Benedek István Gábor, a neves zsidó író és publicista; a népszerű BIG; a Chabad Lubavics Egyesület odaadó barátja; az utóbbi években több zsidó tárgyú könyvvel lepte meg a maradék magyarországi zsidóságot. Ezek közül az első, A komlósi Tóra, most jelent meg második kiadásban. Ebből az alkalomból rajzolja meg BIG életútját lapunk munkatársa, Deutsch Gábor.
„Egyszer jött a pillanat, amikor úgy gondoltam, megpróbálom kinyitni a magam zárt dobozát; ezeket a történeteket találtam benne.” Bár e mondat a Brooklyn kötet fülszövegében található, illik a most második kiadásban megjelent A komlósi Tóráhozis. ABrooklyn ennek a kötetnek a szellemi folytatása. A komlósi Tóráról, amelyet Benedek István Gábor ötvenöt éves korában írt, el lehet mondani, hogy fordulat a szerző munkásságában; itt lelte meg az író igazi hangját.
Szinte megelevenedik a tótkomlósi zsidó temető, még azok szelleme is életre kell, akik máshol nyugszanak, vagy tehetetlenül füstté szálltak. Mondhatjuk, status nascendi, a zsidóknak a hajdani szlovák faluban való megjelenésétől egészen az onnan való távozásukig kapunk képet életükről, gondjaikról, tradícióikról, dolgos hétköznapjaikról, ünnepeikről.
BIG hat éves volt, amikor a deportáló vagonnal elhagyta Komlóst Bergen Belsen felé. Mégis a családi elbeszélés, a volt szomszédok meglátogatása, a sírok felkeresése, valamint a család ismert személyiségeiről – Bródy Sándorról és Czukor Adolfról – szóló történetek arra ösztönözték, hogy megmentse a feledéstől a régi históriákat, az immár teljesen eltűnt életformát. Nagyapja Braun Sámuel, a Munkács és Ungvár közötti Szederkényből származó Bron Mózes fia, megjelenésével vetette meg a lábát a család a helységben.
A novelláskötet lírai szépségű csúcsa a címadó novella, egyben kitűnő helyzetkép 1956-ról is. Arról szól, hogy a komlósi kántornak szereznie kell a fővárosból egy Tóra tekercset –, mert a régi tönkrement, de mire diadalmasan hazaviszi a nagy nehézségek árán és kalandos körülmények között meglelt kincset, már nincs kinek felolvasni belőle, elment Tótkomlós zsidó közössége.
A következő novelláskötet, a Brooklyn megírására az előző könyv sikere is sarkalhatta a szerzőt. Ebben már a zsidók háború utáni életéről is szó esik. E novellasorozat kiemelkedő darabja az 1956-ban befejeződő, az eseményeket árnyaltan bemutató címadó novella. A főhős, Slajmi önáltatása tragédiával végződik. Mindkét kötet kifejezési formája a líra, a humor, és a mesélő kedv keveréke.
A jeles szerző ezt követő regényei, tárcái, novellái tudatosan ugyanezen a mezsgyén mozognak. Úgy hisszük, a belőlük áradó jiddiskeitet akkor értjük meg igazán, ha számba vesszük BIG életútját.
Benedek István Gábor 1937-ben született Gyulán. Tótkomlóson gyerekeskedett, majd a Bergen-Belsen-i felejthetetlen nyomokat hagyó kaland után szüleivel Orosházára költözött. Ennek oka: édesapja nem akart a háború utáni zűrzavar politikai eszköze lenni. Apja vonzódott az irodalomhoz, idézni is tudta eredeti nyelven a görög klasszikusokat, de számára a közgazdaság világa maradt a meghatározó. A gimnáziumot elvégezte ugyan a fiú, de egyetemre nem vették fel, mert fivére, Pál éppen akkor „disszidált” Izraelbe. Jószerivel azonnal az Új Kelet című magyar nyelvű újság egyik szerkesztője lett, és ez a tény BIG-nek nem hozott piros pontokat.
Így lett a rabbiképző szemináriumában Scheiber Sándor növendéke. Tisztelte mesterét, rajongott a zsidó történelemért, de a vallási életet nem tudta hivatásának elképzelni. Ezért két év után elhagyta az intézetet. Némi hánykolódás után, sok jó barát segítségével elvégezte a MÚOSZ újságíró iskoláját. Szolnokon gyakornokoskodott, majd a Vasas híradó című szövetkezeti lap pályakezdő zsurnalisztája lett.
Karrierje igazából 1968-ban kezdődött, amikor Fazekas György, a szerkesztő zseni – aki az 56-os Nagy Imre kormány sajtótitkára volt, s ezért kemény börtönbüntetést szenvedett – azt a feladatot kapta, hogy a Magyar Hírlapból csináljon színvonalas lapot. Szabad kezet kapott hozzá, élt is vele, és kitűnő gárdát hozott össze. BIG tíz éven át munkatársa, illetve főmunkatársa volt a lapnak. 1977-ben az Ország-Világnál lett rovatvezető, majd a Népszabadsághoz került, ahol ugyancsak egy évtizeden át dolgozott. Közben tanított az újságíró iskolán, majd a Magyarország c. hetilap főszerkesztő-helyettese lett. Jelentős újságíró díjakat kapott.
