Az emberek egy ideig zavartan ültek, majd az egyik utas kezdeményezésére mindenki kézfertőtlenítő kendőt keresett, hogy eltüntessék az ábrákat.

Példaértékű akcióról írt nemrég a Jerusalem Post. A portál cikke szereint New York manhattani részén egy antiszemita szövegekkel telefirkált metró kocsit a jármű utasai tisztítottak meg a náci szimbólumoktól. A gyűlölködő ábrák a szerelvény ablakait, falait és térképeit is elborították.

“A vonaton mindenki csendben ült és nézte egymást, kényelmetlenül éreztük magunkat és bizonytalanok voltunk azt illetően, hogy mit tegyünk” – számolt be Facebook posztjában Gregory Locke a történtekről. “Egyszer csak egy srác felugrott és azt mondta: ‘A kézfertőtlenítő leszedi a Sharpie filcet. Alkoholra van szükségünk.’ Talált pár kendőt, majd munkához látott”.

“Sosem láttam még ennyi embert, akik ennyien kezdtek el egyszerre kendők és Purel kézfertőtlenítő után keresni a táskájukban. Két perc múlva minden náci jelkép eltűnt”

A New York Daily News által közzé tett információk szerint az egyik szövegben az állt: “a zsidóknak a sütőben van a helyük”. Locke a megdöbbenését kifejezve a történtek után azt írta: “Náci jelképek. Egy nyilvános vonaton. New York városban. 2017-ben”.

 

zsido.com

 

 

Megszakítás