A 6 napos filmfesztivál az Újra élünk 80 programsorozat nyitóeseménye, amely a holokauszt áldozatainak állít emléket. A különleges megemlékezés részeként 6 nap alatt 28 magyar, zsidó témájú dokumentum- és nagyjátékfilm lesz látható a Cirko-Gejzírben április 16-tól. Elsőként az Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című dokumentumfilmet láthatják az érdeklődők, amely Keleti Ágnesről, a világ legidősebb élő olimpiai bajnokról készült intim portréfilm. A vetítést pódiumbeszélgetés követi a dokumentumfilm rendezőjével és producerével, Oláh Katával, akivel – a Filmvetítések 80-on szintén megtekinthető – A Bármicvó fiúk című film kapcsán készült az alábbi interjúnk.

A vallásos zsidósággal foglalkozó dokumentumfilmek gyakran valamilyen misztikus világot mutatnak be, céljuk szerint közelebb hozva ezt a világot az emberekhez, valójában azonban távol tartva a nézőközönséget. Akad azonban olyan alkotás is, amely olyan kreatív formában láttatja belülről a vallásosságot, ahogyan azt a közösség tagjai megélik. Ilyen Oláh Katalin és Csukás Sándor A bármicvó fiúk című filmje, amely a közelmúltban készült el. Erről és a Beágyazott emlékeink című, az elhallgatásról szóló dokumentumfilmről beszélgettünk Oláh Katalin rendezővel. 

– Hogyan született A bármicvó fiúk ötlete?

– Egy véletlen műve volt, hogy rátaláltam erre a történetre. 2014-ben már dolgoztunk a Beágyazott emlékeink című filmünkön, amely édesanyámnak a csillagos házakról adott interjújából indult, amikor a közösségi oldalon megláttam, hogy egy 83 éves „fiatalember” készül a 70 éve elmaradt bár micvójára az óbudai zsinagógában. Éppen 13 éves volt 1944-ben, amikor őt és családját elvitték az auschwitz-birkenaui tá­bor­ba, és sok év vágyakozás után most határozta el, itt az ideje ezt bepótolnia. Azonnal éreztem, hogy a történetből filmet kell készítenünk, és nagyon örülök, hogy minden akadály ellenére megcsináltuk.

– Hogyan sikerült felvenni vele a kapcsolatot?

– Megkerestem a közösség rabbiját, Köves Slomót. Kiderült, hogy akkor kezdett tanulni Arányi Györggyel (Gyuri bácsival), és az elején tartottak a felkészülésnek.

– Mit szólt az ötlethez Arányi úr és a rabbi?

– Gyuri bácsi régóta egyedül él, egy olyan öregúr, aki bármelyikünk szom­szédságában élhetne, csak annyira keveset tudunk akár a velünk egy lépcsőházban lakó emberekről, hogy nem is gondolunk arra, kit mi fog­lalkoztat, kinek miben tudnánk se­gíteni. Gyuri bácsi szatyrában egyik alkalommal az imakönyv van és a tá­lisz, máskor pedig egy paradicsom a piacról. Sikerült meggyőznünk, hogy fontos dolog az ő útját, életét megmutatnunk másoknak is, hiszen kü­lönleges a története, miközben na­gyon is hétköznapi.

Slomó személyében pedig egy nyitott és segítőkész rabbival találkoztunk. Meglepően jól fogadta, amikor megosztottuk vele az – akkor még elég halovány – elképzeléseinket a filmről. Bizalmat szavazott nekünk, ami elengedhetetlen volt a több mint két évig tartó közös munkához.

– Hogy került a filmbe Köves Salom?

– Az egyik alkalommal, amikor Gyuri bácsit elkísértük a Tóra-tanulásra, megláttunk egy 13 éves forma fiúcskát a zsinagógában és megismerkedtünk vele. Kiderült, hogy ő Köves rabbi fia, és éppen most készül a bár micvójára. Így kézenfekvő volt a párhuzam a két hasonló, de mégis nagyon különböző történet között.

