Vallásos zsidónak lenni ma Franciaországban nem mindig könnyű dolog. Ám a HEC üzleti főiskola Párizs egyik külvárosában csendes oázis az antiszemita hangulatú fővárosban. Az egyetem immár nemcsak befogadó szemlélete, de jól felszerelt chábád központja miatt is vonzó a zsidó diákok számára.

„Az emberek itt iskolázottak, és azok a támadások, amelyeket Párizs más külvárosi részein tapasztalunk, itt nem léteznek. Az embereket túlságosan lefoglalják a tanulmányaik” – meséli a chabad.edu internetes portálnak Michael, aki Strassbourgból érkezett a főiskolára. De hiába a nyugodt légkör, ha tanulmányai kezdetén, a kampuszon és környékén semmilyen zsidó élet nem volt: sem kóser élelmiszer, sem zsinagóga, így kénytelen volt továbbra is naponta ingázni a Párizs belső kerületében bérelt lakása és az egyetem között.

Ez azonban megváltozott, mióta a kampuszra érkezett egy lubavicsi rabbiházaspár, Levi és Bracha Mimoun. Első rendezvényükön, egy szukkoti vacsorán, amelyet az egyetem parkolójában, egy kerekeken gördülő sátorban rendeztek, már rögtön hatvanan vettek részt. „Nem is tudtam, hogy van ennyi zsidó ember a kampuszon” – emlékszik vissza Michael, aki azóta már beköltözött az egyetemi körzetbe. Mint elmondta, a rabbiházaspár jelenlétével a környékbeli kisebb egyetemek a szabadság érzetét és friss levegőt biztosítanak az antiszemitizmusba belefásult zsidó fiataloknak.

A pénteki vacsorák, a hétfői közös, Tóra tanulással egybekötött kóser ebédek a hét fénypontjaivá váltak Michaelnek, és a többi zsidó diáknak. A Mimoun házaspár azonban nem elégedett meg ennyivel: pillanatok alatt új chábád házat építettek, ahol folyamatos kóser ellátást és naponként előadásokat „szolgálnak fel” nem beszélve a szombati istentiszteletekről. „Nem tudom, hogy értek el ennyi mindent ilyen gyorsan.”

A rabbi azonban elmondja, a siker nem csupán az övék: a központ nem jöhetett volna létre az egyetem nyitott és támogató hozzáállása valamint a nagyvonalú adományozók nélkül, akik közül sokan az egyetem egykori diákjai voltak. A most induló tanévben, amely a chábád központ első teljes tanéve lesz, a programszervezést egy teljesen új szintre emeli a háromgyermekes házaspár.

 

Megszakítás