Szukot második napján (mely Izraelben már félünnep, a Szentföldön kívül, a szétszóratásban azonban még ünnepnap) a hagyományok szerint Jicchák, vagyis a második ősapa, Izsák jön el vendégként az ünnepi sátorba. A hászid spirituális vendégek közül pedig a mezricsi mágid következik a sorban.
A két személyiséget a helyhez kötöttségük, a szülőföldjükhöz való ragaszkodás köti össze. A másik két ősatyával ellentétben Jicchák soha nem hagyta el Izrael Földjét, ahogyan a mágid („tanító”) sem hagyta el többé Mezricset, miután magára vállalta a hászidok vezetését. Ezáltal azt tanították az emberiségnek, hogy nem kell elhagynunk a lakhelyünket ahhoz, hogy eljuthassunk saját lelkünk legrejtettebb zugaiba, és elérhessük a bennünk rejlő istenit. Ezért van az, hogy a Tóra a második ősapát kutak ásójaként írja le. A kút szimbolikus utalás az emberi lélekre, az ember lefelé ás ahhoz, hogy a tiszta vizet és az ősi forrást a felszínre hozhassa.
Szukot második napjának hászid vendége, Dov Ber rabbi az első napi vendég, a Báál Sém Tov tanítványa volt. Nemcsak új vonalat kezdett, hanem szilárd alapokat teremtett, melyre a következő generációk bátran építkezhettek. Jelentőségét mutatja, hogy a hászidizmus harmadik generációjának legnagyobb rabbijai kerültek ki a tanítványai közül, például a Chábád hászidizmus alapítója, az Álter Rebbe, a lizsenszki Elimelech rabbi, a berdicsevi Lévi Jicchák rabbi, a csernobili Náchum rabbi, vagy a nikolsburgi Smuel Smelke, hogy csak néhányat említsünk az illusztris tanítványok közül.
Dov Ber rabbi valamikor 1700 és 1710 között látta meg a napvilágot, szülei Dávid királyig vezették vissza a családfájukat. Fiatal korától minden idejét a tanulásnak szentelte, kitűnően ismerte a Tórát, a Talmudot és a kabalát is. A kabala alapján aszkéta életmódot folytatott, szigorúan böjtölt és végtelen szegénységben élt, mivel semmilyen rabbiállást nem fogadott el. Hitte, hogy földi életünk csupán egy út az eljövendő világ felé, és semmi olyan dolognak nem tulajdonított jelentőséget, ami nem a végső célja felé mutatott. 1753-ban utazott áldásért a Báál Sém Tovhoz Mezibusba. Kapcsolatuk kölcsönösen inspirálónak bizonyult, és miután a mágid hazautazott, folytatták a korábban megkezdett levelezést. Amikor a Báál Sém Tovot messzire szólították a feladatai, időnként megbízta a mezricsi mágidot, hogy ő szolgáljon a hászidok vezetőjeként.
Bár a hászidizmus elutasítja az önsanyargatást, úgy tűnik, a mágid sosem mondott le erről a gyakorlatáról. 1761-ben, a Báál Sém Tov első halálozási évfordulóját követő napon az alapító mester fia, Cvi egybehívta a hászidokat, és ezt mondta: „Apám ma eljött hozzám álmomban, és azt mondta, hogy az Égi Bíróságon úgy határoztak, hogy át kell adnom a vezetőséget Dov Ber rabbinak.” A jelenlevők mind felálltak, és mindaddig állva maradtak, amíg Dov Ber rabbi elmondta első magyarázatát a hászidok fejeként.
A mágid 12 éven át vezette a Lengyelországban és Litvániában egyre jobban elterjedő mozgalmat, teljes rendszerré fejlesztette a Báál Sém Tov által megfogalmazott gondolatokat, hozzásegítve a követőit, hogy érzelmeik és értelmük között egyensúlyt teremtve szolgálják az Örökkévalót. Hirdette, hogy az áhávát Jiszráel, a zsidók egymás közti szeretete alapvető fontosságú micva, és egyben ez az Isten szeretete felé vezető út is. És ez az, amire a világnak a mai napig szüksége van. A Szentély a szinát chinám, az indokolatlan gyűlölet miatt pusztult el, és akkor épülhet újjá, ha az áhvát chinám, a feltétel nélküli szeretet uralkodik majd a világban.
zsido.com