– Miben hasonlít és miben különbözik a két bár micvó „fiú” felkészülése?

– Míg Gyuri bácsi vallásos élete megszakadt a deportálással, Salomke a mindennapjait vallásos környezetben, egy rabbi gyermekeként éli. Míg neki természetes a tfilinrakás, a tálisz használata, a Tóra olvasása, addig Gyuri bácsinak mindez valami távoli emlék csupán. A kamasz fiú nemcsak a vallási eszközök használatában segít, hanem abban is, hogy visszataláljon hitéhez.

– Azt már tudjuk, hogy mit tanított a kisfiú Gyuri bácsinak, de milyen tapasztalatokkal gyarapodott Salomke?

– A gyermeki kíváncsiság csodákra képes. Ez a kisfiú megnyitotta az idős úr emlékekkel teli, sok éven át elhallgatott dobozát. Képletesen és igazából is. Az előkerült fényképek, az őszinte érdeklődéssel feltett kérdések igazi kitárulkozást eredményeztek, ami az idős ember számára nem volt könnyű. Hogy Gyuri bácsi miről mesélt Salomkénak, az kiderül a filmből.

– Hogyan valósult meg a forgatás a zsinagógában?

– Már említettem, hogy milyen nyitott és befogadó közösséggel találkoztunk, amelynek tagjai őszintén örültek annak, hogy egy ilyen különleges esemény részesei lehetnek. Természetesen voltak olyan részek, amikor nem lehettem jelen a zsinagógai rend szigorú szabályai miatt, de ilyenkor rendezőtársam, aki a film operatőre is volt egyben (Csukás Sándor – a szerk.) megoldotta a helyzetet. Fontos volt bemutatnunk, hogy mi is az a bár micvó, hiszen, ami a közösség tagjainak egy megszokott rítus, evidens történésekkel, az esetleg nézőink számára újdonság lesz.

– Kitől kaptak még segítséget a megvalósításhoz?

– A pályázatok nagyon sokat segítenek. Az NMHH-tól (Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság – a szerk.) kaptunk finanszírozási lehetőséget és a filmben közreműködők hozzáállása is a lehető legpozitívabb volt. Férjemmel, Csukás Sándorral készítjük közösen a filmjeinket, hasonló a világlátásunk és ez jelentősen megkönnyíti a munkánkat.

– Mikor fejeződnek be ennek a filmnek az utómunkái?

– Hanuka környékére tervezzük a díszbemutatót. 2018 áprilisában a Holokauszt emléknapján lesz a tévé premier, és ezt követően szeretnénk országszerte vetítéseket szervezni, mert fontosnak tartjuk, hogy sokakhoz eljusson a film. Szeretnénk, ha mindenki, aki látja, befogadná és elfelejtené legalább erre a 74 percre az előítéleteit. Jó lenne minél több nemzetközi fesztiválra is eljutni a filmmel.

Oláh Kata Aki legyőzte az időt – Keleti Ágnes című dokumentumfilmjével nyit a Filmvetítések 80. Oláh Kata rendező és producer a filmvetítés után minden érdeklődőt vár az azt követő pódiumbeszélgetésre.

Információ és jegyvásárlás: https://www.cirkogejzir.hu/filmek/aki-legyozte-az-idot-keleti-agnes/939/

Időpont: 04. 16. 15:30

Helyszín: Cirko-Gejzír Mozi (1055 Budapest, Balassi B. u. 15-17.)

– A Beágyazott emlékeinkkel is hasonló a helyzet?

– Ez egy teljesen más jellegű film, bár a zsidósághoz való kapcsoló­dás miatt hasonló. A Duna tévén már látható volt, és volt pár olyan vetítésünk, ahol utána be­szélgethettünk a nézőkkel. No­vem­ber­ben a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál keretén belül, remélem, újra lehetőségünk lesz találkozni a közönséggel. Nagyon fontosnak tartom ezeket a vetítéseket, mert ilyenkor szembesülök azzal, milyen érzelmeket, gondolatokat tudok elindítani a nézőkben filmjeimmel, és ezeket a tapasztalatokat beépíthetem a következő alkotásba.

