Dávid Lau, a zsidó állam askenázi főrabbija felhívásában minden zsidót arra kér, éljenek bár Izraelben vagy a diaszpórában, hogy svát hó 8-án, azaz e hét csütörtökön tartsanak böjtöt és imádkozzanak a koronajárványból való mihamarabbi kilábalásért.

A főrabbi azt kéri, hogy aki nem érzi magát elég erősnek a böjthöz, délig az is tartózkodjon az evéstől és ivástól. Akinek pedig még ez is megerőltető lenne, az tartson táánit diburt, azaz tartózkodjon a profán beszédtől ezen a napon. Lau rabbi egyszer már meghirdetett hasonló böjtöt, még a járvány kezdetén, tavaly márciusban.

Bár Izrael magasan vezet a beoltott emberek számának tekintetében, a fertőzöttek és a halálos áldozatok száma továbbra is magas. A vírus miatt elhunytak száma átlépte a négyezret és az utóbbi időszakban naponta nyolc-tízezer újabb fertőzöttet találnak. A vírus leginkább a járványügyi szabályokat kevéssé követő háredi és arab szektorban terjed.

Lau rabbi bejelentése előtt konzultált az egyik legelismertebb háredi rabbival, a Bnéj Brákban élő Chájim Kanievsky rabbival, aki támogatta a közösségi böjt meghirdetését. Csütörtökön Lau rabbi Betlehembe utazik, hogy a bibliai Ráchel sírjánál imádkozzon a járvány megszűntéért. Az izraeli idő szerint délután négy órakor kezdődő szertartást interneten lehet követni. Ezzel egy időben Izrael több településén is különleges imádkozásokat szerveznek.

A böjtöt meghirdető levelében Lau rabbi így fogalmazott: „Nap mint nap szörnyű tragédiáknak vagyunk tanúi. A vírus nem tesz különbséget idős és fiatal emberek között, apák és anyák között. Sajnálatos módon a betegek közül sokan életüket vesztik. Ezrek kerültek súlyos veszélybe, és ők most az imáinkra és könyörgéseinkre szorulnak”.

A napokban Lau rabbi családja is érintetté vált: édesapját, az országos főrabbi tisztet 1993 és 2003 között betöltő Jiszráel Meir Laut is megtámadta a kórokozó, bár megkapta a védőoltás mindkét adagját.

zsido.com

Forrás: Arutz7