A flamand törvényhozók szerint a kóser módszerek nem jelentenek elég „humánus” megoldást.

Egy belga kabinetminiszter bejelentése szerint radikális lépésre készül a Flamand Régió vezetése, miután a törvényhozók többsége úgy döntött, hogy 2019-től kezdődően betiltanák a kóser állatvágás gyakorlatát – közölte a Forward.

Ben Weyts, a Belga Királyság Flamand Régiójának állatjogaiért felelős minisztere a Gazet van Antwerp nevű napilapnak azt mondta csütörtökön, hogy a „döntés elviekben megszületett, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania”.

A törvénytervezet alapján a kisebb méretű jószágok (így a bárány és baromfik) esetében minden alkalommal elektromos altatást kellene elvégezni az állatok leölését megelőzően. Az állatvédők érvei szerint ugyanis ez az eljárás jóval „humánusabb” a zsidó kóser és iszlám halal vallásos gyakorlatokhoz képest, melyek során a hentesek kötelesek először elvágni az állatok torkát, majd kivéreztetni azokat.

A tervezett lépéssel szemben több zsidó vallási vezető is felemelte szavát. Menachem Margolin rabbi, az Európai Zsidó Szövetség elnöke szerint a törvényhozók az állatvédelem nevében próbálnak támadást indítani a zsidó vallás gyakorlata ellen – olvasható a Jerusalem Post honlapján.

„Az európai vásárlók számára szupermarketekben kínált hús többségéhez képest – amit tömeges állatvágással dolgoznak fel – valójában a kóser vágás jelenti a humánus módszert, ami minimálisra csökkenti a jószágok szenvedését. Nem is beszélve arról a szörnyű bánásmódról, ami alapján az állatok többségét konténerekben szállítják Európán keresztül a nem kóser húsfeldolgozáshoz” – hangsúlyozta Margolin rabbi.

Az Európai Rabbik Konferenciájának elnöke, Goldschmidt főrabbi szintén elítélte a flamand parlament döntését és a tervezet visszavonására kérte a hatóságokat.

zsido.com

 

 

 

Megszakítás