Az ENSZ kulturális szervének igazgatója bírálta a holokauszt-karikatúrákkal botrányt kavaró teheráni tárlatot.

„Egy ilyen kiállítás – melynek célja a zsidó emberek ellen elkövetett népirtás, az emberiség történelmének egyik tragikus fejezetének kigúnyolása – csakis gyűlölethez vezethet és az erőszakot, rasszizmust, valamint haragot gerjeszt” – fogalmazott Irina Bokova, az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) igazgatója azután, hogy Teheránban százötven, összesen ötven országból származó képet állítottak ki. A szervezők által győztesnek ítélt mű készítőjének 12 000 dolláros összeget ígértek – írja a Jewish Telegraphic Agency.

„Ez a verseny szembemegy a tolerancia és tisztelet univerzális értékeivel; továbbá szembefut az UNESCO által vezetett akciótervvel, melynek célja a holokausztról szóló oktatás előmozdítása és az antiszemitizmussal, valamint tagadással szembeni harc” – mondta Bokova a teheráni kiállításról, amit május végéig látogathatnak az iráni fővárosban.

Ahogy arról korábbi cikkünkben beszámoltunk,  több „pályázati munka” párhuzamba állítja a holokausztot és a palesztinok mai helyzetét.

A tárlat megnyitása utána az izraeli miniszterelnök, valamint az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma is szót emelt. „Mindez meggyalázza a holokauszt során életüket vesztett milliók emlékét” – hangsúlyozta Mark Toner, amerikai szóvivő.

zsido.com

 

Kép forrása: Daily Mail

Megszakítás