A bűncselekményben, melyet feltételezhetően nem antiszemita indítékkal követtek el, négyen vettek részt, két férfi és két fiatalkorú lány. A férfiakat 11 és 9, a nőket 7-7 évnyi szabadságvesztésre ítéltek. Ezen felül kötelesek 1.2 millió forintnak megfelelő kártérítést is fizetni az áldozat családjának.

Három évvel ezelőtt, ros hásáná után néhány nappal súlyosan bántalmazták Menachem Mendel Deitsch rabbit az ukrajnai Zsitomirban. A rabbira eszméletlen állapotban találtak rá a város vasútállomásán, majd  kórházba szállították. A súlyos fejsérülést szenvedett rabbin életmentő műtétet hajtottak végre, majd Izraelbe szállították további kezelésre, de fél évvel később életét vesztette. 64 évet élt.

A nyomozás során feltárták, hogy az elkövetők a bántalmazást követően kirabolták, és magára hagyták a sérülések következtében magatehetetlenül fekvő áldozatukat. A rabbit egy járókelő vette észre órákkal a bűncselekmény elkövetése után.

Deitsch rabbi fontos szerepet játszott a szovjet zsidó élet felvirágoztatásában, és sokat tett azért, hogy Snéur Zálmán rabbi (1745-1812), a Chábád mozgalom alapítójának sírját felkereső zarándokokat a megfelelő körülmények fogadják az észak-ukrajnai Hadicsban.

Deitsch rabbit felesége, 11 gyermeke és három fivére gyászolja.

zsido.com

Forrás: Arutz7

 

 

Megszakítás