Ezekben a napokban léptünk át az ünnepekben gazdag Tisriből Chesván hónapba, amit szokás MárChesvánnak, vagyis keserű Chesvánnak is hívni. Ebben a hónapban ugyanis egyetlen ünnep sincs. A ragyogó ünnepekből hirtelen áthullunk a szürke hétköznapokba. Az egy hónapnyi ünnepszünetben, ami mintegy ellenpontja az előző hónapnak, lehetőségünk nyílik az ünnepi időszak inspirációit átvinni a mindennapokba, hogy a fizikai világunkat spiritualitással töltsük meg.
Chesván hónap az esőzések megkezdődésének is a hava. A második Szentély idejében e hónap 7-ig tartott, mire minden zarándok, aki Szukkotra Jeruzsálembe érkezett, hazaért. Ezeknek a legtávolabb élő zsidóknak egészen az Eufrátesz partjáig kellett mennie. Ez a nap jelképezi azt, hogy visszatérünk a hétköznapokhoz. Izrael földjén ettől a naptól kedve imádkoznak esőért az ámida imában. (A diaszpórában később, az őszi napéjegyenlőséget követő 60. napon térünk át erre az imára.) Ez a hónap más szempontból is „esős”: ekkor kezdődött ugyanis Noé idejében az özönvíz, és egy évvel később ugyancsak ebben a hónapban hagyta el Noé a bárkáját.
Ebben a hónapban hunyt el Ráchel ősanyánk, az egyetlen a matriarchák közül, aki nem a Máchpéla barlangban nyugszik. Sírja a Betlehembe vezető út mentén található, itt helyezte őt örök nyugalomra Jákov. Ráchel sírja azóta is zarándokhely, ahol a zsidók imádkoznak, és kérik az ősanya segítségét és közbenjárását. A lubavicsi haszidok ebben a hónapban emlékeznek meg a későbbi ötödik rebbe, Sálom Dovber Schneersohn rabbi születéséről.
***
Miért is keserű Chesván? Mert nincs benne egyetlen nap sem, amely különleges alkalmat adna akár az ünneplésre, akár az elmélyülésre és megtérésre. Márpedig az ürességnél nincs szomorúbb dolog. Bölcseink ugyanakkor azt is tanítják, hogy éppen ez a keserű, üres hónap lesz egy napon a legnagyobb öröm ideje, a hagyomány szerint ugyanis ebben a hónapban épül majd fel a megváltás idején a Harmadik Szentély Jeruzsálemben. Legyen ez mihamarabb, még napjainkban!