Zsidó ünnepségek, lakomák alkalmával gyakran hallható a jól ismert „lechájim – az életre” felkiáltást, mielőtt a társaság felhajtana valami erős alkoholos italt. Ha máshonnan nem, hát a Hegedűs a háztetőn egyik közkedvelt betétdalából lehet ismerős ez a jókívánság, melyet gyakran kiegészítenek különböző, egészséget, jó megélhetést, gyors pártalálást, mielőbbi gyógyulást, stb… kérő áldásokkal. Felmerülhet a kérdés, hogy vajon az ilyen áldomások mondásának van-e valamilyen tórai forrása, illetve mennyire elfogadott az a nézet, hogy az efféle tósztok (és nem a formális keretek között elmondott imák) eljutnak az Örökkévalóhoz? A témáról a Jewinthecity készített összefoglalót.

 

Fiddler On The Roof – To Life

„To Life” – a scene from 71’s „Fiddler On The Roof”

 

 

Haszid közösségekben mi sem természetesebb, mint jó hangulatban, közvetlen, hétköznapi stílusban, egy pohár szíverősítővel a kézben Istenhez fordulni, de mint látni fogják, a lechájim mondása az ősi időkre nyúlik vissza és a Talmudot (Szánhedrin 43/a) kell fellapozni, ha rá akarunk lelni az eredetére. Amikor a zsidó legfelsőbb bíróság, a Szánhedrin egy súlyos büntetőügyben mondott ítéletet, két kimenetele lehetett az ügynek: felmentés esetén azt mondták, lechájim – az életre. Elmarasztaló ítélet esetén pedig azt: lemitá – a halálra. A felmentett gyanúsítottat ekkor hazaengedték, a halálra ítéltet pedig a vesztőhelyre vezették. Ez utóbbi esetben valamilyen erős italt adtak a halálra ítéletnek, hogy könnyebben elviselje a kivégzéssel járó szenvedést. E szokás alapja a Példabeszédek könyvében (31:6) olvasható: „Adjatok részegítő italt a bujdosónak és bort az elkeseredett lelkűeknek”. Az ítélethirdetés után adott ital tehát a halállal kapcsolódott össze, ezért jelentjük ki hangosan a pohár felett – a félreértések elkerülése végett -, hogy az életre.

Az ital tehát így az áldást és nem az átkot szimbolizálja.

Ezt a szokást már a midrás (Tánchumá, Pekudéj 2.) is említi: „Amikor az előimádkozó a kezébe fogja a boros kupát a [szombatot búcsúztató] hávdálá szertartás alkalmával, beletekint és látja, hogy nem halálos mérget tartalmaz, így szól [a Szánhedrin ítéletet hirdető bíráihoz hasonlóan]: »Szávri máránán – Figyelem uraim!«. A közösség erre a következőt feleli: »Lechájim – az életre«, azaz jelképezze ez a serleg az életet”.

A Sulchán Áruch törvénykódexet (Orách Chájim 174:9) magyarázó Joel Szirkisz rabbi a következőt fűzi ehhez: „A lechájim mondásának egyértelműen az az oka, hogy megkülönböztessük az életet ünneplő italt a halált gyászoló italtól”.

Gyakran hallható, hogy a szombatot megszentelő kidus szertartása alatt, közvetlenül a borra mondott áldás előtt elhangzik a következő mondat: „Szávri máránán, verábánán verábotáj – Figyelem uraim, rabbik és bölcsek”. Sok helyen erre a közösség rávágja: „Lechájim – az életre!”.

A Szánhedrin által kiszabott halálos ítélet mellett több negatív esemény is köthető az alkoholfogyasztáshoz, ezért az ilyenkor elhangzó, életet és sok más egyebet kérő jókívánságok azt hivatottak kifejezni, hogy ez alkalommal az alkohol csak áldások forrása lehet.

A zsidó iratokban az alábbi történetekben társul a bor mellé valamilyen átkos dolog:

  • A Talmudban (Bráchot 40/a) szerepel az a vélemény, mely szerint a tiltott gyümölcs, melyet Éva adott Ádámnak, szőlő, pontosabban szőlőből készült bor volt. A történet vége ismert: a halál megjelent a világban.
  • A Tóra (1Mózes 9:20-24) elbeszéli, hogy a vízözön után Noé szőlőt ültetett, bort készített, majd jól berúgott és ruhátlanul elterült sátrában. Amíg Noé két fia, Sém és Jefet illedelmesen betakarták apjukat, méghozzá anélkül, hogy rápillantottak volna megalázó állapotában, addig a középső fiú, Chám gúnyt űzött apjából, sőt egyes magyarázatok szerint még ennél is visszataszítóbb tettekre vetemedett, melyeket jobb nem részletezni. Amikor Noé megtudta mi történt, megátkozta gonosz fiát, akinek leszármazottai valóban rengetek átkot hoztak a világra.
  • Nem sokkal később (19:31–33.) a Szodoma és Gomora pusztulását túlélő Lótról és lányairól olvashatunk, akik a tragédiát látva úgy gondolták, hogy kihalt az emberiség és csak ők maradtak életben. A jövőjük biztosításához ők is a bor részegítő erejét vették igénybe. Leitatták apjukat és háltak vele. Az együttlétből két, sok gonoszságot elkövető nép, Ámon és Moáv származott.

A Talmud bölcsei egyébként elgondolkoztak azon (Sábát 67/b), hogy a lakomák előtt mondott áldomás vajon nem idegen szokás-e, helye-e van-e egyáltalán a zsidó ünnepségeken? Rabbi Akiva egyértelműen úgy vélte, hogy nagyon is helyénvaló a pohár felett elmondott áldás és a fia esküvőjén minden egyes ital előtt kijelentette: „Bor és élet érje a bölcsek ajkát! Bor és élet érje a bölcsek és tanítványaik ajkát!”. Egyes magyarázók szerint a „bor és élet” kifejezéssel Rabbi Akiva azt kívánta, hogy a bölcsek felfedjék a Tóra titkos tanításait is, mert egy másik helyen (Szánhedrin 38/a) a Talmud azt írja, hogy bor (jájin) és a titok (szod) szavak betűinek számértéke egyaránt hetven, tehát „ ha bemegy a bor, akkor kijön a titok”.

Mindezekből azt látható, hogy régi és bevett zsidó szokás áldomást mondani egy pohár ital felett, melynek során életet és áldást kérünk a megjelentek számára.

A poharazást kísérő koccintással kapcsolatban azonban megoszlanak a vélemények. Egyes rabbik szerint pogány gyökerei vannak e szokásnak s ezért tilos a zsidók számára. Ez az elmélet azonban nem nyert bizonyítást és az is igen valószínű, hogy manapság senki sem gondolja koccintás közben, hogy valamilyen varázslatot végezne. Koccintani tehát nem tilos, de ezzel együtt nem szokás zsidó körökben. Lechájim!

Címlapfotó: Alena Plotnikova on Unsplash

Megszakítás