Armin Laschet Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke bejelentette, hogy nem vesz részt a Ruhrtriennale nevű fesztiválon, mert a szervezők nem határolódnak el a BDS-mozgalomtól.

Armin Laschet a kancellár, Angela Merkel párttársa, a CDU egyik meghatározó politikusa azt írta a Twitteren: a német törvényhozás korábban egyhangúlag szólított fel arra, hogy ellentmondást nem tűrően utasítsuk el azokat, akik Izrael elleni bojkottra szólítanak fel. A BDS antiszemita motivációjától mindenkinek el kell határolódnia, még a művészet területén is – teszi hozzá.

A Bild c. napilap számolt be arról először, hogy a tartományi vezető a távollétével tüntet az augusztus közepén kezdődő fesztivál szervezőinek magatartása miatt. A fesztivál szervezője Stefanie Carp nyiltan vállalja rokonszenvét a mozgalommal, olyan zenekarokat is meghívott, amelyek szintén támogatják a BDS eszméit – olvasható a jpost.com összefoglalójában. Carp pár hónapja a tartományi parlament kulturális bizottságában kijelentette, hogy szerinte a BDS nem antiszemita, csupán „küzdelem a palesztinok létezésének jogáért”. A fesztivált a német adófizetők finanszírozzák, emeli ki a cikk. A rendezvény vezetője pódiumbeszélgetést is szervez a BDS-ről.

Nemrég számoltunk be arról, hogy Baden-Württemberg hírszerzése a BDS-mozgalomhoz tartozó csoportokat is figyeli. Ez volt az első alkalom, hogy egy német belbiztonsági szervezet antiszemita fenyegetésnek minősítette a világszerte tevékenykedő mozgalmat. A neonácik, így a Der Dritte Weg nevű szerveződés is, előszeretettel állnak be a BDS mögé, ami a jelentés szerint a ’30-as évek „ne vásárolj zsidótól!” náci propagandát idézi.

zsido.com

Kép: jpost.com

 

Megszakítás