Évtizedekig senki nem tudott Mauricio Hochschild embermentő tevékenységről.

Mauricio (Moritz) Hochschild bányavállalatának irodájában évtizedekig érintetlenül állt egy nagy halom dokumentum. A németországi zsidó gyökerekkel bíró üzletember már rég nem állt a cég élén, amikor fény derült az iratok titkára. Hochschild mint könyörtelen kapitalista maradt meg a köztudatban, de a legújabb kutatásokból kiderült, hogy a harmincas években nagyon sok zsidó életét mentette meg.

„Rengeteg embert mentett meg a holokauszt borzalmaitól, amikor Bolíviába hozatta őket, és munkahelyet teremtett a számukra.” – mondta Carola Campos, a Bolíviai Bányavállalat illetékese. A Hitler elől menekülők számára Bolívia egyfajta ugródeszkát jelentett, innen folytatták útjukat az Egyesült Államokba, Argentínába, Brazíliába vagy Izraelbe.

Hochschild vállalatát – több más vállalattal együtt – az ötvenes években államosították, azzal vádolva őket, hogy a nép tulajdonán élősködnek.

A mágnás nemcsak segítette a zsidó menekülteket, de az árvák gondozása is szívügye volt. A dokumentumok között ráakadtak egy levélre, melyben a La Paz-i zsidó árvaház bővítését vállalja, egy másikban a francia konzulátus kérésére több ezer árva elhelyezéséről gondoskodott.  

Hochschild 1939-ig összesen 9000 zsidó beutazását intézte el, ezért a helyi sajtóban gyakran a „bolíviai Oscar Schindler”-ként utalnak rá.

Az összegyűjtött dokumentumok alapján Robert Brockmann történész könyvet ír Hochschildról. Kutatásai szerint a mágnás akcióját nagyban segítette a bolíviai katonai junta vezetőjével, German Busch-sal fenntartott barátsága. A katonatiszt utasítására nyíltak meg a határok a zsidó menekültek előtt. Hochschild azzal győzte meg Buscht, hogy a zsidó szakemberek érkezése fellendítheti a bolíviai gazdaságot. Ettől függetlenül beengedték a művészeket, tudósokat, írókat is.

German Busch

Az ország zsidó lakossága 1940-re elérte a 15 000-et, de a nagy többség hamarosan továbbállt. Napjainkban csupán ötszáz zsidó él Bolíviában.

„Hálásak vagyunk Bolíviának. Azon kevés államok között volt a háborúban, mely megnyitotta kapuit a zsidók előtt.”- mondta Monica Blankitny, akinek édesapja Hochschild segítségével élte túl a vészkorszakot.

A Hochschild-dokumentumokat a kutatás befejezése után az UNESCO tulajdonába adják, ahol megőrzik azokat az utókor számára, a „Világ Emlékezete” program keretein belül.

Hochschild 1965-ben, Párizsban hunyt el 84 évesen, anélkül, hogy embermentő tevékenysége napvilágra került volna.

Mauricio (Moritz) Hochschild

Forrás: Arutz7

 

 

 

 

Megszakítás