– Ennek a filmnek az alapötlete hogy merült fel?

– Ez is a véletlen műve. Olvastam egy cikket az Indexen, ami a csillagos házakról szólt. Egyszer csak szembe találkoztam édesanyámmal a cikkben, aki arról mesélt, miként éltek ott néhány hónapig, amikor négyéves kislány volt.

– Addig nem volt erről szó a családban?

– De igen, hallottunk tőle ezt-azt a háború időszakáról. Sokan ebből a korosztályból ezekben a témákban eléggé bezárkóznak. Nem akarják terhelni a családjukat ezekkel a történetekkel, és meg is próbálják elfelejteni. Szerencsére anyukámat nem volt nehéz rávenni a filmezésre, és mivel nagyon jó mesélő, mint filmkészítőnek, igen könnyű dolgom volt vele. Viszont fontosnak tartottuk, hogy ne csak a mi családunk történetét meséljük el, hanem arra hívjuk fel a figyelmet, hogy szinte minden családban vannak titkok és el nem mesélt történetek. A legnagyobb élmény számomra az volt, amikor régi barátok, távoli ismerősök kerestek meg és számoltak be arról, hogy miután megnézték a filmet, leültették a nagypapát és a nagymamát mesélni. És ennél többet nem is kívánhat egy dokumentumfilmes!

– Mi az üzenete az ön számára ennek a két filmnek?

– Szeretném, ha mindenki szembesülne az elhallgatással, az előítéletek leküzdésének fontosságával, a generációk közti kommunikáció jelentőségével. A sztereotípiák lebontása fontos célunk nemcsak ezzel a két filmmel, hanem gyakorlatilag az összes munkánkkal.

 

Bár micvó

„A tizenhárom éves fiú neve bár micvá, „a parancsolat fia”. Ez azt jelenti, hogy a zsidó törvény szerint nem kiskorú többé, hanem felnőtt. Teljességgel köteles az előírásokat és parancsolatokat betartani, s cserébe megkapja a vallás biztosította kiváltságokat és jogokat. Szokás a zsidó fiúk számára emlékezetessé tenni ezt a napot azzal, hogy nyilvánosan teljesíthet egy olyan micvát, mely mostanáig nem terjedt ki rá. Ez többnyire úgy történik, hogy a Tórához szólítják, ahol a megfelelő áldások elmondása után felolvas egy szakaszt.” (Zsidónak lenni 18. fejezet)

 

Beágyazott emlékeink

„Ahogy végre elkezdünk beszélgetni, lassan felfeslik a múlt. Soha el nem mondott, ki nem beszélt családi titkok tudói leszünk, ahogyan egyre mélyebbre ássuk magunkat családunk beágyazott emlékei után. … levéltárakban, könyvtárakban kutatunk tovább és történészeket kérünk meg, hogy segítsenek nekünk megérteni a múltat. Ha már belekezdtünk az emlékezésbe, akkor már szeretnénk mindent megtudni. Kíváncsiak vagyunk, milyen nehézségekkel kellett szembenézni…. Érdekes találkozások keresztezik utunkat, rájövünk, hogy minden ház és minden család hasonló titkokat rejt magában.”               

 

Juhász Vali írása

A cikk az Egység magazin 99. számában jelent meg. Az Egység magazin legújabb számát keresse a Keren Or Központban (1052 Károly krt. 20) vagy a Kóser Piacon (1074. Dohány utca 36.). Ha érdekesnek találta írásunkat, és szeretne még több zsidó témáról olvasni, csatlakozzon előfizetőink táborához! Előfizetésért kattintsonhttp://fizetes.zsido.com/ujsag.php oldalra.

 

 

 

Megjelent: Egység Magazin 28. évfolyam 99. szám – 2017. október 18.

 

Megszakítás