Száz éve egy fülledt nyári délelőtt, közelebbről 1921. augusztus 4-én, fél 9-től délig ülésezett a ceglédi közgyűlés. A jeles grémiumnak változatos témákat kellett megvitatniuk, így például volt szó a pálinkafőző üstök hitelesítéséről, egy artézi kút javításának megsürgetéséről, egy javításra szoruló hídról stb…, de egyik sem volt olyan fontos téma, mit az uszodai beadvány, melyről annyira érzékletes beszámoló jelent meg a helyi „keresztény politikai és közigazgatási” hetilapban, hogy bűn lenne azt nem szó szerint idézni:
„Tárgysorozat előtt tárgyalták le Lakos József és társa azon indítványát, hogy a zsidók a városi uszodát csak korlátolt mértékben használhassák. Az uszodát ugyanis nap-nap után túlnyomórészt zsidók lepik el s a 42 kabin közül 30-at mindig lefoglalnak, úgy hogy jobb gusztusú keresztény ember inkább nem fürdik. Ezenkívül statisztikailag kimutatott tény az, hogy a legtöbb fertőző betegség terjesztője a zsidó. Ezen az állapoton segítendő, kérik az indítványozók, hogy a zsidók csak a hét bizonyos napján használhassák az uszodát s utánuk a vizet ki kell ereszteni. A közgyűlés Szabó Károly, Takács József és Csipkó László hozzászólása utána az indítványt elfogadja s kimondja, hogy a zsidók az uszodát csak hétfői napon használhatják.”
A ceglédi városvezetés tehát majd’ 23 évvel járt előbb, mint a magyar kormány, mely „csupán” az 1944. május 2-ai belügyminisztériumi rendeletében tiltotta meg, hogy zsidók nyilvános fürdőket látogathassanak.
Miközben tehát Magyarország más városaiban relatíve normális életet élhettek az izraelita honpolgárok (ehhez a történethez mérve egyenesen abszurdnak tűnik, hogy nyolc évvel később Hajdúszoboszlón Katz Ármin főrabbinak még kiváltságot is sikerült a zsidó fürdőzőknek kiharcolni, nevezetesen, hogy a cniesz, azaz a szemérmességi törvények miatt a férfiak és nők külön időpontban látogathassák az ottani gyógyfürdőt), addig a ceglédi hitsorsosok még úszni sem mehettek, ha akartak volna sem.
Mindenki maga tudja, hogy erre, a szinte kafkai történetre ma hogyan reagálna. A normális életre való egyetlen válaszreakció valószínűleg csak az elköltözés lehetett, az erősebb idegzetűeknek pedig a humoron keresztül nyerhettek némi megnyugvást. A humor gyógyerejéhez nyúlt az Egyenlőség is, amikor beszámolt a botrányos esetről.
A városatyák határozata végül fordítva sült el. Az uszoda ugyanis üresen állt, a gondnoknak nagyon oka sem volt kinyitni a kapukat. A ceglédi zsidók ugyanis úgy döntöttek, hogy ha csak hétfőn mehetnek az uszodába (azon a napon, minek a végén cserélték az egész hetes vizet), akkor inkább nem mennek egyáltalán. Ahogy az Egyenlőség fogalmazta:
„Szerfölött valószínűnek látszott ugyanis a föltevés, hogy az uszoda azért maradt üresen, mert legjobb törzsvendégei a zsidók voltak. A gazdáknak ilyen nyáridőben nem igen van érkezésük arra, hogy a város uszodájában fürödjenek, künn járnak ők ilyenkor a tanyán, földeken, oda köti őket a munka. Azoknak pedig, akiket sem a földhöz, sem máshová nem köt munka, s akik ma abból élnek, hogy a zsidókat szidják, nem szokásuk a fürdés. Ők azt nyilván proccolásnak, fényűzésnek, zsidó dolognak minősítik és nem mívelik. A vége tehát a városi határozatnak az lett, hogy a város jövedelmei megcsappantak.”
A történet margójára: úgy látszik, hogy ezt az 1921-es határozatot időnként azért áthágták a törvényszegő zsidók, legalábbis erre utal a Czeglédi Keresztény Hirlap egy 1922 júniusi bejegyzése, melyről ha nem tudnánk, hogy egy rendes antiszemita írta, még a végén azt gondolnánk, hogy egy cinikus zsidó vetette papírra. A keresztény újságíró panasza tehát:
„A zsidó szemtelenség már odáig merészkedett, hogy az uszodát is nap-nap mellett ezek a szőrös hasú szíriaiak töltik meg. Tudtunkkal a képviselőtestület egy tavalyi határozata csak egy napot jelölt ki a zsidók számára, de ők túlteszik magukat ezen a határozaton s már is egész bócher iskola van az uszodában. Hát kérdjük tisztelettel, vagy van érvényes hatósági határozat, vagy nincs, de ha van, akkor tessék neki érvényt szerezni s ki a zsidókkal az uszodából.”
Források:
„A Berger Lipót és Fiai Rt. 90 éves jubileuma.”, Műszaki Kereskedők Lapja, 1938. 20. évf. 19–20. szám, 4. old.
„A csodák városa”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 34. szám, 4–5. old.
„Ceglédi Memorkönyv 1919–1921”, Egyenlőség, 1922. 41. évf. 3. szám, 4. old.
„Félkiló ekrazit.”, Egyenlőség, 1921. 40. évf. 7. szám, 4. old.
„Halálozás – Dr. Bokor Imre”, Az Est, 1920. 11. évf. 106. szám, 5. old.
„Hirek – Hősi halál.”, Czegléd, 1915. 33. évf. 14. szám, 4. old.
„Hirek – Kitüntetés.”, Czegléd, 1915. 33. évf. 7. szám, 2. old.
„Hirek – Orgyilkosság.”, Czeglédi Kisgazda, 1920. 1. évf. 20. szám, 3. old.
„Hirek – Ujabb gyász”, Czeglédi Ujság, 1915. 25. évf. 19. szám, 2. old.
„Hirek – Ujabb királyi kitüntetés”, Czegléd, 1915. 33. évf. 14. szám, 4. old.
„Hirek – Zsidók az uszodában.”, Czeglédi Keresztény Hirlap, 1922. 1. évf. 12. szám, 3. old.
„Sárgacsillagot viselő zsidók nyilvános fürdőt nem látogathatnak”, Pesti Hirlap, 1944. 66. évf. 98. szám, 5. old.
„Városi közgyűlés.”, Czeglédi Kisgazda, 1921. 2. évf. 32. szám, 1. old.
Borítókép: unsplash
