A zsidó állam képviselője félretette az országától kapott támogatásokat és az afrikai gyermekek megsegítésére fordította.

Protokoll vacsorák és fényűző nagyköveti rendezvények helyett afrikai gyermekek megsegítésére költötte hazájából kapott támogatások összegét Guy Feldman, a zsidó állam nigériai nagykövete. A diplomata munkájához Izrael Függetlenség Napja alkalmából kapott nagyobb összegű támogatást, amiből ünnepség helyett 225 helyi gyermek számára alapított futball-ligát – olvasható a Ynetnews honlapján.

A 8 és 12 év közötti gyermekek a Boko Haram nevű terrorszervezet miatt kényszerültek elhagyni otthonaikat, és ma a nigériai Adamawa államában lévő menekülttáborokban élnek nehéz körülmények között. Guy Feldmannak köszönhetően néhány napra teljesen megfeledkezhettek az őket érő nehézségekről, hiszen az izraeli nagykövetség szervezésében egy héten át tartó futball bajnokságon vettek részt és számos sportfelszerelést kaptak.

Mezek és labdák mellett a zsidóság külképviselete szakképzett bírókról és edzőkről is gondoskodott. Nigéria nemzeti válogatottjának egykori csapatkapitányát, Nwankwo Kanut is meghívták az eseményre, valamint a gyermekek örömére két helyi filmsztárt, Desmond Elliotot és Funke Akindelet is megnyerték az ügy számára.

„Az volt a célunk, hogy elhozzuk a reménység üzenetét a gyerekeknek, ami egyben a cionizmus üzenete is” – mondta Feldman. „A gyerekek nagyon boldogak voltak és egészen a döntőig több ezren szurkoltak nekik a menekülttáborokban” – mesélte az eseményről a nagykövet, akinek köszönhetően nemcsak a gyerekek sportolását, hanem az oktatásukat is biztosítják egy éven át a támogatások összegéből.

zsido.com

Képek forrása: Ynetnews

Megszakítás