Az ember és a karitatív szervezetek kapcsolata: Idős emberek a társadalomban

A Transznacionális Együttműködések program keretében 2019. július 4-én Szegeden voltunk a szegedi egyesített szociális intézményben, ahol a szociális gondozással, valamint az idős emberek ellátásával ismerkedtünk meg. Az intézmény Szeged városában kiemelt szerepet tölt be a szociális kérdések gyakorlati megvalósításában, a különböző gondozási lehetőségek megteremtésében.

Az idősödő társadalommal kapcsolatos szociális problémák megoldásának kérdése a világot egyaránt érintő probléma, mely a volt szocialista országok esetében talán még inkább megoldásra váró kérdés. A hazai intézményi háló, a szociális élethelyzet megsegítését szolgáló rendszer, mely egyértelműen az egyének szubjektív jólétének megteremtését, stabilitását tűzi/tűzte ki célul.

Az intézményben történt beszélgetés során megismerhettük Szeged és környékének legfőbb társadalmi, társadalmi-szociális helyzetét, a helyben alkalmazott segítségnyújtást, együttműködési mechanizmusokat.

Az érdeklődők – elsősorban a szociális terület munkatársai, önkormányzati emberei – érdeklődve és egyben ismerve hallgatták az izgalmas beszélgetést, diskurzust. Arra a megállapításra jutottunk, hogy az elöregedő társadalomban a segítségnyújtásnak egyre hangsúlyosabb szerepe van. A következő évek legfőbb kihívásai között lesz a szociális területen dolgozó, idősekkel foglalkozó szakemberek képzése, a jógyakorlatok bevezetése és alkalmazása.

Megszakítás