A héber chéder szó jelentése szoba. A hagyományos zsidó oktatásban alapfokú vallási iskolát értünk alatta, ahol kisgyermekek tanulnak. A chéder egy fizetős szolgáltatás volt, a szülők tandíjat fizettek, szemben a Talmud Tórával, ahol idősebb fiúk a hitközség költségén folytattak zsidó tanulmányokat. A chéderben a gyerekek a melámed (tanító) irányításával tanulták a zsidóság alapjait, a héber írást-olvasást, imádkozást stb. A kifejezés onnan ered, hogy az iskola a melámed otthonának egyik szobájában volt.

Ugyancsak chéder néven indította útjára az AlefKids, az EMIH ifjúsági szervezete legújabb oktatási programját. Adódik a kérdés, miért éppen ezt a nevet választották a hetente két délután szervezett napközinek. „Mert egy ilyen stílusú tanulást szeretnénk” – kezdi a magyarázatot az Alefkids vezetője és a chéder program kitalálója, Hurwitz Dvora Lea. „Az Alefkids egy klub, ami a közösségről, a hovatartozásról, identitásról szól. De nem ad lehetőséget az elmélyült, személyes tanulásra. A Chéder üzenete éppen ez: gyere be, ülj le, fogd a könyvedet és kezdj dolgozni. Teljesen más stílus.”

A Chéder hétfőn és csütörtökön nyitja meg kapuit az Óbudai Zsinagógában kialakított Alefkids klubban. Délután 16 órától 18.30-ig fogadják 4 éves kortól 13 éves korig a gyerekeket. A Chéder többféle le­hetőséget kínál. Először is egy biz­tonságos tér, ahol a gyerekek el­tölthetik az iskola utáni órákat, el­készíthetik a leckéjüket, uzsonnáz­hat­nak. Emellett két programot kí­nálnak, angol nyelvtanulást és hé­ber olvasást, ami a zsidóság alapjai­ról szóló tanulnivalókkal egészül ki. Az Alefkids klubhelyisége inspirá­ló környezet, ami lehetőséget ad az el­mélyült tanulásra éppúgy, mint a kö­tetlen játékra.

„Az Alefkids madrichjai és mádrichái [fiú illetve lány ifjúsági vezetők – a szerk.] segítenek a leckében, ami így sokszor sokkal gyorsabban elkészül, mint a szülőkkel. Így ezeken a napokon nem kell nekik még a napi munka után ezt a stresszt is magukra venni” – magyarázza Hurwitz Dvora a programlehetőségeket – „A chéder különlegessége az ún. „independent personal program”, vagyis az olyan önálló tanulás, amiben a diák a saját tempójában haladva dolgozza fel a tananyagot.”

Az itt alkalmazott program egy amerikai oktatási módszer, az Alef Champs, ami interaktív és játékos formában vezet végig a tanulnivalón, színkódolt könyvek segítségével. „Ezzel különböző szinten haladhatnak egyedül a gyerekek, tanár pedig szükség esetén támogatja ezt a haladást. Magyarországon még nem nagyon ismert ez a rendkívül motiváló és rugalmas módszer. A gyerekek nagyon élvezik, hiszen itt magukkal versenyeznek, ők diktálják a tempót. Néha nem akarnak ha­zamenni sem, nemrégiben vala­me­lyik gyerek azt mondta a kolléganőmnek: ‚Ágyazzunk meg itt, Zsuzsi, és maradjunk éjszakára is.”

Gyakorlatban a tanulás tényleg úgy néz ki, mint a régi idők egyszobás chédereiben: „Minden gyerek egy szobában tanul – kicsit olyan vagy ilyenkor, mint egy polip” – teszi hozzá nevetve. A zsidóság alapjait tanuló gyerekek Rapi-Legény Zsuzsannával haladnak, az angol órákat Hurwitz Dvora tartja, aki anyanyelvi angoltanárként az élményalapú, beszédközpontú oktatást helyezi előtérbe. Felmerül a kérdés, mit csinálnak a legkisebbek, a 4-6 éves óvodások, míg a nagyok, ha nem is a hagyományos, frontális oktatással, hanem játékos módon, de tanulnak. „Tanulnak ők is” – hangzik az egyszerű felelet – „Van nekik megfelelő színtű könyv, és ők is haladnak szépen, mindenki a maga szintjén. Aki elfárad, félreül, játszik a fejlesztő játékokkal, kirakókkal és más játékokkal, amik szintén a héber olvasást segítik. A gyerekek nagyon hamar összeszoknak, várják, hogy találkozhassanak egymással.”

