Egy idős asszony és egy fiatal férfi is fejsérülést szenvedett, amikor antiszemiták támadtak rájuk kedden két nyugat-európai fővárosban.

Fémgolyóval okoztak koponyasérülést egy 79 éves zsidó nőnek Párizsban, miután az asszony egy zsinagógából lépett ki kedden

— írja a The Times of Israel, amely megemlíti, hogy egy nappal korábban, ugyanannál a 11. kerületi imaháznál a gyülekezet tagjaira vizet öntöttek, vélhetően az épület magasabb emeleteiről.

A kórházba szállított idős asszony állapota stabil. A hatóságok nagy erőkkel nyomoznak a tettesek után. Ez immár a sokadik erőszakos agresszív esemény ebben az évben, amelyről Franciaországból értesülhetünk.

Németországban sem különb a helyzet. Ott is folyamatosan növekszik a zsidóellenes atrocitások száma. A legutóbb egy amerikai turistát vertek meg szintén kedden. A The Times of Israel egy másik beszámolója szerint a 23 éves férfit egy utca sarkán hárman vertek meg.

Először azt kérdezték, hogy zsidó származású-e, majd mivel a férfi igennel felelt, több, a fejére irányított ütéssel hozták értésére, hogy számukra nem kívánatos személy.

Az amerikai turista arcán véraláfutások és duzzadások keletkeztek, a támadás után saját maga tett feljelentést a helyi rendőrségen.

Berlin Steglitz kerületében kedd este történt esetet a rendőrség gyűlöletcselekményként vizsgálja.

Egy héten belül ez volt a harmadik eset, hogy zsidókat fizikailag fenyegettek Németországban.

— emlékeztet a lap. Ugyancsak Berlinben egy vallásos férfit kipája miatt gyaláztak, köpködtek és fenyegettek hétfőn. Vasárnap pedig egy ortodox rabbinak kellett futva elmenekülnie támadói elől Düsseldorfban.

 

Forrás: neokohn.hu