A dél-amerikai ország megválasztott elnöke bejelentette, hogy hivatalba lépése után átköltözteti országa izraeli nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe.

A vasárnap az elnökválasztás második fordulójában győztes jobboldali Jair Bolsonaro a Twitteren tette meg a bejelentést. „Ahogy a választási kampányban is mondtam, szándékunkban áll áthelyezni a követségünket… Izrael szuverén állam, és ezt tiszteletben tartjuk” – írta. Egy későbbi sajtótájékoztatón azt a magyarázatot fűzte a döntéshez, hogy a főváros kijelölése egy állam szuverén döntése, amelybe egyetlen más országnak sincs joga beleszólnia.

„A fővárosról az ország dönt. Ha Brazília Rio de Janeiróból áthelyezte Brazíliavárosba, akkor az a főváros. Nem látok ebben gondot” – tette hozzá a január elsején hivatalba lépő Bolsonaro.

Benjámin Netanjahu azonnal reagált, és „történelminek” minősítette a döntést. „Gratulálok barátomnak, Bolsonaro megválasztott elnöknek a szándékáért, hogy Jeruzsálembe helyezi át a brazil nagykövetséget. Ez történelmi és lelkesítő lépés” – írta közleményében az izraeli kormányfő.

MTI/zsido.com

Megszakítás