A kormánnyal kötött megállapodásunk alapján ezentúl mi vizsgáljuk az antiszemita cselekményeket, fenntartunk egy zöld vonalat, ahová bejelentéseket lehet tenni, és évente három átfogó kutatást végzünk majd – ezt Bodnár Dániel mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Tett és Védelem Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint fontos, hogy végre mindenkinek tiszta képe legyen arról, mit is jelent igazából az antiszemitizmus.

Forrás: ATV

Megszakítás