Bob Dylan: „a Chábád a legkedvesebb szervezetem az egész világon”

Az irodalmi Nobel-díjas zenész kapcsolata a zsidósággal.

Bob Dylan tizenötödikként csatlakozott a zsidó irodalmi Nobel-díjasok klubjához, melynek tagja többek közt Smuel Joszef Agnon, Isaac Bashevis Singer és Kertész Imre is. Sokan a szintén zsidó Philip Roth-ot tartották a legesélyesebbnek a kitüntetésre, ám meglepetésre a zenész nyert. Érdekesség, hogy az irodalmi Nobel-díjasok 13 százaléka zsidó, az amerikai díjazottaknak pedig 33 százaléka. A szélsőjobboldali nézetek hívei kereshetik a titkos összefüggéseket.

Lelki útkeresés

Robert Allen Zimmerman 1941. májusában született egy Minnesota állambeli kis faluban. Mind a négy nagyszülője kelet-európai – odesszai – bevándorló volt. Szülőfalujának összetartó zsidó közössége határozta meg a gyerekkorát, az Agudas Achim zsinagóga chéderjében tanult. Nyarait a Wiscosin államban található Webster cionista táborában, a Herzl Campben töltötte – itt került sor első fellépésére is. Bár nevét többek közt azért változtatta Bob Dylanre, hogy ezáltal is segítse elszakadását családi kötöttségeitől, mind a mai napig szoros kapcsolatot ápol a zsidósággal. Egész életében fontos volt számára Izrael, többször is ellátogatott az országba, három alkalommal adott koncertet a Szentföldön, sőt, majdnem csatlakozott egy kibuchoz is.

Az 1970-es években keresztényként élt, több ilyen tematikájú albumot is kiadott. Ebben a korszakában történt, hogy Marlon Brandóval együtt váratlanul felbukkant egy reform zsidó közösségi széderen Hollywoodban. Az asztali áldás bevezetéseként ekkor a Blowin’ in the Wind című számát énekelte.

Miután Dylan az utolsó keresztény albumát megjelentette a nyolcvanas évek legelején, hirtelen fordulattal, a Chábád mozgalmon keresztül, visszatért a zsidósághoz, lubavicsi rabbikkal tanult Flatbushban, és részt vett a rendezvényeiken, többek közt adománygyűjtő koncerteken. Látványos visszatérésének hatásos jelenként legidősebb fia, Jesse bár micva ünnepségét a Siratófalnál tartotta meg 1983-ben.

Kiállás Izrael mellett

Ugyanebben az évben – és egy évvel az első libanoni háború után – jelentette meg az Infidels (Hitetlenek) című albumjában az Izraellel kapcsolatban sokat emlegetett Neighborhood Bully című dalát. Igencsak ritka példája ez annak, hogy egy amerikai rocklegenda egyértelműen és teljes mellszélességgel áll ki a zsidó állam mellett. A szöveg a mindenki által támadott Izraelt mutatja be, amelyet a szomszédai folyamatosan ostromolnak, mégis mindenki őt teszi felelőssé és láttatja rossz színben. Izrael magányos emberként jelenik meg, akit igazságtalanul bélyegeznek meg amiatt, hogy az ellene irányuló támadásokat kivédi, illetve megtorolja. Szövege ma is aktuális – gondoljunk csak a minapi UNESCO-határozatra, fordulatai akár napjaink izraeli politikusaitól is származhatnának.

Zsidó tematikájú dalai közül ezen kívül említhetjük az ákédát Jicchák – Izsák feláldozásával foglalkozó Highway 61-t, a Babilon pusztulásával foglalkozó All Along the Watchtowert, vagy a nagy klasszikus Forever Youngot is, melynek szövege a papi áldáson alapul, és tartalmaz egyéb bibliai utalásokat is.

Dylan azzal is büszkélkedhet, hogy az ő munkásságát dolgozta fel a tavaly újrarendezett és újranyitott tel-avivi Bét Hátfucot múzeum első tárlata, melyen bemutatták többek közt zsidó gyökereit, és a zsidó hagyomány tükröződését az életművében. Ebből a szempontból fontos, hogy bár formálisan megtagadta zsidóságát, mégis nagy hatással volt rá néhány rabbi, akik a zsidóság spirituális és misztikus oldalát mutatták be neki. Találkozott például a később meggyilkolt Meir Kahane rabbival, és a Time Magazine lapjain dicsérte a rabbi zsidó önvédelmi mozgalmát.

