A hetiszakasz elején ez áll:

„Vegyétek föl Izrael fiai egész községének összegét családjaik szerint, atyáik háza szerint, a nevek száma szerint, minden férfiszemélyt, fejenként. Húsz évestől fogva fölfelé, mindazt, aki hadba vonul Izraelben, számláljátok meg őket seregeik szerint, te és Áron”.

Népszámlálást kellett tehát tartani a pusztában vándorló zsidók között. A dolog alapvető célja az volt, hogy lista készüljön a hadra fogható emberektől, ám a neves középkori tóramagyarázó, Rási szerint az Örökkévaló azért rendelte el időről időre a zsidók összeszámlálását, mert kincsként tekintett rájuk. A haszid mesterek azt tanították, hogy a népszámlálással azt fejezte ki Isten, hogy számára minden egyes ember egyaránt értékes és fontos. Mindenkit megszámoltak, függetlenül attól, hogy mennyire tartotta be a parancsolatokat, milyen tudással rendelkezett vagy mekkora vagyona volt. Ezt az egyenlőséget fejezte ki az is, hogy mindenki csak eggyel növelte az összlétszámot. Nem a külső tulajdonságok számítanak tehát az Örökkévaló számára, hanem az ember legbelső lényege. A népszámlálás hatására az egyes emberek megtanulták jobban értékelni saját, egyéni létezésüket és a csak rájuk jellemző személyiségüket.

Ezzel együtt feltűnik, hogy a nép egy jelentős része mégsem vett részt a népszámlálásban. Vajon miért? Kizárólag a férfiakat számolták meg és közülük is csak a húsz évesnél idősebbeket. Talán egyesek egyenlőbbek a többieknél? Talán Isten nem értékelte eléggé a nők vagy az idősek szerepét?

A kabalisták azt tanítják, hogy a férfi teremtőerő kifelé áramlik, a női pedig befelé. A férfiak spirituális szolgálata külső, idegen területre hatol be, ahol háborút vív a világban létező negatív energia ellen. A nők spirituális feladata ezzel szemben az, hogy védelmezze, táplálja, felfedezze és kinyilvánítsa a teremtésben rejtőző szentséget.

Amikor egy magasabb igazságot fogadunk el a magunk és a világ számára, férfi üzemmódban működünk. Amikor viszont a bennünk megvalósult isteni erőt tápláljuk és érzékennyé válunk az önnön lényegünk kínálta lehetőségekre, akkor a női dinamikánkat használjuk.

A Tórában leírt népszámlálás a húsz évnél idősebbeket vette számba, akik már elég érettek voltak fizikai, érzelmi és lelki szempontból is arra, hogy hadba vonuljanak. Mit jelent ez a hadba vonulás, ha spirituális szempontból vizsgáljuk? Elsődleges emberi feladatunk, hogy olyan világot teremtsünk, melyben Isten otthonra lelhet, mely megfelel az Örökkévaló által megkívánt erkölcsi elvárásoknak. Szent világot.

Ezt kétféle módon tudjuk megvalósítani. Egyfelől több és több isteni fényt hozhatunk a világba azzal, hogy felvesszük a harcot a környezetünkben tapasztalt sötétséggel és gonoszsággal. Azáltal győzzük le a negatív materiális erőket, hogy agresszívan támadást intézünk ellenük – fizikai erővel, tehát szó szerint háborút vívunk a kegyetlen rezsimek zsarnoksága ellen, vagy ideológiai csatákkal az erkölcstelen eszmék ellen.

A másik lehetőség, hogy megerősítjük és továbbfejlesztjük az isteni teremtményekben természetes módon jelen lévő pozitív tulajdonságokat. Itt nincs szó háborúról vagy rendteremtésről, sokkal inkább a világ isteni aspektusainak feltárásáról és megszilárdításáról s ezáltal a szentség növeléséről és kiterjesztéséről.

Amíg az első lehetőség gyakorlása során veszélybe sodorjuk magunkat, hiszen kitesszük magunkat a külvilág erőinek, addig a második lehetőség az életünkben jelenlévő isteni minőség ápolásáról és védelmezéséről szól. Mindkét útra szükség van az isteni terv megvalósításához. Olykor háborúba kell vonulni a világ ellen, máskor pedig a belső kincseinket kell védelmezni.

Míg a védelmező-felfedező tevékenységhez spirituális érzékenység szükségeltetik, addig a külvilággal vívott csatákhoz kockázatvállalás. A háború alapos felkészülést igényel, továbbá fontos hozzá a szilárd identitás és a saját magunk egyediségének és értékének elfogadása.

A Bámidbár hetiszakaszban azokat számolták össze, akiket a háborúk megvívására jelöltek ki.

A külvilággal harcoló férfiaknak szüksége volt erre az élményre. Ez az emlékeztető elengedhetetlen csata közben, amikor idegen környezetben kell harcolni az idegen értékek ellen, amelyek folyamatosan megpróbálják lerombolni saját eszméinket és értékrendünket. Ez az, ami segít a harcosnak abban, hogy a helyes, követendő útra tudjon összpontosítani. Így menekülhet meg attól, hogy a külvilág normái a mélybe rántsák.

Talán ez az oka annak, hogy csak a hadköteles férfiakat számolta meg Mózes és Áron. A népszámlálás különleges erővel ruházta fel azokat, akik harcba indultak a teremtés negatív erői ellen. A nőket (és az időseket) pedig a belső kincsek megőrzése során tanúsított állhatatosságuk és nélkülözhetetlenségük teszi értékessé.

Chana Weissberg gondolatai az aktuális, Bámidbár hetiszakaszról a Chabad.org közlésében.