A zsidó jog szerint az életveszély elől menekülő bevándorlókat kötelességünk befogadni és ellátni, amennyiben nem bizonyítható, hogy közvetlen veszélyt jelentenek a már itt élőkre. Ugyanakkor mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a már itt élők biztonságban legyenek és az újonnan érkezettek mihamarabb integrálódjanak az európai társadalomba – állítja Oberlander Báruch rabbi, a Budapesti Ortodox Rabbinátus vezetője, az alábbiakban olvasható tanulmányában.
A következő írás, melyben részletesen és mélyrehatóan mutatom be a témához kapcsoló bibliai, talmudi és más zsidó jogi és etikai forrásokat, 2015 nyarán született. Ezt most egy rövid pontosítással egészítettem ki, reagálva az azóta eltelt időben tapasztalt sajnálatos eseményekre. Hiszen, amikor háláchikus kérdésben nyilvánítunk véleményt, szem előtt kell tartanunk, hogy nem csupán az elvekről, mint elvont elméletekről beszélünk, hanem azok gyakorlati megvalósításáról is. Az elméleteket mindig ötvözni kell a valós élettel, a mindennapok tényeivel.
Sokan fordulnak hozzánk azzal a kérdéssel, hogy mi a zsidóság álláspontja a menekültek ügyében. Morális kötelezettsége-e Magyarországnak a menekültekbefogadása, és segítése, hogy itt új életet tudjanak kezdeni? Kell-e tartani attól, hogy közülük szélsőséges iszlamisták kerülhetnek ki, akik a jövőben biztonsági veszélyt jelenthetnekMagyarországraéslakóira? Jogos-e elutasítani a menekültek azért, mert attól tartunk, hogy el fogják venni a munkahelyeket, és így magyar állampolgárok vesztik el a megélhetésüket?
Nekünk, zsidóknak, kicsit nehéz objektívan foglalkozni ezekkel a kérdésekkel, hiszen mindkét fél érveiben érintettek vagyunk: egyik oldalról,hosszú történelmünk évszázadai alatt sokszor kellett menekülnie őseinknek, számtalan kiűzetést szenvedtünk el, menekültünk a gyilkos pogromok elől egyik országból a másikba, mígnem családjaink elérkeztek oda, ahol most élünk.
Másik oldalról szintén mi, zsidók vagyunk azok, akik már eddig is nagyon sokat szenvedtünk az iszlám terrortól, még itt Európában is, mint példáulaz idén januárban elkövetett párizsi támadás során, ami a Hyper Cacher nevű kóser élelmiszerbolt ellen irányult. Így, miközben megértjük és átérezzük az üldözöttek sorsát, aggódunk is.
Mindezek ellenére kötelességünk felülemelkedni személyes érintettségünkön és a zsidóság évezredes tanításai alapján vizsgálni a kérdést.
A Tórában több helyen is szó van arról, hogyan kell bánni az „idegennel”:
„Az idegent el ne nyomd és ne szorongasd őt, mert idegenek voltatok ti Egyiptom országában… Idegent ne szorongass, hisz ti ismeritek az idegen lelkét, mert idegenek voltatok Egyiptom országában” (2Mózes 22:20., 23:9.).
Valamint:
„Szeressétek az idegent, mert idegenek voltatok Egyiptom országában” (5Mózes 10:19.).
Tisztázni kell azonban, ki is az a bizonyos idegen, mit jelent az elnyomás, a szorongatás – valamint hogyan kell kifejezésre juttatni az irántuk érzett szeretetet?
Az idegen, aki betért a zsidóságba
A Talmudi bölcsek szerint (Bává möciá 59b.) a Tóranem olyan idegenekről szól, akik csak elhagyták szülőföldjüket, hanem olyan idegenről, aki nem zsidónak született és betért a zsidó vallásba. Maimonidész is úgy írja le (Az emberi magatartás szabályai 6:4.): „Szeretni kell az idegent, aki jött és a Söchiná[Isteni jelenlét]szárnyai alá került” – vagyis, amikor a Tóra az idegen szót használja, akkor egy betérőről beszél.
Ezt alátámasztják azok a tórai előírások, melyek szerint ugyanazok a törvények vonatkoznak a zsidókra és az idegenekre:
„Egy törvény legyen számotokra, az idegen olyan legyen, mint a bennszülött, mert Én vagyok az Örökkévaló, a ti Istenetek” (3Mózes 24:22. Lásd még uo. 24:16.).
