Az Ékev hetiszakasz e részében az olvasható, hogy Isten ígéretet tesz a zsidó népnek: segítséget ad nekik az ország meghódításához. Ebben a mondatban a cir’á – צרעה kifejezés szerepel, melyet a leggyakrabban darázsnak vagy lódarázsnak fordítanak. Ugyanez a kifejezés több helyen szerepel a Tánáchban (zsidó Biblia) és a Talmudban is:

És küldöm a darazsat előtted, hogy elűzze a chivit, a kánaánit és chitit előled. (2Mózes 23:28)

A prófétai könyvek közül Jehosua (Józsué) említi könyvének legvégén:

Átkeltetek a Jordánon és eljutottatok Jerichóig és harcoltak ellenetek Jerichó emberei, az emori, a prizi, a kánaáni, a chiti, a girgási, a chivi és a jevuszi; és kezetekbe adtam őket. És küldtem előttetek a darázst és elűzte azokat előletek: az emori két királyát, nem kardoddal s nem íjaddal. (Jehosua 24:11-12)

Mint látható, a darázs feladata minden esetben az, hogy az Ígéret Földjére benyomuló zsidóknak segítsen a honfoglalásban és még azt megelőzően kergesse ki a kánaáni népeket a területről, hogy Izrael népének harcba kellene bocsátkoznia ellenük. Isteni csapás ez, hogy Izrael népe bizonyos legyen abban, hogy minden, amit kap, Istentől ered. Nehogy – ahogy nem sokkal a nyitó idézetet követően olvassuk – azt mondják magukban a zsidók: „Erőm és kezem hatalma szerezte nekem ezt a vagyont” (5Mózes 8:17), hanem inkább:

… emlékezzél meg az Örökkévalóról, a te Istenedről, mert ő az, aki neked erőt ad, hogy szerezzél vagyont, hogy fenntartsa szövetségét, melyre megesküdött őseidnek… (5Mózes 8:18)

Vannak, akik úgy értelmezik, hogy valóban erről a fájdalmas csípésű rovarról van szó, hiszen korábban már több alkalommal láttuk, hogy az Isten állatok által küldi el a büntetést (pl. az egyiptomi tíz csapás közül több is állatok által következett be) vagy állatok segítségével közöl valamit (pl. Bileám szamara). Mások úgy vélik, hogy metaforáról van szó, és úgy kell inkább értenünk, hogy Isten úgy űzi el a kánaáni népeket, hogy azok úgy futnak majd az életükért, mint amikor valaki egy feldühödött darázsraj elől menekül. Vannak továbbá olyan kommentátorok, akik a cir’á kifejezést a különleges bibliai betegség, a cáráát nevével hozzák összefüggésbe és ennek megfelelően inkább valamiféle ragályként, járványként értelmezik.

A lódarázs természetét ismerve nem csoda, hogy az Örökkévaló valamiféle csodafegyverként utal rá, mely képes arra, hogy egész népeket űzzön el. A lódarázs ugyanis ok nélkül rátámad az emberre is és fájdalmas csípése akár életveszélyes reakciót is okozhat. A Talmud egy helyütt a lódarázs veszélyes csípésére figyelmeztet. Az állat egyébként nem kóser, ahogy a rovarok, férgek, csúszómászók közül négy sáskafaj kivételével egyik csoport sem megengedett. Ebben a kontextusban is beszél róla a Talmud.

 

Kóser gasztro: popcorn (meg egy kis sáska)

Házi pattogatott kukorica, sáskatörténelemmel fűszerezve.

 

 

A midrásirodalom említi, hogy Dávid király néhány alkalommal megkérdőjelezte egy-egy állattal kapcsolatban, hogy valóban a teremtés szükséges részét képezik-e. Isten válaszát mindannyiszor a saját bőrén tapasztalhatta meg. Saul király hosszú időn át próbálta elfogni Dávidot, ám ő mindig elmenekült előle. Egy napon a király egy barlangban talált menedékre, a barlang szájához kedves szolgáját állította, aki az Ávner ben Ner nevet viselte. Amikor nemcsak a király, de hűséges őre is elaludt, a szemfüles Dávid belopódzott a királyi sátorba és magához vette a király ivóserlegét. Ahogy Dávid kifelé igyekezett, a buzgón őrködő szolga hirtelen megfordult, és lába így elállta a bejáratot. Dávid menekülésért imádkozott Istenhez. Abban a pillanatban egy darázs jelent meg, rászállt Ávner lábára, aki pedig ettől megmozdította a lábát, Dávid pedig kisétált a barlangból. Biztonságos távolba érve Dávid köszönetet mondott Istennek a darázsért.

Fotó: Dmitry Grigoriev on Unsplash