A Magvetőnél megjelentetett egy riportregényt, Boldog vesztegzár címmel. E könyvben talán ő írt először Magyarországon részletesen Rákosi zsidó gyökereiről. Kiderítette: a pártvezér a szegedi Csillag börtönben egy ajánlatot kapott a helyi hitközségtől. Frankel Jenő, a tudós-rabbi (aki másodrabbiként működött Lőw Immánuel mellett) szervezte az akciót: a péntek estéket töltse a családoknál, vacsorázhasson, ágyban alhasson és szombatonként vegyen részt a Tóra olvasásokon. Rákosi azonban hajthatatlannak bizonyult: a valláshoz semmi köze, a sábesz közömbös a számára, ő a magyar munkásmozgalom vezetője, nem kér kivételezést.
Később, amikor hatalomra került, következetesen ragaszkodott elveihez, a cionista pereket éppoly hideg konformizmussal készítette elő, mint a többi moszkvai „megrendelést”: az eretnek kommunisták – Rajk László, Demény Pál – vagy a klerikális reakció – Mindszenti és Grősz – ügyét.
A nyolcvanas évek végén újságíróként Kínában járt. Sok tekintetben lenyűgözte, amit ott akkoriban látott. Rengetegen tanultak angolul, németül, franciául, sőt a kis magyar nyelvre is jutott húsz-huszonöt diák. Kína nyitni akart a nagyvilág felé. A tolmácsa, aki egyetemi tanideje alatt egyetlen magyart sem látott, rajongott Arany Jánosért, Móra Ferencért. Benedeket elkísérte Sanghajba a színházba, ahol éppen egy 9 órás operaelőadást mutattak be. A tolmács nyers fordításban magyarra ültette a darabot, BIG pedig rádiójátékot írt az operából, amelyet Gothár Péter rendezésében többször is sugároztak. (Egyébként BIG is írt verseket, szeminarista korában az Énekek énekét is hexameterben fordította le.)
Elérkezett a rendszerváltás, végre lehetett metaforák nélkül is beszélni. A már említett kötetek – A komlósi Tóra és a Brooklyn – ilyen őszinte hanggal néhány évvel korábban talán nem jelenhettek volna meg. De a történelem kereke mozdult előre és hátra is. Olyan hangok és vádak hangzottak el, melyekről nem gondoltuk, hogy visszaköszönnek a múltból. Szembe kellett nézni néhány vád valóságtartalmával, hogy árnyalt választ lehessen adni a felvetett kérdésekre. Így született meg Az elégetett fénykép című BIG kötet, amely a zsidó ávósok kérdésével is foglalkozik. Nem voltak annyian, mint ezt mondják, mégis fel kell fedni a történelmi tényeket. Jobb lett volna, ha e testületbe nem lép be zsidó. A kállói rabbi is azt mondta: „Ha üldöznek valakit egy országban, inkább tartozzunk az üldözöttek, mint az üldözők közé”.
A következő művek is e témánál maradtak. Benedek István regényt írt Benczúr Vilmosról,Vili a Dob utcából címmel. Anekdotázó kedvét szabadjára engedhette. Tiszteleghetett az emberbarátnak, akinek „két szíve van”, de tisztelet illeti a füstös, kanyargós, ósdi Dob utcát is, amely előkészítette a tudományra a jesivabóchereket, és nevelte a vallásos zsidókat. Hiszen ennek kövezetét koptatta Reich Koppel főrabbi, Frankl Adolf, a hét nyelven beszélő nászi – a fejedelem –, aztán a belzi rebbe, és sokan mások, felejthetetlen nagyságok. E könyvet magáénak érezheti mindenki, aki járt valaha is a Dob utcában.
Öt lövés a történelemre. A Dohány utcai templom elleni merényletre utal a cím. A kötetben 40 tárca, novella sorakozik; az újságíró, a jószemű riporter és a lírai készségű író egyforma érzékenységgel nyúl a különböző témákhoz.
A novellák sora kitűnő társadalomrajz, főleg a két háború közötti időszakról. Sok kiemelkedő személyiség szerepel a kötetben, politikusok, művészek, de a legérdekesebb, amikor névtelen, ismeretlen emberek elevenednek meg, hiszen az író meghosszabbíthatja az életet az emlékezés erejével.
BIG igazi hangjának megtalálásához szükséges volt a gyermekkor élménye, a családi indíttatás, Tótkomlóshoz és környékéhez fűződő kapcsolata, alakjainak és atmoszférájának jó ismerete, a rabbiszemináriumi tanulmányok, a templom hangulata és a rabbik barátsága; a történelem ingájának mozgása hol pozitív, hol negatív irányba.
Hadd mondjuk még el, hogy BIG szerkesztői vénájának megfelelően zsidó társadalmi és kulturális folyóiratot szerkeszt, a Reményt, immár ötödik éve. Keze alatt nívós folyóirat születik, amely szól a múltról, jelenről, talán a jövőről is. Jó lenne, ha többen olvasnák, mert ezzel bemutatkozunk, ajtót nyitunk: ilyenek vagyunk, ismerjenek meg bennünket. Széles a szerzők skálája, kora, vallása, nézete. Emlékek, riportok, esszék váltják egymást, számonként, vagy száztíz oldalon.
Szóljunk még a Füst Milán Páholyról, annál is inkább, mert igen látogatottak az előadásai, igen sok érdeklődőt mozgat meg. A névválasztás tendenciózus. Füst Milán a Nyugat nemzedékéhez tartozott, számos írását a zsidó szellemiség hatotta át. Jól ötvözte a magyar és zsidó kultúra értékeit. De tendenciózus a folyóirat neve is, mert a zsidóságot nem hagyhatja el a remény. Benedek István Gábor és szerzőtársai hisznek ősi küldetésükben, és abban is, hogy munkájukat csak megtalálja az olvasó.
Megjelent: Egység Magazin 12. évfolyam 48. szám – 2014. július 31.