Chászid elbeszélés – Báál Sém Tov

A chaszidizmus alapítója, rabbi Jiszráél Báál Sém Tov a Lengyel-Kárpátok Akop nevű kisvárosában született 5458. (1698.) elul 18-án.

Pontosan ötven évvel az ukrajnai, podóliai, volhíniai és lengyelországi zsidókat megtizedelő Hmelnyickij-féle pogromok után született, melyben egész közösségek tűntek el, s a maradék sem látott reményt. Amikor a Báál Sém Tov – akit neve rövidítésével Bástnek ismerünk – élt, még érezhető volt e csapás hatása, s ő sokat tett azért, hogy feloldja a reménytelenség érzését.

Fontos ennek megértése a Báál Sém Tov tanítása szempontjából, hiszen gyakran mondják, hogy a chaszidizmus főként az elnyomott, tudatlan tömegek vigasza. De bár a Bást és követői energiájuk jelentős részét a szegények megsegítésének szentelték, mégsem lenne helyes, ha ezt tekintenénk a chaszidizmus legfőbb jellegzetességének, hiszen e mozgalom új fényt és mélységet adott a Tóra és a tudósok előírásai alapján gyakorolt micvék, parancsolatok világának.

A Báál Sém Tov ötéves korában árván maradt. Apja, egy szentéletű ember, ezt a mondást hagyta rá örökül: „Fiam, ne félj senkitől, csak az Örökkévalótól! Minden zsidót szeress egész szíveddel és egész lelkeddel!” A kis árva a közösségre maradt, és a zsidó fiúk számára akkoriban szokásos nevelést kapta. Szabad idejét szerette szülővárosának gyönyörű természeti környezetében tölteni, ahol érzékeny lelke értékelni tudta a Teremtés fenségét.

Tizennégy éves korában a Bást a nisztárim – a „rejtettek” – csoportjához csatlakozott, a rofsici Ádám Báál Sém rabbi követőihez, akik feladatuknak tartották, hogy városról városra járva biztassák az embereket, és reményt adjanak ott, ahol a kétségbeesés volt az úr. Ádám Báál Sém rabbi halála után Jiszráélt választották a nisztárim vezetőjévé.
„Másodrangú” zsidók?

Tudnunk kell, hogy ekkoriban a zsidóság egyetlen útja a Tóra-tudósoké volt: a tanulatlan, írni-olvasni nem tudók „másodrangú” zsidóknak számítottak.
Az imában egyek vagyunk az Örökkévalóval

Hangsúlyozta, hogy az ima minden zsidó életében alapvető, és az ima potenciális eredménye végtelen. De az ima nem azt jelenti, hogy valamit kérünk az Örökkévalótól – bár ez is egyik célja –, hanem azt, hogy ragaszkodunk hozzá, egynek érezzük magunkat vele. Ez olyan lelkiállapot, amelyben az ember feladja különálló létezésének tudatát, és Isten örök lényével azonosul. Ez a helyzet leírhatatlan öröm – szimchá – forrása, s ez az igazi istenszolgálat szükséges velejárója. A parancsolat betartásának öröme, a szimchá sel micvá, valamint a másokkal való kapcsolat érzelmi melegsége a chaszidizmus legfőbb jellegzetességei lettek.

Akik gyanúperrel éltek

Egyes rabbik, akik nem ismerték a Bást tanításait, óvakodva fogadták azokat, félve, hogy – mint korábban nemegyszer – elterjed egy „álmessiás” mozgalma. Ezek a gyanakvások persze alaptalanok voltak, hiszen a Báál Sém Tov és követői nagyon aktívan ellenálltak az ilyen mozgalmaknak. Így aztán életének utolsó éveiben a Báál Sém Tov tanúja volt, ahogyan megindult a harc, amely később két táborra – a mitnágdim (ellenzők) és a chászidim(chászidok) táborára – bontotta a zsidó népet.
230 évvel később…

Jiszráél Báál Sém Tov rabbi 5520 – 1760 – Sávuotjának első napján, sziván 6-án hunyt el, hatvankét éves korában. Gondolatrendszere, tanítása mint zsidó filozófia máig megőrződött a terjedelmes chábád irodalomban, különösen Snéur Zálmán rabbi írásaiban, aki a lubavicsi chábád mozgalom alapítója volt.

A mitnágdimok és a chászidok közti szakadék nemsokára eltűnt, s már senki sem vádolta a chászidokat. Ellenkezőleg, elismerték őket mint a hagyományos zsidóság lelkes képviselőit. Ötven év múlva már Kelet-Európa zsidó népességének fele a chászid mozgalomhoz tartozott.

Ma, 230 évvel a Báál Sém Tov halála után, a chászid mozgalom és színes leágazásai az egyik legerősebb – ha nem a legerősebb – teremtő irányzat a vallásos zsidóságban.