Jeruzsálembe elsősorban a szent város vallási-történelmi-kulturális jelentősége miatt érkeznek turisták a világ minden szegletéből. Újabban azonban az izraeli főváros lett a vállalati turizmus egyik legkedveltebb célpontja.

A városban uralkodó nyugalom, illetve a Turisztikai Minisztérium dinamikus marketingjének köszönhetően 2017-ben 32%-kal, 2018-ban pedig újabb 38%-kal növekedett a turisták száma, s ezzel Jeruzsálem a világ egyik leggyorsabban növekedő turisztikai célpontjává vált.

Az utóbbi időben a turisztikai piac egy újabb szegmense fedezte fel magának a szent várost: egyre több üzleti és vállalati, úgynevezett incentive utazásokat lebonyolító cég szervez programokat Jeruzsálembe. Ezen utazások célja, hogy egy adott vállalat jutalmazza és motiválja dolgozóit, illetve növelje a munkatársak közötti kohéziót.

Az incentive utak egyik jellegzetessége, hogy az egy résztvevőre eső költés messze meghaladja az átlagot. Jelenleg egy incentive utas 4000 dollár költséget jelent, és 2018-ban összesen 60 milliárd dollárt költöttek el az ilyen utazásokra. A piac dinamikusan bővül: a tavalyi incentive utak száma 71%-kal növekedett a 2017-es évhez képest. A csoportok 50%-a az Egyesült Államokból, 20%-a Európából, további 30%-a pedig Dél-Amerikából és Ázsiából indul útnak.

Szeptember első hetében összesen 8300 vállalati utas érkezett Jeruzsálembe egy amerikai, illetve egy mexikói cég közreműködésével. Ez volt az eddig legnagyobb incentive csoport, mely a zsidó államba érkezett. Az út szervezésében részt vállalt a jeruzsálemi városháza, a Jeruzsálemi Fejlesztési Hatóság és a Jeruzsálem-ügyi Minisztérium is. A vállalatok versenytárgyalást hirdettek a célpont kiválasztása előtt, melyből végül Jeruzsálem került ki győztesen.

A mexikói Omnilife 3300 munkavállalóját hozta el egy hatnapos jeruzsálemi tartózkodásra, a kaliforniai WSB cég pedig 5000 dolgozóját küldte három napra Tel-Avivba és három napra Jeruzsálembe. A két csoport számára összesen 32 szállodában foglaltak szállást, 140 autóbusz szállította a résztvevőket, akik nem kevesebb, mint 70 000 üveg vizet fogyasztottak el. A csoportok költése Izraelben meghaladta a 20 millió dollárt.

„Az országok és a városok harcot vívnak egymással az incentive utasokért. Izrael különösen nehéz helyzetben van a változó biztonsági helyzet miatt. A 2008-as gazdasági válságot követően az ilyen utazások száma nagyon lecsökkent, azonban két éve jelentős fellendülésnek lehetünk tanúi. Az iparág kezd magához térni. Izraelnek mindent meg kell tennie, hogy fontos szereplője legyen ennek a rendkívül jövedelmező és gyorsan növekvő iparágnak” – mondta Ámnon Ben-Dávid, az üzleti utakkal foglalkozó Eset cég igazgatója. Ben-Dávid hozzátette, hogy a csoportokat fogadó turisztikai cégek számára igen nagy kihívást jelent, hogy elegendő számú, magas minőségű szállodai szobáról, akár száz autóbuszról, nagy létszámú csoportokat fogadni képes éttermekről, továbbá angol, spanyol és portugál nyelvű idegenvezetőkről gondoskodjanak.

„A városba látogató turisták számának növelése kiemelt célunk. Az incentive utazások különösen sokat adnak hozzá a turisztikai bevételek növekedéséhez. Mindent megteszünk, hogy Jeruzsálem kiemelkedő turisztikai és konferenciaközponttá váljon. Ehhez több szállodai szobát kell létrehoznunk és biztosítanunk kell a turisztikai szolgáltatások magas színvonalát” – monda Mose Leon, Jeruzsálem polgármestere.

zsido.com

Forrás: JPost

 

 

Megszakítás