Valamint:
„Egy törvény legyen nektek és az idegennek, ki tartózkodik (nálatok); örök törvény nemzedékeiteknek: mint ti, olyan legyen az idegen az Örökkévaló színe előtt” (4Mózes 15:15.).
Mivel biztos, hogy arra, aki csak vendégségben tartózkodik a zsidók között, nem vonatkoznak azok a törvények, amik egy zsidóra,ezek szerint az „idegen” az, aki nem zsidónak született és betért.
Az idegen, aki elhagyta hazáját
Létezik azonban egy Talmudi alapszabály (Sábát 63a.), amit ez esetben is alkalmaznunk kell. Eszerint mindig figyelembe kell venni az Írás elsődleges, szó szerinti jelentését.
A fenti tórai parancsolatok szó szerinti értelmezéséről a következőt írja a barcelonai Áron háLévi rabbi (13.század közepe) Széfer Háhinuch című könyvében (431. micva):
„…Ebből a különleges micvából azt is kell tanulni, hogy irgalmaznikell annak az embernek, aki egyvárosban van, ami nem a szülővárosa, sem pedig az, ahol ősei családja lakik. Ne tekintsünk félre, amikor látjuk őt és nincs neki segítője. Ahogy látjuk, a Tóra megparancsolta, hogy irgalmasak legyünk mindenkivel, aki segítségre szorul. Ezekkel a tulajdonságokkal érdemesek leszünk arra, hogy az Örökkévaló is irgalmas legyen hozzánk és az égi áldás hulljon a fejünkre. AzÍrás utal a parancsolat okára is, amikor azt mondja, mert ti is idegenek voltatok Egyiptom országában«, ezzel emlékeztet minket, hogy mi már egyszer megégettük magunkat azzal a nagy fájdalommal, amit minden ember érez, aki idegenek között, egy ismeretlen országban találja magát. Amikor emlékezni fogunk arra a szívszorongató érzésre, amit ez okoz, és amit mi magunk is tapasztaltunk, amiből az Örökkévaló nagy szeretetével kiszabadított minket, akkor a mi irgalmunk is megerősödik minden ember iránt, aki hasonló helyzetben van”.
A vendégszeretet parancsolata
Azt mondja a Talmud (Sábát 127a.) „Nagyobb dolog vendégeket fogadni, mint a Söchinát fogadni, ahogy írva van (1Mózes 18:3.),amikor az Örökkévaló megjelent Ábrahám ősatyánknál, miután látta a három vendéget azt mondta:»Uram, ha ugyan kegyet találtam szemeidben, ne vonulj el, kérlek, szolgád mellett«” –idézi Maimonidész is a könyvében (A gyász szabályai 14:2.). Vagyis Ábrahám várakozásra kérte magát az Örökkévalót, amíg ellátja a nála megszálló vándorokat.
Bachja ben Ásér rabbi (Zaragoza, Spanyolország, 1255–1340) Kád háKemách című könyvében (Orchim címszó, 37. oldal Chavel kiadásában) arról ír, hogyan kell fogadni a vendégeket, ehhez pedig a Királyok könyvének azt a részét idézi, amelyben a sunémi nő Elisa prófétát vendégelte meg: „Csináljunk csak egy kicsiny, falmelletti felsőszobát és tegyünk oda számára ágyat, asztalt, széket és lámpást; és lészen, amikor hozzánk jő, betérhet oda” (2Királyok 4:10.).Bachja rabbi szerint fontos megfigyelni a sorrendet: első dolog, amit biztosítani kell annak, aki útról jön, az, hogy legyen fedél a feje fölött ésegy hely, ahol lepihenhet,mert ez neki fontosabb, mint az evés. Utána kell étellel kínálni, aztán következik a szék, ahol kényelembe helyezheti magát, és majd, amikor lemegy a nap, akkor lesz szükséges a lámpa.
A Römá (Mose Iszerlisz rabbi – Krakkó, 1530-1573) azt is írja a Sulchán áruchban (Chosen mispát 163:1.) „A város emberei kényszeríthetik egymást, hogy vendégeket fogadjanak és adakozzanak nekik”.
