A táborban 52 ezer embert gyilkoltak meg, itt halt meg Anne Frank is. A felszabadítás után készült képek voltak az elsők, amelyek által a világ értesülhetett a holokausztról.

A brit uralkodó és férje túlélőkkel és a felszabadításban résztvevő katonákkal is találkozott pénteken, a nácik első koncentrációs táborának területén. Az egyik túlélő, Rudi Oppenheimer a brit katonákat méltatta, akik – mint fogalmazott – „rengeteget tettek és később nem tudtak erről beszélni, nem mondták el a feleségüknek, gyermekeiknek azt a sok borzalmat, amit itt láttak.”

Erzsébet és Fülöp herceg, annak idején szimbolikusan is kiálltak a brit háborús erőfeszítések mellett. A későbbi királynő a háború alatt katonai teherautókat szerelt, férje pedig a flottánál szolgált. A királyi pár korábban négyszer járt Németországban, de most először látogatott el egy egykori náci haláltáborba – írja tudósításában a timesofisrael.com.

„A holokauszt a modern zsidó identitás alapvető része marad, a királynő látogatásának nagy jelentősége van a zsidó közösségek számára szerte a világon” – mondta Efraim Mirvis brit főrabbi, aki találkozott II. Erzsébettel a megemlékezésen. A pár megállt a táborban meghalt Anne Frank emlékművénél, aki abban az évben született, amikor a királynő. Ezután egyedül sétáltak el a Csend Házáig, ami az emlékezés helyének épült, ezután koszorút helyeztek el az áldozatok emlékfalánál.

1945 áprilisában Bergen-Belsent a brit csapatok szabadították fel Észak-Németországban. A táborban 52 ezer embert gyilkoltak meg: zsidókat, politikai foglyokat és más üldözött csoportok tagjait. Az itt készült képek segítségével értesült először a világ a holokausztról.

Munkatársunktól

Kép: timesofisrael.com

Megszakítás