Hetiszakaszunk a pusztai szentély építésének folyamatát taglalja, s ehhez kapcsolódóan em­líti meg a kohénoknak a szen­tély-szolgálat során viselendő díszes uniformisát, valamint a szolgálatuk megkezdése előtti ha­gyományos beiktatási ceremóniáját.

A beiktatási rituálénak van egy része, ami első ránézésre érthetetlen. A Tóra közli, hogy ennek során az áldozati állat vérét a kohén fülébe, hüvelykujjába és lábfejébe dörzsölik. A Jid hákádos tanítja, hogy ezen ceremónia által a papok élethosszig tartó közszolgálatra esküdtek fel, s arra, hogy mint a spirituális elit, fenntartják és megvédik Istennek és a judaizmusnak az útját. Túl gyakran történik meg, hogy emberek, akik életük egy bizonyos pontján valami nemes dolog, mások szolgálata mellett tettek hitet, életútjuk egy későbbi pillanatában elvesztik e fennkölt eszme iránti odaadásukat, és az emberek szolgálata és a másokért élés helyett önmaguk érdekeit és saját céljaikat kezdik üldözni. Elég ha arra gondolunk, hogy a történelem során hány olyan szabadságharcos, és az elnyomottakért, a népért felszólaló ember volt, aki később, hatalomra emelkedése idején maga is zsarnokká, mások kizsákmányolójává és elnyomójává vált. Hasonlóan szomorú, mikor a pap, Isten és a nép szolgálata helyett, csupán a papi öltözetre és a vele járó kiváltságokra áhítozik.

Mózes, a zsidó nép vezetője, az áldozati vér fenti három testrészre való dörzsölésével a következőt kívanta a kohénok eszébe vésni: fülüket fordítsák a nép felé, s hallják meg annak szükségleteit;  kezüket nyújtsák segítségre az emberek felé, hogy mindig adjanak és ne elvegyenek tőlük; lábaikkal pedig mindig álljanak készen, hogy az őket hívók támogatására siethessenek.

Hitünket nap mint nap, újra és újra lángra kell lobbantsuk, hogy elköteleződésünket az idő múltával is megőrizve, frissen felavatott újoncokból valódi vezetőkké avanzsáljunk, s ezzel bizalmat nyerjünk ne csak magunknak, de a papi öltözetnek is.

Kovács Jichak rabbinövendék cikke Elisha Greenbaum írása nyomán.