Korlátok az idegenek munkavállalásában
Joszéf Káro rabbi (Spanyolország 1488–Zefat 1563) Sulchán áruchjában (uo. 156. fejezet) találunk korlátokat az idegenek munkavállalására vonatkozóan. Ebből tudjuk, hogy az idegenek a saját városukon kívül nem üzletelhetnek, mert azzal a helyiek megélhetését rontanák:
„Egy idegen, aki egy másik városból jön, és szeretne itt egy boltot nyitni, egy létező, hasonló kínálatú boltmellett, vagy fürdőt nyitni egy létező fürdő mellett, akkor jogunk van őt megakadályozni ebben. De, ha ugyanúgy vállalja az adófizetés terhét, akkor már nem lehet őt visszatartani” (5. paragrafus); „Kereskedőket, akik az árujukateladni hozzák a városba, a városiaknak joga van megakadályozni abban, hogy kiskereskedelmet folytassanak, amit a helyi boltosok csinálnak. De ha csak a piac napján adják el a piacon,annak nincs akadálya, de ne menjenek házalni, még a piac napján se” (7. paragrafus).
Ehhez a Römá hozzá tesz két, a témánk szempontjából fontos kitételt:
Egyrészt „ha emberek egy másik városból elmenekültek, mert veszély fenyegette őket, akkor a helyi emberek az új városban nem akadályozhatják őket a megélhetésük megteremtésében, addig ameddig nem tudnak visszamenni. De, amennyit üzletelnek,arányosan annyit kell vállalniuk a közterhekből…”.
Másrészt az 5. és 7. paragrafus fent idézett korlátaira vonatkozóan azt írja:
„ez csak abban az esetben van, ha idegenek jönnek [átmenetileg]a városba, amiben nem laknak. Ha azonban azzal a szándékkal érkeznek, hogy letelepedjenek, és rendesen részt vállaljanak a közterhekből, mint ahelyi lakosok,ehhez egyes vélemények szerint joguk van, mert minden embernek joga van ott lakni, ahol akar, hisz azok is, akik most ott laknak, valamikor oda érkeztekés elfoglalták azt a helyet. Mások azonban azt mondják, hogy ez nincs így, különösen ma, amikor mi a népek között lakunk és tartani kell attól, hogy ha túl sok zsidó lesz egy helyen, akkor ezt nem fogják eltűrni. Ilyen esetben az, aki [újonnan] jön, veszélyezteti a helyi közösséget.”
Lehet-e bezárni a várost a menekülők elől?
A Römá ehhez még hozzáteszi: „…de mindenképpen joguk van a helyieknek, ha tudják, bezárni a városkaput és megbeszélni az uralkodóval, hogy ne engedje be azokat, akik ide akarnak jönni.” De Joszéf Káro rabbi (Bedek hábájit uo.) erősen tiltakozik ez ellen: „ez nagyon furcsa nekem, hogy az uralkodót, vagy akármilyen más akadálytkilehet jelölni, hogy ne a bét din [a háromtagú rabbinikus bíróság] utasítása alapján kezeljékazokat, akik ide akarnak jönni.”
Vagyis, ilyen kérdéseket nem lehet erőszakkal megoldani: ha a másiknak joga van idejönni, üzletelni vagy lakni, attól, mert én fizikailag képes vagyok az útjukat elzárni, attól még nincs jogom ezt megtenni.
A Pitché tsuvá (uo. 17.) szerint egyértelmű, hogy Káro rabbi véleménye az, amely kövtehtő.
Ha tartunk attól, hogy az idegenek veszélyt jelenthetnek a közbiztonságra
Abban az esetben, ha felfedezünk az idegenek között olyanokat, akiről biztosan lehet tudni, hogy veszélyt jelentenek a város lakóira, akkor egyértelműen jogunk van elküldeni a veszélyt jelentőket és megakadályozni letelepedésüket a városban, ahogy Akiva rabbi tanította a Talmudban (Bává möciá 62a.): „A saját életed előbbre való, mint a felebarátodé”.
Abban az esetben azonban, ha nincs bizonyítékunk arra, hogy az idegenek között vannak olyanok, akik a jelenben veszélyt jelentenek,akkor nem lehet most semmilyen jogot megvonni tőlük, csak azért, mert talán a jövőben veszélyt fognak jelenteni. Ahogy a Talmud mondja (Ros hásáná 16b.):
„Az Isten csak azon cselekedetei alapján ítélkezik az ember fölött, amiket tett vagy épp tesz, de nem olyan rossz cselekedetek alapján, amiket majd ezután fog elkövetni. Ahogy írva van Ismáél kapcsán: „Mi bajod Hágár? Ne félj, mert Isten meghallotta a fiú hangját, ahogyő most van” (1Mózes 21:17.).
