Azon a végzetes napon, június 12-én indult haza a három fiatalember a „’Mekor Hajjim” jesivából, Kfar Etzionból. Alon Svut kereszteződésben látták őket utoljára. Péntekről szombatra virradóra jelentős erőkkel kutattak utánuk Hebron környékén. Szombat reggel megtalálták az elszenesedett gépkocsit.
A katonaság szóvivője csak este erősítette meg az emberrablás gyanúját. Benjamin Netanjahu miniszterelnök ezt követően hívta össze a kormányt helyzetértékelésre, tanácskozott a vezérkari főnökkel és a Sin Béth vezetőjével. A széleskörű letartóztatások Hebron térségében még az éjszaka megkezdődtek. Órákkal később engedélyezték a három fiatal nevének közlését. Az eltűnést követő 18. napon találták meg a holttestüket egy kilométerre Halhultól nyugatra.
A holttesteket Kavasmeh telkén találták meg
A gyilkosokat, Marvan Kavasmeh-t és Amar Abu Iszát még nem fogták el, ám vezérük most bíróság elé került. Husszam Hasszan Kavasmeh vezette a bandát, amely elrabolta és megölte Eyyal Jifrah-t, Gil-ad Sert és Naphtali Frenkelt. A vádiratot szeptember 5-én hozzák nyilvánosságra, ám egyes részletek már ma nyilvánosságra kerültek. A vádiratból kiderül, Kavasmeh hogyan szerezte meg a terrorakcióhoz szükséges pénzt Gázából, a testvére segítségével.
Eyal, Gil-ad és Naphtali: a holttestüket 18 nappal az eltűnésük után találták meg.
A 40 éves hebroni bandavezért a Shin Bét, a rendőrség és a katonaság július 11.-én tartóztatta le a jeruzsálemi Suafat menekülttáborban titkosszolgálati akció keretében. Kavasmeh beismerte: részt vett az emberrablásban, a gyilkosságban és a gyilkosok menekítésében. Husszam Kavasmeh testvére útján 200 ezer sékelt szerzett az akció végrehajtására. A pénzből hónapokkal ezelőtt földet vett, ahová az áldozatok holttesttét elásták. Két autót is beszerzett. Az emberrablásnál használt autót felgyújtották, a másikkal pedig elmenekültek. A gyilkossághoz két pisztolyt és két gépfegyvert vásároltak.
A Hamasz-tag Husszam Kavasmeh terrorcselekményekért 1995-tól 2002-ig ült izraeli börtönben. Testvérét, Hasszin Kavasmeh-t életfogytiglanra ítélték egy jeruzsálemi terrorcselekmény miatt. Márván a fiatalok egyik gyilkosa korábban húsz évet kapott, ám Salitért cserébe elengedték. Nem csoda hogy többek közt ennek hatására egyre erősebbek a hangok, amelyek követelik: ne legyenek a jövőben hasonló fogolycserék..
A gyilkosok: Márván Kavasmeh és Amar Abu- Isza
Forrás: Mako.co.il
További cikkeinket is megtalálja Facebook-oldalunkon.