Szukkot idején a zsidóság egységét ünnepeljük.

Három zarándokünnepet rendel el a Tóra, ezek: peszách, az egyiptomi fogságból való megszabadulás ünnepe, sávuot, a tóraadás ünnepe, valamint a most ránk köszöntő szukkot, a sátoros ünnep. Ezekre az időszakokra a jeruzsálemi Szentélyek fennállásának idejében aki csak tehette, felzarándokolt Jeruzsálembe, és áldozatot mutatott be az Örökkévalónak. Ezek a zsidó év legörömtelibb napjai, és mindezek közül is kiemelkedik szukkot. Megnyilvánul ez imáinkban is, melyekben peszáchot szabadságunk idejének (zmán chéruténu), sávuotot a tóraadás idejének (zmán mátán toráténu), szukkotot pedig örömünk idejének (zmán szimcháténu) nevezzük. Ez utóbbi elnevezés mögött többek között az rejlik, hogy a Tóra háromszor rendeli el szukkot ünnepével kapcsolatban, hogy örvendezzünk, míg a többi ünneppel kapcsolatban csak egyszer hangzik el ez a parancs.

Szukkot az az ünnep, amikor – többek között – a zsidó egységet, vagy még inkább, a zsidóság egységét ünnepeljük. A sátor falai összefognak minket, a csokorba kötött négy növény pedig azt jelképezi, hogy a nép akkor lehet csak teljes, ha minden egyes zsidót összefogunk, függetlenül attól, hogy mennyi Tórát tanulnak, vagy mennyi jócselekedetet tesznek. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe, Menachem Mendel Schneerson rabbi ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy nemcsak arról van szó, hogy mindannyian a zsidó nép részei, vagy, hogy mindannyiukra szükség van a nép teljességéhez, hanem arról is, hogy, ahogyan bölcseink mondják, „mindegyik bűnbocsánatot szerez a másiknak”. Más szavakkal: kompenzálják egymást azokért a tulajdonságokért, amelyekre szükség van, amelyek fontosak, ám amelyek másokból adott esetben hiányoznak.

Hogy ez érthető legyen, egy kis kitérőt teszünk, és bemutatjuk a négy növényt, melyeket örvendezésünk idején egy csokorba fogunk:

 

Luláv (pálmaág) – termése, a datolya édes, de nincs semmilyen illata, ez azt a zsidó tudóst képviseli, aki elkötelezett a tanulmányaiban (ez az íz), ám nem jeleskedik jótéteményekben (ez az illat).

Hádász (mirtuszág) – illatos, ám semmiféle íze nincsen, így azt az embert reprezentálja, aki különösen sok jót cselekszik, ami pozitív hatással van az ember környezetére, ahogyan a kellemes illat is jó érzéssel tölti el a környezetét. Íze viszont nincs a mirtusznak, ahogy vannak olyan emberek, akik kevés tórát tanulnak, vagy éppen nem is tanulják a Tórát.

Etrog (citrus) – ennek íze és illata is van, ahogyan vannak közöttünk olyanok, akik egyforma lelkesedéssel tanulják a Tórát és teljesítenek jócselekedeteket.

Árává (fűzfaág) – se íze, se illata nincs, és azokat a zsidókat jelképezi, akik se Tórát nem tanulnak, se  különösen sok jót nem tesznek, ám ők is a zsidó nép részei.

 

Amikor még állt Jeruzsálemben a Szentély, az ünnep minden estéjén (a második estétől fogva) vízmerítési ünnepséget tartottak a Szentélyben. Ezt úgy nevezték: szimchát bét hásoévá. Szukkot ünnepén az oltáron bemutatott, az állatáldozatokat kísérő boráldozat mellett vízáldozatot is bemutattak. A vizet a megelőző este húzták nagy öröm, zene, ének és tánc közepette. Azt mondja a Talmud, hogy aki nem látta a vízmerítési ünnepséget a jeruzsálemi Szentélyben, az soha nem látott igazi örömöt életében.

 

Ezzel összhangban ma is szokás örömteli összejöveteleket tartani, és ünnepi lakomákat rendezni a félünnepi napokon is.

 

Sátrak ünnepét tarts hét napig, midőn betakarítasz szérűdről és sajtódból. És örülj ünnepeden, te, fiad, leányod, szolgád, szolgálód, a levita, az idegen, az árva és az özvegy, akik kapuidban vannak. Hét napig ünnepelj az Örökkévalónak, a te Istenednek, azon a helyen, melyet kiválaszt az Örökkévaló; mert megáld téged az Örökkévaló, a te Istened minden termésedben és kezed minden munkájában, hogy te csak vidám légy. (5Mózes 16:14-15)

 

Ahogyan énekeljük is ezeken a napokon: veszámáchtá bechágéchá vehájitá ách száméách – és örvendezz az ünnepeiden, és mindig csak vidám legyél!

Örömteli ünnepet kívánunk!

zsido.com

Megszakítás