De még akkor is, ha tudnánk érvelni amellett, hogy vegyük számításba a jövőt (lásd a témában Élijáhu Mizráchi 5Mózes 21:18-hoz írt Tóra kommentárjában, Gur árjé uo.), egy dolog biztos: azoknak az esetében, akik jelenleg nem vallanak radikális és veszélyes nézeteket, akikről csak feltételezhetjük, hogy a későbbiekben talán szélsőséges irányba fognak elmenni, és esetleg veszélyt jelentenek majd, nincs jogunk elvitatni a jogait, mint menekültnek.
Ellenkezőleg, ez kötelezi a befogadó országot arra, hogy foglalkozzon a menekültekkel, tegyen meg mindent a társadalomi integrációjukért és ezzel segítse elő, hogy ne forduljanak szélsőséges eszmékhez és ne támadjanak új otthonuk ellen. Ennek hiánya mindenképp veszélyhelyzethez vezet, ahogy látjuk például Párizsban, ahol a bevándorlók generációk óta élnek bezárva saját negyedeikben, ahova a rendőrség sem mer bemenni, magukra hagyva, megfelelő európai oktatás nélkül,ahol nincs más remény a kitörésre, csak a szélsőséges fanatizmus.
Lojalitás a befogadókkal szemben
Itt érdemes egy pár szóban kitérni a témának egy másik fontos vetületére. Ez pedig az a kérdés, hogy milyen kulturális alkalmazkodás várható el a „bevándorló idegentől”. A fentiekben többször is idézett tórai mondatok ebben a kérdésben egyértelmű útmutatással bírnak. Amikor a Biblia azt mondja „Egy törvény legyen számotokra, az idegen olyan legyen, mint a bennszülött”, akkor az nem csak azt jelenti, hogy az újonnan jött jövevény felé egyenlő kötelességünk van, csak úgy mint a „bennszülött”, hanem ez egyben azt is jelenti, hogy neki is magára kell venni az ország törvényét és szokásait. Más szóval: kötelességünk rajta segíteni, befogadni és a régi lakosokhoz hasonló bánásmódban részesíteni, de neki is kötelessége szokásainkat, hitünket, kultúránkat tiszteletben tartani.
Az ókori Izraelben – a fent említett „zsidó hitbe betérő idegen” fogalma mellett – létezett egy másik „idegen” fogalma is, az úgy nevezett gér tosáv, az „idegen letelepedő”. Ez olyan nem-zsidó ember volt, aki Izraelben kívánt letelepedni, de nem akart zsidóvá lenni, a zsidó hitbe betérni. Ebben az esetben az ilyen státuszú ember ugyan nem kellett, hogy magára vegye a zsidó hit törvényeit, ugyanakkor tiszteletben kellett tartania a Judaizmust és egyben követnie kellet az úgynevezett Nóé hét törvényét, amely törvények Tóra monoteista alapértékeit takarják (lásd 3Mózes 25:25., 47., Talmudic Encyclopedia VI. kötet 289–304. oldal).
Maimonidész megfogalmazásában (A királyok szabályai 8:10.): „Mózes mesterünk a Tórát és a parancsolatokat csakis Izraelnek adta örökségül, ahogyan írva van: „[A Tan…] öröksége Jákob gyülekezetének”, és azoknak is, akik át kívánnak térni más népek gyermekei közül, ahogyan meg van írva: „…mint ti, olyan legyen a jövevény [az Örökkévaló színe előtt]”. Tehát, ha valaki nem akarja elfogadni a Tórát és a parancsolatokat, akkor nem kényszeríthetjük rá. Azonban Mózes meghagyta, az Örökkévaló parancsára, hogy minden lakost igyekezzenek rávenni, fogadják el a Noénak adott parancsolatokat. Aki pedig elfogadja ezeket, azt nevezzük mindenütt „köztetek tartózkodó jövevénynek” (gér tosáv).”.
Mindez természetesen nem azt jelenti, hogy a jövevénynek fel kellene adnia korábbi vallási identitását, asszimilálódnia kellene és fel kellene adnia önmagát. Ugyanakkor integrálódnia kell, a kulturális értékeket el kell fogadnia és tiszteletben kell tartania, Jeremiás próféta megfogalmazásában (29:7.): „És keressétek azon város békéjét, ahova számkivetettelek benneteket és imádkozzatok érte az Örökkévalóhoz; mert az ő békéjében lesz számotokra is béke”, azaz lojalitást kell gyakorolnia a befogadó közösséggel szemben.