A pár hónapja indult program nagyon sikeres, huszonöt gyerek vesz részt mára a programban, mely igyekszik rugalmasan követni az igényeket: „Van egy keretünk, és ezen belül igyekszünk úgy alakítani a napokat, hogy az megfeleljen a családok igényeinek és időbeosztásának.” A tanulás mellett a Chéder közösségi tér is, ahol a kötetlen játéknak épp úgy megvan az ideje, mint a különleges programoknak, legyen az purimi bábelőadás, vagy más izgalmas program. A Chéderben részt vevő gyerekek háttere teljesen vegyes. Vannak itt állami iskolákból és magániskolákból éppúgy, mint a Bét Menáchemből. Nincs szükség semmiféle háttértudásra, mindenkit örömmel fogadunk”.

Utánpótlás-képzés az AlefKidsben

Az Alefkidsből kinőtt gyerekeket a bár micvára és bát micvára felkészítő BMC csoport várja. Akik pedig ebből is kinőttek, és szeretnék magukat a programok szervezői oldalán kipróbálni, azokat várja az MKZ, az ifjúságivezető-képzés. A program vezetője, Rapi-Legény Zsuzsa kérdésünkre elmondta, hogy a programnak jelenleg 11 hallgatója van. A 2017 őszén indított programon résztvevők mind túl vannak a bár micván és a bát micván. Többen a Maimonidesz Gimnáziumban tanulnak. „Legtöbben az Alek­fids bmc csoportjából kerültek hozzánk és szeretnék folytatni a munkát az Alefkidsben, ami azt jelenti, hogy szeretnének visszaadni abból a sok segítségből és tanulásból, amit gyerekkoruk óta kaptak.” – magyarázza Rapi-Legény Zsuzsa. – „Segítenek a tanulásban, a bár micvára és a bát micvára való felkészülésben.”

A képzés 1-1,5 éves, elméleti és gyakorlati oktatást is tartalmaz, a végén pedig egy nemzetközileg elismert madrich diplomát kapnak a fiatalok. Az elméleti képzés vasárnaponként, az óbudai Zsinagógában zajlik. Itt pedagógiai, gyermeklélektani alapismereteket tanulnak, módszertani helyzetgyakorlatok során pedig be is gyakorolják a tanultakat. „A képzés részét képezi egy 30 órás gyakorlati képzés az elmélettel párhuzamosan. Ráckevén kaptak lehetőséget debütálni a madrichjaink, ahol az ő játéktervüket éles helyzetben próbálták ki.  Volt, aki elkísérte a BMC csoportot Izraelbe, és ott tartott nekik foglalkozást. Ezek mind beszámítanak a 30 órás gyakorlatba.” – magyarázza Rapi-Legény Zsuzsa, aki nagyon büszke jól teljesítő csapatára. A 14-16 éves fiatalokat a gyerekek nagyon szeretik és respektálják. „Nagyon komolyan számítunk rájuk a nyári badacsonytomaji táborban, komoly feladatot kapnak, amiben az eddig tanultakat kamatoztathatják.” Nem ez lesz az első komoly megmérettetése a madrichoknak és madricháknak: a tu bisváti karnevált teljes egészében ők szervezték és bonyolították le, de természetesen a felnőtt szervezők ilyenkor is kéznél vannak: „Bravúrosan sikerült. Inkább megfigyelőként, asszisztensként vagyunk jelen ilyenkor, de nem volt sok szükség ránk.” – teszi hozzá Rapi-Legény.

Lieberman Flóra írása

 

Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 104. szám – 2018. március 6.

 

Megszakítás