A közelmúltban, közel 5000 meghívott részvételével megrendezett, brooklyni Chábád küldöttgyűlésen jelentették be a legújabb Chábád-központ helyszínét és a működtetésével megbízott rabbi házaspár kilétét. Schneur és Yehudis Raitport a világtól elzárt diktatúrában, a világ egyik legszegényebb országának számító Mianmarban, az egykori Burmában segítik a helyi zsidókat és az odalátogató turistákat.
A Raitport házaspárt a szomszédos Thaiföld lubavicsi kirendeltségeiért felelős Yosef Chaim Kantor rabbi nevezte ki. Az új küldöttek Yangon (az egykori főváros, Rangoon) központi részén béreltek ki egy nagy villát, melyben zsinagógát, közösségi teret és kóser éttermet rendeztek be. A monszun idején ugyan a rabbinak rengeteg vizet kellett kiszivattyúznia az épületből, de a központ remekül funkcionál, és az oda betérő zsidók minden igényéről gondoskodik. Mianmarban mindössze száz zsidó él állandó jelleggel, de jönnek zsidó turisták, üzletemberek és segélyszervezetek munkatársai is az országba.
Raitport rabbi hamarosan az új fővárosba, Nepjidába és a Mandalay régióba is el akar látogatni, mert arrafelé is élnek zsidók. Amellett, hogy ért a rituális vágáshoz, a rabbi képzett mohel (körülmetélő) is. Szaktudását már igénybe is vették a Vietnámban és Dél-Koreában élő kollégái.
„Amikor először Mianmarba érkeztünk, semmilyen kóser élelmiszerünk sem volt, leszámítva némi fűszert, amit a bőröndünkben hoztunk. Szerdán érkeztünk, így azonnal meg kellett kezdenem az előkészületeket a sábátra. A yangoni piacon találtam egy élő csirkét árusító standot. Mondtam az eladónak, hogy én magam szeretném levágni az állatokat. Kézzel-lábbal és egy angolul valamelyest beszélő járókelő segítségével azt is sikerült elmagyaráznom, hogy azonnal haza akarom vinni a csirkéket, nem akarom vízbe mártani, ahogy ott, a halal (muszlim) előírásokat követő helyen szokás. Miután levágtam három csirkét, a halas standokat látogattam meg, ahol pikkelyes-úszószárnyas, azaz kóser halfajtát kerestem. Végül egy méretes tengeri sügért vásároltam, a filézést pedig a YouTube segítségével tanultam meg. Így lett élelmünk sábátra.” – mesélt az első napokról a rabbi.
Manapság már olajozottabban megy az élelmiszer beszerzése. Egy közeli farm rendszeresen szállítja az élő szárnyasokat a rabbinak, aki gyakran a halpiacon kezdi a napját kora hajnalban, hogy pontyot tudjon szerezni, melyből a felesége gefilte fist készít. „Az askenáz vendégeink majd leesnek a székről, amikor valódi, pontyból készült gefilte fist tálalunk fel nekik, itt, Burma közepén. De a szfárádi zsidók is, akik kevésbé ismerik ezt az ételt, szívesen kóstolják meg, mert látják, hogy házilag készült”.
A rangooni zsidó közösség a háború előtt élte fénykorát, amikor több ezer, Bagdadból érkezett zsidónak volt az otthona. Az 1942-es japán légitámadásokat követően a legtöbben elhagyták az országot, és Indiába vándoroltak. Manapság rendkívül színes a helyi zsidó közösség, tagjai Észak-Amerikából, Európából és Izraelből származnak. A legtöbben a szegénységgel küzdő helyi lakosokat, vagy az üldözött rohingya kisebbséget támogató nemzetközi segélyszervezetek munkatársai. Vannak, akik huzamosabb ideig élnek Mianmarban, mások csak rövidebb időre érkeznek. A közelmúltban például egy helyi iskolákat segítő izraeli csoport kétheti élelmezését kellett megoldani a kóser étteremben. Házilag készítettek pitát, salátákat, falafelt és rántott szeletet minden egyes nap. Az ételt a rabbi szállította ki az izraelieknek, némi tóramagyarázattal és a tfilinjével együtt, így a résztvevők spirituális táplálékot is fogyaszthattak az ebéd mellé.
Raitport rabbi közeli kapcsolatban áll Izrael mianmari nagykövetével, Ronen Gilorral. Barátságuk egy megható történeten alapszik. Raitport rabbi a venezuelai Caracasban nőtt fel, ahol szülei lubavicsi küldöttekként szolgálták a helyi közösséget. Édesapja egyszerre volt rabbi, sochet, mohel és szofer. A Gilor család több mint húsz évvel ezelőtt szintén Caracasban dolgozott, a helyi izraeli nagykövetségen. Amikor megszületett a fiúk, Raitport rabbit kérték meg, hogy végezze el a körülmetélést.
„Egyszer együtt ültünk az éteremben, amikor Ronen elővett egy fényképet a fia körülmetéléséről és megkérdezte, hogy ismerem-e a mohelt. Apám volt az! Azóta a nagykövet szívesen meséli, hogy már egészen kiskorom óta ismer” – mondta Raitport rabbi.
„Ez a történet azt is mutatja, hogy a zsidók milyen szoros kapcsolatban állnak egymással. A Lubavicsi Rebbe azért küldte el a megbízottjait a világ legkülönbözőbb vidékeire, mert mindannyian egy családhoz tartozunk és felelősséggel tartozunk egymásért. Ez a történet is erről szól” – tette hozzá.
zsido.com
Forrás: crownheights.info