Reb Mordecháj Chanzin „ellenforradalmi tevékenységéért”, vagyis azért, mert a zsidóság pislákoló lángját igyekezett a Szovjetunió elnyomó rendszerében is fenntartani, nem egyszer találta magát rács mögött, kegyetlen körülmények között. Első alkalommal tíz évet töltött egy kényszermunka táborban, másodszorra öt évet, harmadik letartóztatása alkalmával pedig további hat évre ítélték.

1935 és 1956 között tehát összesen 21 évet töltött szovjet börtönökben és táborokban, ám szabadságának rövid időszakait fáradhatatlanul és önfeláldozóan szentelte a zsidóság fenntartásának. Számtalan története közül ezt a chanukai csodát mutatjuk ma be olvasóinknak.

Ahogyan egyre rövidebbek lettek a nappalok, és egyre jegesebbek az éjszakák, úgy közeledett a chanuka a szibériai télben. A gulágon raboskodó zsidók rövid megbeszélésre gyülekeztek össze, hogy megtárgyalják, miként szerezhetnének titokban egy menórát, melynek meggyújthatnák legalább néhány pillanatra a lángjait az ünnepen. Valaki margarint ígért, mások szálakat húzkodtak ki a ruhájukból kanócnak, és valahonnan még apró pohárkákat is kerítettek a lámpásokhoz. Mindez természetesen ellentétben állt a szabályokkal, és mindannyian tisztában voltak tetteik várható következményével. Mivel reb Mordecháj volt a 18 fős csoport legidősebb tagja, őt tisztelték meg azzal, hogy meggyújtsa az első lángot.

Elérkezett kiszlév hó 25., hanuka első estéje. Az éjszaka közepén egy kis kerti viskóban gyűltek össze a bátor összeesküvők, és mindannyian megindultan, könnyek között hallgatták a halkan, elcsukló hangon elsuttogott áldásokat. Mindannyian némán bámultak az apró lángokba, és visszagondoltak gyerekkoruk békésebb éveire és a szülői házban eltöltött hanukákra.

Hirtelen hatalmas robaj szakította félbe az álmodozásukat, és a tábor őrei özönlötték el a kis szobát. A zsidó rabokat brutálisan megragadták, végigrángatták őket a táboron, majd egy szűk cellába zárták őket. Nem sokkal később bejelentették, hogy azonnal bíróság elé állítják a rendbontókat, elsőnek közöttük a rangidős Mordechájt. A szűkös „tárgyalóteremben” mindössze egy asztal, egy szék, és a vádlott számára egy rozoga pad állt. A tárgyalások természetesen előre megírt forgatókönyv szerint zajlottak le, és a csapat minden tagja tudta, milyen ítélet vár rájuk.

„Ez árulás” – csattant fel a bíró hangja, amint becsukódott az ajtó az első számú „vádlott” előtt. – „A gyertyákkal az ellenségnek akartatok jelezni. Halálbüntetést érdemelsz! Van-e bármi, amit fel tudsz hozni a védelmedre?”

Reb Mordecháj szíve a torkában dobogott, ahogy beszédre emelkedett. „Csak rólam van szó, vagy a csapat minden tagjáról?” – „Természetesen mindnyájatokról” – hangzott a kurta felelet. Mordecháj kétségbeesett, és a szoba forogni kezdett körülötte, ahogy felfogta, hogy zsidó testvéreire is halál vár. Saját magát okolta a történtekért, sírva fakadt, úgy állt bírója előtt. Megállíthatatlanul folytak a könnyei, a bíró szenvtelenül figyelte, majd egyszer csak azt mondta halkan: „Gyere csak közelebb.” Mordecháj óvatosan közelebb lépett. „Mesélj a családodról. Hol laknak, miből élnek?” Mordecháj válaszolt a kérdésekre. „És mit hozol fel a védelmedre?” – kérdezte újra a bíró. Mordecháj minden bátorságát összeszedve válaszolt: „Zsidók vagyunk, uram, és hanukai gyertyákat gyújtottunk, hogy megemlékezzünk hanuka első estéjéről.”

„Hanuka gyertyákat? Hanuka gyertyákat? Nem mondod! Hanuka gyertyákat…” – ismételgette a bíró, majd lassan összeszedve a gondolatait, kiküldte a szobából az őröket. Alighogy becsukódott mögöttük az ajtó, újra Mordechájhoz fordult. „Na, ha ti hanukai gyertyákat gyújtottatok, akkor engedd meg, hogy megmutassam, hogyan kell valójában meggyújtani azokat.”

Kis méretű lámpást gyújtott, egyesével kezébe vette az állítólagos összeesküvésről és árulásról szóló iratokat, és remegő kézzel a pislákoló lángba tartotta őket. A papírlapok egymás után borultak narancssárga lángba, és váltak semmivé. A bíró, mintha csak saját magát akarná biztosítani arról, hogy nem gondolja meg magát, gyorsan és néma csendben dolgozott. Csak akkor szólalt meg újra, amikor az utolsó darab papírral is végzett. „Na, most láthattad, hogyan kell meggyújtani a hanukai gyertyát” – jelentette ki, majd kitárta az ablakot, és az irathalmazból megmaradt hamukupacot kieresztette a vad szibériai szélbe. A bíró visszalépett az asztalhoz, és csengetett. Az őrök azonnal a szobában termettek, készen a parancs teljesítésére. „Fogjátok ezeket az embereket” – hangzott a nyers parancs. – „Válasszátok szét őket, hogy ne tudjanak találkozni, vagy beszélni egymással. Semmi értelme megölni őket, nem éri meg a golyót.”

Az őrök kimasíroztak a teremből, reb Mordecháj ismét kettesben maradt a bíróval. A bíró remegő hangon adott magyarázatot: „Én is zsidó vagyok, és könyörgöm nektek, hogy tegyetek meg mindent azért, hogy az eljövendő nemzedékek pontosan tudják, hogyan kell meggyújtani a hanukai gyertyákat.”

Sztálin halálát követően rabok százezrei kaptak kegyelmet. Közöttük volt reb Mordecháj Chanzin is. A gulágról szabadulva Moszkvába költözött, és Jehuda Leib Levin rabbi titkára lett. Végül, az áldott emlékű Lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi közbenjárására, egy évtizeddel később megkapta a kivándorlási engedélyt, Izraelbe költözött, és végre újra találkozhatott testvérével, Dáviddal, aki Petách Tikva rabbija volt abban az időben.

zsido.com

Forrás: Chabad.org