogadjuk meg bölcseink tanácsát. Hiszen tudjuk: „Ép testben ép lélek”.

 

Források:

 

Kityus Sulchan Aruch

Rambam: Hilchos Deot

Halachicallz Speaking 10/8

Maimonides – Wikipedia

Moses ben Maimon (1138-1204), commonly known as Maimonides () and also referred to by the acronym Rambam ( Hebrew: רמב״ם), was a Sephardic Jewish philosopher who became one of the most prolific and influential Torah scholars of the Middle Ages. In his time, he was also a preeminent astronomer and physician, serving as the personal physician of Saladin.

– Házipatika

Napjainkban egyre népszerűbbek az olyan magán egészségbiztosítások, amelyek gyors és szervezett egészségügyi ellátást nyújtanak. De mit is jelent ez pontosan a gyakorlatban? Tedd próbára tudásod kvízünkkel!

http://www.chabad.org/library/article_cdo/aid/910344/jewish/Deot-Chapter-Four.htm

Israel sees rise in stroke-related deaths

Central Bureau of Statistics report reveals decrease in deaths caused by diabetes, increase in mortality from stroke. Cancer remains most lethal disease

http://www.socialfinance.org.il/social-impact-bonds/42/reducing-development-type-2-diabetes-in-high-risk-pre-diabetics

Moshe Dovid Lebovits: Halachically Speaking 10/8

Staying Healthy in Halacha

The topic of health is discussed at great length today in medical journals and other publications. T…

Novosztyi c. orosz nyelvű izraeli lap cukorbetegségről írt cikke (12.05)

Megszakítás