Még Izraelben is képesek valakik a zsidó vallás jelképeit tiszteletlenül ábrázolni.

Az Erec Nehederet (a.m. Csodálatos Ország) című szatirikus izraeli showműsorban két tfilinnel a fején jelent meg egy színész. A férfi Náftáli Benet oktatási miniszter szerepét játszotta, és a két tfilinnel a néhány nappal korábban az Eurovíziós Dalfesztiválon győzelmet aratott Netá Bárziláj frizuráját imitálta.

„A tfilin mint divatos kiegészítő. Ha ilyen paródia látna napvilágot Európában, mindannyian azonnal antiszemitizmust kiáltanánk.”- írta egy felhasználó a közösségi médiában. Benet tanácsadója, Ámicháj Sziboni ezt írta Twitter-üzenetében: „Az Erec Nehederet túlságosan messzire ment. Igazán nagy megvetéssel kell lenni a zsidóság iránt ahhoz, hogy valaki ilyen jelenetet mutasson be. A legtöbb, tfilinen gúnyolódó kép Európában készült, egy olyan korszakban, amit a zsidók nem éltek túl.” Egy másik felhasználó tweetje szerint: „Nem sokkal korábban – 70 évvel ezelőtt – elődeinket élve égették el csak azért, mert kitartottak amellett, hogy tfilinben imádkozzanak. Szégyen látni, hogy hova jutottunk.”

A showműsorral kapcsolatban számos izraeli vallási és világi vezető is kritikát fogalmazott meg. Izrael főrabbija, Dávid Lau szintén elítélte az incidenst, és azt mondta: „borzalmas, ha vallási kegytárgyakat gúnyos és bántó módon használnak fel. Elfogadhatatlan, hogy ilyesmit sugározhat az izraeli média, ez nem kultúra, vagy szórakozás, hanem a tfilin és más vallási kegytárgyak kigúnyolása, mellyel zsidók millióinak tapostak bele az érzelmeibe.” A főrabbi azt is hozzátette, hogy elvárja, hogy a program felelősei elnézést kérjenek, és a jövőben tartózkodjanak a hasonló jellegű anyagok leadásától.

Netánjáhu így oktatta ki a szervezőket: „Senkinek nem sem szükséges kipát hordania ahhoz, hogy megértse örökségünk és népünk jövőjének kapcsolatát. Ez létünk esszenciája. Ez az, ami megkülönböztet minket, ami megerősít. Szeretem a szatírát, de vannak dolgok, amiket egyszerűen nem teszünk meg.”

Az esettel kapcsolatban megszólalt Juli Edelstein, a Kneszet szóvivője is, és arról beszélt, hogy ő maga hogyan küzdött fiatalon a KGB ellen a saját tfilinjéért: „Amikor a KGB titkos ügynökei elfogtak és elhurcoltak Oroszországban, mindent elvettek tőlem. Csupán egyetlen dolgot sikerült magammal becsempésznem a börtöncellába, és az egy pár tfilin volt. Amikor azt is megpróbálták elvenni, éhségsztrájkba kezdtem. Tudtam, hogy a tfilin nélkül nincs túlélés. Erec Nehederet, vannak dolgok, amiket nem teszünk.”

Suli Muálem-Ráfáeli képviselőnő (Bájit Hájehudi – a Zsidó Otthon) is elítélte a program létrehozóit: „Ha a tfilint ilyen módon szégyenítették volna meg máshol a világon, Izraelben antiszemitizmussal vádolták volna a felelősöket. Ha Irán, vagy Törökország lett volna, Izrael hivatalos csatornákon keresztül tudatta volna, hogy ez nem elfogadható, de itt, Izraelben zsidók döntöttek úgy, hogy megtapossák a zsidóságot. Szégyen.”

Az Erec Nehederet producereinek a bírálatokra adott válaszában elhangzott: „A jelenet többek között Netá Bárziláj Eurovíziós dalfesztiválon aratott győzelmével, valamint az ezzel kapcsolatos közbeszéddel foglalkozott. A jelenet résztvevői közül néhányan Neta hajviseletét imitálták, különféle módokon. Nem állt szándékunkban sem inzultálni, sem megalázni senkit.”

A program – bántó, vagy illetlen tartalma miatt – korábban is került már viták kereszttüzébe. 2016-ban például a főrabbinátus ítélte el az Erec Nehederetet, mivel egy zsinagógát és egy tóratekercset is lefilmeztek és a felvételt „szórakoztató célokra” használták fel. Két évvel korábban azért támadták őket, mert Júdea és a Somron lakóit olyan módon ábrázolták, mellyel démonizálták őket.

zsido.com

Forrás: Arutz7 és Arutz7

Megszakítás