Naftali Bennett, izraeli kormányfő az iráni elnökválasztás eredményére reagálva vasárnap kijelentette: a keményvonalas Ebrahím Raíszi megválasztása utolsó figyelmeztetésül szolgálhat a nagyhatalmak számára, hogy ne térjenek vissza az iráni atomprogramról folytatott tárgyalásokhoz.

A nagyhatalmaknak „meg kell érteniük, hogy kivel van dolguk, és hogy miféle rezsimet óhajtanak erősíteni” – fogalmazott Naftali Bennett az általa vezetett új izraeli kormány első rendes ülésén.

Az összes lehetőség közül éppen „a teheráni hóhérra” esett (Irán legfőbb vezetője, Ali) Hamenei választása”, arra az emberre, aki több ezer iráni ellenzéki haláláért felelős – mondta az izraeli kormányfő. „Nem szabad, hogy egy hóhérrezsimnek tömegpusztító fegyverei legyenek” – fűzte hozzá.

Ebrahim Raíszi ellen jelenleg is amerikai szankciók vannak érvényben amiatt, hogy 1988-ban szerepe volt több ezer politikai fogoly kivégzésében.

Jaír Lapid izraeli külügyminiszter szombat este azt írta a Twitteren, hogy Raíszi megválasztása „fel kell, hogy élessze az iráni atomprogram leállítása melletti eltökéltséget”, hogy véget vessenek Teherán „romboló erőfeszítéseinek a (közel-keleti) régióban”.

Az új, keményvonalasnak tartott iráni elnök megválasztásának, megfigyelők szerint, az lehet az egyik következménye, hogy az eddiginél is nyíltabb lesz az ellenségeskedés a zsidó állam és az iszlám köztársaság között. Teherán emellett feltehetően fokozottabban támogatja majd az Izrael-ellenes milíciákat, valamint Bassár el-Aszad szíriai elnököt.

 

Forrás: neokohn

Megszakítás