A kivétel: Izrael
Érdemes kitérni Izrael speciális helyzetére, hiszen ott az utóbbi években a kormány mindent megtesz, hogy a sok ezer, Afrikából érkező illegális bevándorló elhagyjaaz országot.
Egyrészt figyelembe kell venni, hogy Izrael folyamatosan fogadja a legálisan érkező bevándorlókat a világ minden tájáról, és komoly infrastruktúrát építettek ki a bevándorlók támogatására, melynek részeként már a befogadó központokban megkezdődik az újonnan érkezettek integrációja. Így más országokhoz képest aránytalanul nagy terhet jelent ezen felül az illegálisan érkezők ellátása is.
Másrészt Izrael Állam létrejötte óta állandóan háborús helyzetben van, elsősorban a szomszéd arab országokkal, másrészt az országon belül élő terroristákkal. Ebben az esetben egy ilyen nagy illegális bevándorló tömeg óriási veszélyt jelent a közbiztonságra, akárcsak egyfajta ötödik hadoszlop. Véleményem szerint erre a helyzetre vonatkozik a fent említett talmudi írás, mely szerintaz ember saját élete elsőbbséget élvez másokéval szemben. Izraelben mindent meg kell tenni, hogy megszabaduljanak ettől a veszélytől, amely azonban az európai országokat nem fenyegeti. Szerintem ez egybecseng a Römá előbb idézett szavaival, hogy ott ahol az idegenek veszélyeztetik a helyi közösséget, el lehet őket utasítani.
Összegzés
A fentiek alapján úgy vélem, hogy az Európába az életveszély elől menekülő bevándorlókat kötelességünk befogadni és ellátni, amennyiben nem bizonyítható, hogy közvetlen veszélyt jelentenek a már itt élőkre. Ugyancsak nem szabad elzárkózni azok elől, akik egy jobb élet reményében szeretnének letelepedni. A menekülteket el kell látnunk, nem zárhatjuk be előttük – sem tényleges, sem virtuális – kapuinkat. Ugyanakkor fontos, hogy az újonnan érkezők tiszteletben tartsák a befogadók kultúráját és ahhoz minél gyorsabban integrálódjanak.
A történelem során többször is bebizonyosodott, hogy az „idegenek” új lendületet és színt hoztak a befogadó ország életébe, kultúrájába, gazdaságába. Természetesen mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a már itt élők biztonságban legyenek és az újonnan érkezettek mihamarabb integrálódjanak az európai társadalomba. Ennek fényében kívánom, hogy következzen be a fent említett áldás, és „ezekkel a tulajdonságokkal érdemesek leszünk arra, hogy az Örökkévaló is irgalmas legyen hozzánk és az égi áldás hulljon a fejünkre”.
Kiegészítés
A fenti szöveg 2015. július 1. jelent meg. Már ebben előrevetítettem: a befogadás alapfeltétele, hogy az itt élők biztonságára ne jelentsenek veszélyt az újonnan érkezettek.
Az elmúlt időben sajnos Európa több pontján, így pl. Párizsban (2015. november 13.), Brüsszelben (2016. március 22.) és más városokban is történtek terrorcselekmények. Ennek fényében sajnos úgy tűnik: a bevándorlók tömegével érkező terroristák komoly veszélyt jelentenek az európaiakra. Természetesen a kollektív büntetés, a határok hermetikus lezárása nem lehet megoldás. Ugyanakkor a veszélyre való tekintettel nem lenne szabad senkit komoly és nagyon alapos ellenőrzés nélkül befogadni.
Hasonlít ez ahhoz, amit a Talmud (Ktubot 50a. és Rási uo.) és a Sulchán áruch (Jore déá 249:1.) az adakozásról mond: az embernek kötelező a bevétele 10%-át cödákára, jótékonyságra fordítani, 20% nagyon szép adomány, annál többet azonban ne adjunk, hiszen „az már a saját megélhetésünket veszélyeztetné”. Ugyanígy kötelességünk a háború és terror elől menekülőket befogadni, de nem szabad kockáztatnunk, hogy a háború és a terror ezentúl Európában legyen. Azért, hogy segítünk a menekülteken, nem válhatunk mi magunk is azzá.
A problémák megoldásában nem elegendő a tüneteket elfedni. Ha a tünet – vagyis a migráció – oka a háború, a gyilkolás, a mindent átszövő korrupció, akkor arra kell koncentrálni, hogy mindezeket megszüntessük a menekültek hazájában, hogy ne legyen okuk elhagyni szülőföldjüket.
Budapest, 5776. ijár 23. – 2016. május 31.