Viktor Liasko egészségügyi miniszter és Valentin Reznicsenko, a Dnyipropetrovszki Régió kormányzója az Ukrajnai Zsidó Közösségek Szövetségéhez fordult, amikor a terület vakcinával való ellátását tervezték. A zsidó közösségektől elsősorban logisztikai téren kértek segítséget, a városban működő Zsidó Gyógyászati Központ (JMC) erőforrásainak felhasználásával.

„Az állam felismerte, hogy a hitéleti feladatok ellátása mellett, a szervezettségünknek és a humanitárius akciókban való jártasságunknak köszönhetően, hatékonyan tudunk közreműködni a Dnyipropetrovszki Régió oltási programjának megvalósításában” – mondta Smuel Kaminezki, a terület főrabbija, egyben lubavicsi küldött.

A JMC már korábban is kivette a részét a koronavírus elleni küzdelemből. A járvány kezdetén élen járt az oxigénpalackok, lélegeztetőgépek és védőruházatok biztosításában. Az intézményt vezető Alexander Rogyinszki professzor irányításával hamar felállították a COVID-osztályt, hogy csökkentsék a város többi kórházára nehezedő nyomást. Külön gondot fordítottak a szegények, az idősek és az egészségügyi biztosítást nélkülözők ellátására.

Jelenleg a gyorsan terjedő delta-variáns elleni harchoz kérték az állami szervek a zsidó hitközség segítségét. A Menóra Közösségi Központ előtt hatalmas sátrakat állítottak fel és egészségügyi személyzetet toboroztak, majd június 20-án megnyitották a kapukat, hogy vallásra-nemzetiségre való tekintet nélkül, térítésmentesen adják be a védőoltást a régió lakosainak. Zelig Brez, a hitközség elnöke úgy tervezi, hogy legalább decemberig működni fog a szolgáltatás, de nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 2022-ben is a helyszínen lesznek.

A 76 éves Lilia Krasznobajeva az elsők között kapta meg az oltást. A daganatos betegséggel küzdő, idős asszony a különösen veszélyeztetett csoportba tartozik, ezért az utóbbi időben teljes izolációban élt. „Teljesen el voltam vágva a külvilágtól. Most azonban, hogy megkaptam az oltást, már kiléphetek az ajtón és újra élhetem az életemet. Nagyon hálás vagyok a város hitközségének. Egyszerre mentettek meg a magánytól és a gyilkos vírustól” – mondta.

A dnyipropetrovszki akció híre Ukrajna többi hitközségébe és Chábád-központjába is eljutott. Vannak, akik még az 1000 km-re fekvő Lvovból is eljönnek az oltásért. A városban való tartózkodásuk során ingyenes városnéző túrákat szerveznek a számukra, ahol megismerhetik a zsidó közösség intézményeit, a holokauszt múzeumot és egyéb látványosságokat. Az utazási költségeket, az élelmiszer-ellátást és az orvosi vizsgálatokat Dnyipropetrovszk hitközsége fedezi a Bostoni Területi Zsidó Közösség és a Combined Jewish Philantrophies jótékonysági szervezet közreműködésével. Az oltóanyagot az állam biztosítja térítésmentesen.

„A Chábád-központok alapvetően a zsidó közösség tagjainak sprirtuális igényeit hivatottak kielégíteni, de ahhoz, hogy az emberek ezt igénybe is tudják venni, egészségesnek kell maradniuk. Nagyszerű dolog, hogy a zsidó közösség az ukrán kormány partnereként, késlekedés nélkül csatlakozott a vírus elleni küzdelemhez. Számtalan életet mentettünk meg. A közösség egészségének megőrzése is a lubavicsi küldöttek feladatai közé tartozik” – mondta Kaminezki rabbi.

A hitközség elnöke elmondta, hogy nagy inspirációt jelent a számukra, hogy az egykor Jekatyerinoszlávnak hívott városban élt a Lubavicsi Rebbe édesapja, Lévi Jicchák Schneerson rabbi, aki több mint harminc éven át a főrabbi tisztséget is betöltötte. A szovjet hatóságok azonban nem nézték jó szemmel a működését és egy távoli, kazahsztáni faluba száműzték, ahol életét vesztette. „Az egész életét a város zsidóságának szentelte. A mi feladatunk az, hogy az ő útját kövessük. Könnyebb helyzetben vagyunk, mert ma már vallásszabadság van és a zsidóság nem elnyomott kisebbség, hanem a város szövetének fontos és virágzó része” – mondta Brez.

Korábban utcát is neveztek el a városban a Rebbéről.

zsido.com

Forrás: Crownheights.info

 

Megszakítás