Dánia népszerű a turisták körében, de azok a zsidók, akik utazás közben is tartani akarták a kóser előírásokat, gondban voltak. Mostanáig.

„Örömteli lehetőség, hogy a családommal együtt megkóstolhatom a kóser ételeket, örülünk, izgatottan várjuk” – mondja a chabad.org tudósítójának Bo Aronsohn, aki Svédországból származik és évek óta Koppenhágában él, dolgozik.

Nem egyszerű ilyen helyet üzemeltetni Dániában, mivel 2014-óta tilos a kóser vágás, így csak importból lehet biztosítani a szükséges alapanyagokat. A zsidók számára ez a hely több egyszerű étteremnél, hiszen a Chábád Házban működik, amely itt is a közösségépítés központja.

A dániai Chábád vezetője Jitzchok rabbi igyekszik úgy szervezni az egy hónapja működő éttermet, hogy az igazi találkozó hellyé váljon, ahol a látogatók minőségi ételek mellett jó társaságban töltik az idejüket, beleértve a gyerekeket is. Az étterem együttműködik a kóser bolttal is a hús beszerzésében. A fejlesztéssel új munkahelyek is létrejöttek.

Az étlapon a füstölt norvég lazac ugyanúgy megtalálható, mint az izraeli zöldségekből készült saláta, de van csirke, pulyka és steak is, no meg a levesek. Desszertnek rendelhetünk csokoládés sütit és fagylaltot is.

Kép: chabad.org

 

Megszakítás