A szigeten máig él az omerta tradíciója, aminek sok zsidó köszönhette a megmenekülését.
Levi Pinson rabbi és felesége Korzikán nyitott Chábád központot. A rabbi néhány hetente komppal kel át Nizzába. Az út hosszú és fárasztó, ráadásul repülővel mindössze 45 perc lenne a menetidő. A rabbinak azonban szüksége van az autójára, amit telepakol kóser élelmiszerrel, mielőtt visszatérne a szigetre.
Korzika hivatalosan Franciaország része, bár a helyiek jelentős része közelebb érzi magát Olaszországhoz, de leginkább függetlenséget szeretne. A korzikaiaknak erre mindössze néhány évtizedig volt lehetőségük, 1729 és 1768 között. Emiatt a helyi szokások védelme nagyon fontos a korzikaiak számára. Ezek közé tartozik az omerta tradíciója, melynek több száz zsidó köszönhette az életét a második világháború idején. Az omerta Dél-Olaszországból ered, és a hatóságoktól való elzárkózást és titoktartást jelenti. A nácikkal kollaboráló Vichy-kormány franciaországi hatalomátvétele után számos francia zsidó Korzikán keresett és talált menedéket. Amikor a hatóságok kutatni kezdtek a bujkáló zsidók után, a korzikai hivatalos személyek és magánemberek semmilyen információt nem voltak hajlandóak kiadni a menedékkérőkről, és becsületbeli ügyüknek tekintették, hogy ne érje bántódás védenceiket.
A Pinson házaspár végül egy hónappal ezelőtt költözött a szigetre, és megnyitották az első korzikai Chábád központot. A rabbi ezzel édesapja nyomdokába lépett, aki negyven éven keresztül segítette a sziget zsidó lakosait. Elsősorban Bastiában éltek akkoriban zsidók, a fővárosban, Ajaccióban – Napóleon születési helyén – csak üres zsinagógák álltak. Pinsonék egyébként nem az első lubavicsiak a szigeten. Menáchem Mendel Schnnerson rabbi, a negyedik lubavicsi rebbe legkisebb fia, élete utolsó éveit Korzikán töltötte, s 1941-ben hunyt el Bastiában. 1956-ban névrokona, a hetedik Rebbe közbenjárására az izraeli Cfátba szállították holttestét.
Nem tudni, mikor érkeztek az első zsidók Korzikára. Annyi bizonyos, hogy Pasquali Paoli, az 1729-es függetlenség kivívója livornói zsidókat invitált a szigetre a gazdasági helyzet fellendítése céljából. Sajnálatos módon az első közösség tagjai hamar beolvadtak a többségi társadalomba, és ma már csak néhány jellegzetes családnév – mint Simeoni, Gabrielli – emlékeztet a zsidó ősökre. A következő zsidó bevándorlás a szentföldi Tveriából indult a XX. század elején. Az ottomán uralom alatti rossz biztonsági helyzet és az első világháború nehézségei miatt a francia kormány 800 zsidónak adott engedélyt a szigetre költözésre. A betelepülők a sziget északi részén fekvő Bastia városában találtak új otthonra. Ott megalapították a mai napig működő Beth Meir zsinagógát. A közösség egyik neves szülötte Jáákov Mose Toledano rabbi, aki az 50-es és 60-as években miniszterként szolgált az izraeli törvényhozásban.
Forrás: crownhights.info