Az ifjúsági szervezet tagjait az üzem tulajdonosa, Győrfi László fogadta, és ismertette meg velünk a teljes gyártási folyamatot egészen az alapanyagok beszállítástól kezdődően a kész termék csomagolásáig.

Győrfi László a fiataloknak elmondta, hogy a kóser pékség azon ötlet alapján jött létre, hogy szélesítse a Budapesten kapható kóser pékáruk választékát. A kóser szó náluk minőséget és szolgáltatást tükröz, de nem csak ebben az átvitt értelemben igaz, hiszen kóser igazolással is rendelkeznek, termékeik szigorú kósersági felügyelet által ellenőrzött gyártás során készülnek. A kósersági engedélyt, pecsétet (Hechser) a nemzetközileg elismert londoni Ortodox Kedassia, illetve a Chábád Lubavics közösség vezető rabbija, Oberlander Báruch biztosítja.

A pékség többéves munkája eredményeképp, ma már az összes zsidó irányzat és intézmény kóser konyháját ellátja pékáruval. Győrfi László bemutatta a fiataloknak a gépek működését, és hogy a vendégeknek alkalmuk nyíljon kipróbálni magunkat pékként is, részt vehettek egy gyártási műveletben. Smulik Glitzentstein rabbi például itt tanulta meg a 8 fonatos bárchesz készítését, melynek eredményét sábeszkor el is fogyasztották. Ennél több hozadéka a látogatásnak nem volt, hiszen a pékségben töltött 3 óra alatt a csapatból senkinek nem jött meg a kedve ehhez a gyönyörű, de rettenetesen nehéz és összetett szakmához, de legalább kipróbálták, és megtanulták értékelni.

 

Megszakítás