Fontos döntést hozott Nagy-Britannia legfelsőbb bírósága: az illetékes halottkémnek ezentúl figyelembe kell vennie az elhunyt családjának vallási kötelezettségeit, amikor dönt egy temetés engedélyezéséről.

Az ügy előzménye, hogy egy bizonyos Mary Hassell bejelentette: nem kapnak prioritást más elhunytakkal szemben a zsidók és muszlimok az eljárás során, annak ellenére, hogy a vallási előírások szerint a lehető leghamarabb – lehetőség szerint még azon a napon – el kell temetni az elhunytat.

A bírói testület szerint az eljárás diszkriminatív, irracionális és jogellenes – olvasható a jta.org összefoglalójában. Volt olyan család, amelyikkel közölték, hogy két hetet kell várniuk a halottkém vizsgálatára, mielőtt eltemethetnék a halottjukat. Egy januári egyeztetés után zsidó vezetők Hassel távozását követelték.

Mary Hassell londoni hivatalának hatásköre kiterjed a legnagyobb európai háredi zsidó közösségre és az Egyesült Királyság legjelentősebb muszlim közösségére is. A pert egy zsidó temetkezési társaság indította, mondván az alperes által folytatott gyakorlat valójában diszkriminatív a kisebbséggel szemben. A hivatal indoklása arról szólt, hogy ők mindenkit egyformán ítélnek meg a temetések sorrendjének meghatározásánál. A bíró szerint azonban az uniformizált eljárás nem azonos az egyenlő bánásmóddal.

zsido.com

Kép: timesofisrael.com