Ezekben a nehéz napokban, amikor a világ hírei alig szolgálnak jóval, s az ősz ködös, rideg szaka is ránk nehezedik, fontos, hogy lelkünket minél több pozitív gondolattal töltsük fel, hogy aztán legyen erőnk folytatni a mindennapokat, támogatni egymást, hogy az Örökkévaló egyedül teremtett világát mielőbb közelebb hozhassuk a békés harmóniához.
Lelkünk feltöltését elsősorban tóratanulással érhetjük el leghatékonyabban, azonban minden apró szikra segíthet, így a mára szinte feledésbe merült Bródy László (1897–1984), sátoraljaújhelyi származású költő száz éve közölt verse is, a Békés, esti dal.
Az égi pásztor kék mező felett
kigyújt sokmillió pásztortüzet,
gyapjas juh mind a hamvas színű felhő,
tilinkót fúj a dalos kedvű szellő.
Az esti csönd csókolja lelkemet,
minden zsivajt és rossz szót eltemet,
lelkem aranyszínű japáni váza
mely friss virágot őrizget vigyázva.
Néhány virág szelíd kis gyöngyvirág
és illata szívembe ömlik át,
sugara szökken ringató reménynek
és altatódalt angyalok zenélnek.
Szárnyuk suhog, mint könnyű legyező
sóhajt a lelkem, e csöndes mező,
hol bánatom fűszálai susognak
s zengését hallom lenge jambusoknak.
Suhan az éj, az álom itt lebeg,
alig találom már a rímeket,
a dal vonaglik csengő csöndbe halva,
pillámra csókol halkan Isten ajka.
| Forrás: Bródy László, „Békés, esti dal”, Egyenlőség, 1923. 42. évf. 43. szám, 9. old. |
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.