Egy másik rabbi, akihez kötődött, a Far Rockaway-i ortodox Shor Yoshuv jesiva vezetője, Shlomo Freifeld volt. A nyolcvanas évek elején látogatta meg ott először egy barátját a szintén zsidó Alan Ginsberg költővel együtt, és mély kapcsolatot alakított ki a rabbival, akihez rendszeresen utazott az ezt követő években, hogy saját zsidó örökségével kapcsolatos kérdéseit vitassák meg együtt. „Lehet, hogy kint sötét van és havazik, de ebben a házban mindig olyan világos van” – idézik Dylant.

Látogatások a Rebbénél

Dylan több mint fél tucatszor tett látogatást a lubavicsi rebbénél. Ilyenkor mindig eltöltött néhány napot egy Crown Heights-i barátjánál. A Rebbe tanításait hallgatta, híres kalapját kipára cserélte, és héberül imádkozott egy helyi zsinagógában. Számos fárbrengenen – hászid összejövetelen – is részt vett, és odaadással figyelt a Rebbe szavára. „Igen visszahúzódó személy, és mi elfogadjuk ezt a kívánságát. Soha nem tudhatjuk, mikor érkezik – jöhet és mehet bármikor” – mondta róla Yehuda Krinsky rabbi, a lubavicsi mozgalom szóvivője és Dylan helyi bizalmasa. „Nem beszélget sokat, nagyon csendes ember” – emelte ki a Crown Heights-i Yisroel Rosenfeld rabbi az énekes látogatásaival kapcsolatban.

Dylan és a Chábád

Dylan többször vett részt a Chábád Telethonon (televíziós adománygyűjtő műsorban). 1989-ben azzal lepte meg a nézőket, hogy kipában – nem pedig megszokott kalapjában -, harmonikán játszotta el a híres Hává nágilá kezdetű dalt – veje és egy másik színész kíséretében. Ez a dal egyébként már korábban is szerepet játszott az életében, húsz éves korában írta a Talkin’ Hava Nagila Blues című darabját. Egy Telethonon az énekes odáig ment, hogy ezt mondta: „A Chábád a legkedvesebb szervezetem az egész világon.”

Az utóbbi évtizedekben Dylan rendszeresen részt vesz a Chábád ünnepi istentiszteletein. A Nobel-díj kihirdetését megelőző napon, jom kipurkor is egy lubavicsi zsinagógában imádkozott a Georgiában adott koncertje előtt. Héber nevén, Sábtáj Ziszel ben Ávráhámként hívták fel a Tórához. Ez egyébként nem meglepő, rendszeresen bukkan fel tfilinben a Siratófalnál, illetve különböző ortodox zsinagógákban és jesivákban, szerte a világban.

Egy rövid történettel zárjuk a beszámolót. Az 1990-es évek első felében, Kaliforniában történt, hogy Bob Dylan jom kipurkor felbukkant egy chábád zsinagógában. Táleszt és máchzort kapott, leült egy sarokba, és olvasni kezdte az ünnepi imakönyvet. Nem akarta, hogy felhívják a Tórához, de elvállalta, hogy kinyitja a tóraszekrényt az Ávinu Málkénu ima előtt. Így is történt, és az ima utolsó sorát együtt énekelte a közösséggel. A közösség egy tagja, Yaakov Arnold, aki segített az érkezőknek eligazodni az imában, így írt erről: „Ahogy hallottam, hogy zümmögi az Ávinu málkénu dallamát, megszólalt bennem a lubavicsi. Ott álltam, és láttam benne a ’pintele jid’-et (a zsidó szikrát), mely arra biztatta, hogy jöjjön el a zsinagógába, imádkozzon, hajlongjon… azzal a ’félelemmel’, melyet egy zsidónak éreznie kell jom kipurkor… azóta vagyok rábénu Bob hászidja.”