A második világháború után számos magas rangú náci menekült Dél-Amerikába. Köztük volt a franciaországi Lyon városának Gestapo-főnöke, Klaus Barbie, a lyoni mészáros is. Barbie felelős volt zsidók az auschwitzi haláltáborba való deportálásáért és a francia ellenállás tagjainak megkínzásáért. Bolíviában bujkált Klaus Altmann álnéven, és drogbáróknak és diktátoroknak dolgozott. Gustavo Sánchez bolíviai újságíró elmeséli, hogy mi történt, amikor 1983-ban Barbie nyomára bukkant.
Bolívia évtizedeken keresztül kegyetlen diktátorairól volt hírhedt. A ’70-es évek elején Hugo Banzer tábornok ragadta magához a hatalmat. Ő az ex-náci Klaus Barbie segítségét kérte az elnyomásban. Nem ez volt az első alkalom, hogy a francia és német hatóságok által körözött háborús bűnös Barbie keményvonalasok közé keveredett. Itt Bolíviában nagy üzleteket csinált a drogbárókkal. Saját bérgyilkos csapata volt, néhányan Olaszországból, mások Argentínából. Úgy hívta őket, hogy a Halál Vőlegényei. Fegyvereket is adott el nekik.
Kommunizmus elleni keresztes hadjáratuk keretében amerikai hírszerző ügynökök segítettek Barbie-nak letelepedni Bolíviában. Egyfajta kémelhárítási ügynökként tevékenykedett. Klaus Altmann álnéven elsősorban kihallgatói és kínvallatói feladatokat látott el. Ugyanígy asszisztált Peruban is. Ugyanazt csinálta itt, mint Németországban és Franciaországban. Számára a kommunista szó azt jelentette, hogy „halott”. Sok bolíviai halt meg ezalatt a diktatúra alatt, ami több mint tíz évig tartott. Barbie-t számos bolíviai állampolgár, köztük papok és ellenzékiek meggyilkolásával vádolták.
Néhányan úgy éreztük, hogy tennünk kell valamit ezügyben. Azonban 1980-ban, Banzer tábornok után úgynevezett narco vagy kokain puccsal egy még véreskezűbb diktátor, Luis García Meza került hatalomra. Barbie-nak eztán kulcsszerepe lett. Ő volt annak a puccsnak a fő ideológusa; teljes mértékben ő szervezett mindent. Még alezredesi rangot is kapott a bolíviai fegyveres erőknél, és így teljesen büntetlenül mozoghatott bárhol. Ma a bolíviaiak mindent tudnak Barbie-ról, de hosszú ideig sokan kételkedtek benne, hogy egy ilyen bűnöző itt lehetett.
A kezdetektől fogva bizonyos fokig Barbie megszállottja voltam. Az ’70-es években Chilében voltam a marxista Régis Debrayjel és a nácivadász Serge Klarsfelddel, és kiterveltük, hogy elraboljuk Barbie-t. Ez nem sikerült. Akkoriban egy egyszerű baloldali újságíró voltam, aki nagyon rossz viszonyban volt a diktátorok rezsimjeivel. Tudtam, hogy ha maradok, akkor meg fognak ölni. Pinochet hatalomra kerüléséig Chilében voltam, majd a junta kezdetéig Argentínában, végül pedig Kubába éltem, amíg 1982-ben Hernán Siles Suazo alatt Bolívia vissza nem tért a demokráciához
Egy napon, miután hazatértem egy demokratikus Bolíviába, kaptam egy telefont magától az elnöktől, aki arra kért, hogy „vigyázzak” Barbie-ra. Ugyanazon a napon belügyminiszter-helyettesnek neveztek ki, egyetlen céllal: átadni Barbie-t a francia hatóságoknak 24 órán belül. François Mitterand francia elnök, segédje Régis Debray (aki együtt harcolt Che Guevarával a ’60-as években) tanácsára, beleegyezett, hogy Barbie-t Franciaországban állítsák bíróság elé.
Én pedig megtettem. Teljesítettem a küldetésemet: igazából adóelkerülés miatt fogtuk el. Személyesen jelen voltam az átszállításánál a La Paz-i San Pedro börtönből a repülőtérre, ahonnan Francia Guyanába küldtük, onnan szállították tovább Lyonba a tárgyalásra. Amikor elkaptam nagyon vonakodott beszélni. De egyszer a kifutópályán, körülbelül akkor, amikor beléptünk a gépbe ezt kérdezte tőlem: „Hova viszel?” Úgy tűnt, hogy azt hiszi, hogy egy másik katonai bázisra visszük, ahol találkozhat néhány régi barátjával, vagy talán vissza Németországba. Amikor elmondtam neki, hogy Lyonba tart, akkor így reagált: „Az nem lehet.”
Ekkor azt mondtam neki: „Igen, visszamegy oda. Emlékszik arra a francia mondásra, hogy a bűnöző mindig visszatér a tett helyszínére? Nem emlékszik 600 ezer zsidó koncentrációs táborokba és gázkamrákba küldésére? Ahogy oly sok embert saját kezűleg gyilkolt meg Lyonban, úgy most maga is visszamegy oda.” „De”, mondta, „a háborúban vannak győztesek és vannak vesztesek.” „Maga pedig most veszített” – mondtam. „Itt az ideje, hogy megfizessen.”
Féltem – mint ahogy bárki más is tette volna – a Barbie-hoz kötődő számos bolíviai szélsőséges csoport bosszújától. Ugyanezt éreztem Franciaországban is, ahol én voltam az egyetlen bolíviai tanú a tárgyaláson, és a nácikkal szimpatizáló Jean-Marie Le Pen támogatói voltak a nyomomban. De megérte a kockázatot. Egy olyan baloldali, mint én, nem félhet a jobboldaltól. Ha meg kellett volna halnom, ám legyen. De a Barbie-kérdés túlment az ideológiákon: Tudtam, hogy amit cselekszem, az a helyes. Ő az egész emberiség számára bűnöző volt, akit el kellett ítélni.
Gustavo Sánchezzel Andrés Schipani beszélgetett La Pazban.
1987-ben Klaus Barbie-t Lyonban bíróság elé állították, és emberiség elleni bűncselekményekért életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. 1991-ben börtönben halt meg.
Forrás: Guardian Weekly, 2008. szeptember