Egyedülálló szabadtéri fotókiállítás nyílik május 23.-án  pénteken 11 órakkor  az Óbudai Zsinagóga előtti téren. A korabeli fényképek azt példázzák, hogy a vészkorszak véglegesnek hitt pusztítása, és a diktatúra éveinek elsivárító politikája után, hogyan éled mégis újjá egy zsinagóga épület, és benne egy fiatalos, dinamikusan fejlődő zsidó közösség.

Az 1821 július 21-én átadott Óbudai Zsinagóga egykor a Habsburg Birodalom legnagyobb zsidó temploma volt. Helyén már a 18. századtól élt zsidó közösség, mégpedig a Zichy csalás jóvoltából, akik Mária Terézia 1746-os rendelkezései ellenére támogatták a zsidó családok letelepedését. A virágzó közösségi életnek a holokauszt vetett véget, csak Óbudáról több mint háromezer zsidót hurcoltak haláltáborokba, nem is beszélve a zsinagógától nem messze elhelyezkedő téglagyárról, amely az egész környék halál-elosztó központja volt.

A Vészkorszak után azonban a zsinagóga körüli közösség egy időre mégis újraszerveződött, és a lehetőségekhez mérten a templomot is helyrehozták. Az 50-es években azonban éppen a korabeli központi hitközségi vezetés adta el az épületet az államnak. A zsinagóga előbb „Goldberger textilmúzeumként” funkcionált, majd hosszú éveken át egyre romosabb, lepusztultabb állapotba került. A 70-es években a Magyar Televizó tulajdonába került. itt működött az V-ös stúdió, egészen a 2000-es évek elejéig.

2010-ben, sok évtizedes méltatlan vergődés után az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vette birtokába az épületet. Önkéntesek lelkes munkája és sok-sok adakozó hozzájárulása ismét templommá varázsolta az épületet. A felújításra fordított több mint 100 millió forint nagy része adományokból folyt be. A zsinagóga újraavatását Izrael Állam főrabbija, és a közösség több ezer tagja celebrálta 2010 szeptember 5-én, alig pár nappal a zsidó újév, Ros hasana előtt.

A zsinagóga újjáéledt, ma Óbuda ad otthont a magyar zsidóság egyik legvirulensebb közösségének. A templom minden péntek este és szombat reggel imádkozókkal telik meg. Hétköznap reggelente itt van a legkorábbi minjen, istentisztelet. Számtalan közösségi programnak és tanuló csoportnak ad otthont és különösen színvonalas itt a gyermekoktatási tevékenység.

A megemlékezés időpontja és helyszíne:
2014. május 23. 11:00 óra, az Óbudai Zsinagóga előtti tér
( Budapest, III., Lajos utca 163.)

Megemlékező beszédet mond:
Köves Slomó vezető rabbi
Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere

A megemlékezést követően kerül sor „Az Óbudai Zsinagóga- Egy közösség újjászületése” című szabadtéri kiállítás megnyitójára.
 

Megszakítás