Ukrajnában továbbra is kritikus a helyzet. Készenlétbe helyezték a hadsereget, és megtették az előkészületeket az általános mozgósításra. Több ukrán jesiva tanulói is megkapták a behívójukat.
A collive.com nevű lubavicsi hírportál híradása szerint Moshe Reuven Azman ukrán főrabbi megerősítette, hogy több ukrán jesivahallgató is kapott katonai behívót. Mint elmondta, az ország a háború szélén áll, és a helyzet nagyon veszélyes.

Azoknak, akik behívót kaptak egyelőre regisztrálniuk kell magukat a területi központokban. Tényleges mozgósításra akkor kerülhet sor, ha kitör a háború. A bevonulás komoly probléma elé állítja a vallásos zsidó fiatalokat, mivel az ukrán hadseregben nincs mód például a kóser étkezés biztosítására. vagy a szombattartásra.
Izrael segítséget nyújt a sebesültek ellátásában: az ukrán zsidó közösség segítségével repülőn szállítják Izraelbe a sebesülteket, ahol magas színvonalú ellátást kapnak. „ Izrael ukrajnai nagykövete kezdeményezte a járatokat Izraelbe és mi segítünk neki ebben az akcióban” mondta az Israel Hayomnak Azman rabbi. „Önkéntesek jöttek Ukrajnából a ZAKA-tól, akik első-segély kurzusokat is tartanak.”

Megszakítás