Újra felvesszük a fonalat a Kazinczy utcai új női mikve építésének történetében. A sorozat következő részeiben a mikve felépítésének háláchikus vonatkozásait vizsgáljuk, amelyek az építése kapcsán felmerültek – amivel egyben egy 15 éve halogatott szülői kérésnek teszünk eleget.
Áldott emlékű édesapám, amikor 2003–2004-ben az új mikve tervein, majd a felépítésén dolgoztam, sokszor kért, hogy írjam össze ennek a mikvének a háláchikus különlegességeit. Arra hivatkozott, hogy a rabbinikus irodalomban számos írást találunk, amiben a rabbik az utókor számára megörökítették az általuk építtetett mikvék részleteit1. Akkoriban nem jutottam hozzá, hogy alaposan elkészítsem ezeket a feljegyzéseket, és sokáig adós voltam ezzel a munkával. Végül tavaly nyáron összeállítottam erről egy nagy tanulmányt, ami New Yorkban egy rabbinikus folyóiratban jelent meg2. A sorozat most következő része ennek a tanulmánynak a rövidített verziója. A cikksorozat következő részeivel most már kétszeresen is teljesítem áldott emlékű édesapám kérését, hiszen már magyarul is olvashatóak lesznek a mikve szerkezeti különlegességei.
A mikve építése kapcsán felmerült háláchikus kérdéseket három csoportba osztva fogjuk vizsgálni. Ebben a számban áttekintjük magának a mikvének a szerkezeti felépítését, majd a kútvíz szállításának a problematikáját, végül pedig arról ejtünk szót, miért kellett a kutat „kóserolni” használat előtt.
A májim söuvim, a merített víz tilalma
A Tórában3 az áll: „Azonban a forrás és a kút, amelyben víz gyűl össze, tiszta lesz…”, ebből a versből „azt is tanulhatjuk, hogy tiszta lesz, az, aki megmerítkezik benne, hogy megszabaduljon tisztátalanságától”4, vagyis hogy a forrás- és az összegyűjtött víz használható rituális megtisztulásra. Ám a kettő között nagy a különbség – a Midrás Torát kohánim5rá is kérdez, hogy melyik fajta vízhez ragaszkodik a Tóra, hiszen a forrás természetesen gyűlik, emberi kéz nem segíti, az összegyűjtött víz pedig emberkéz eredménye. A válasz az, hogy ez utóbbinak is csak részben szabad emberi kéz által összegyűlnie, vagyis az ember áshatja pl. a gödröt hozzá, de a víznek magától kell összegyűlnie benne. Az olyan víz, ami teljesen emberkéz eredményeként van valahol (májim söuvim, merített víz) – pl. valaki vödörrel hordta a gödörbe –, nem kóser rituális megtisztuláshoz. Ebbe a kategóriába esik a csapvíz is6, amit ebben az értelemben használok a cikkben.
A Sulchán áruch szerint7, ha a mikvében minimálisan előírt vízmennyiség (40 szöá = kb. 1 000 liter)8 nagyobb része merített víz, akkor nem alkalmas megmerülésre bibliai tiltás alapján, ha kevesebb, mint a fele májim söuvim, a többi kóser víz, akkor rabbinikus tilalom alapján nem kóser. Akkor kóser, ha mind a 40 szöá kóser víz.
Honnan lehet szerezni „kóser” vizet a mikve vizének csereléséhez?
Nagy előnye van, ha forrásvizet használunk a fürdőhöz, mert az állandóan cserélődik és mindig tiszta. Hátulütőiről (pl. mélyen van, nem lehet felmelegíteni) már írtunk korábban9. Ezzel szemben az esővizes mikvét nem kell a mélybe építeni és bizonyos módon melegíteni lehet, viszont ennek vize természetes úton nem cserélődik, egyre szennyesebb lesz.
A Talmudból10 tudjuk, hogy régen Izrael földjén nagyon sok helyen használtak barlangokban felgyűlő esővizet mikvének, amik – mivel nem cserélődött a víz – idővel nagyon elszennyeződtek. Ezért az emberek a merülés után azonnal fürdőbe mentek tisztálkodni. Egy idő után az emberek már nem tudták, melyik a rituális tisztulás, és kezdett elterjedni, hogy a merülés utáni fürdő volt a lényeg, nem a mikve. Ezért a bölcsek tisztátalannak nyilvánították azokat, akik májim söuvimban fürödtek mikvézés után. A Sulchán áruchban11 meg is találjuk, hogy a megmerülés után, azon az éjszakán a nőknek már nem szabad megfürdeniük, csak abból a célból, hogy felmelegedjenek, ha nagyon hideg volt a mikve vize.
Mivel megfelelő mennyiségű friss esővíz nem mindig áll rendelkezésre, az ilyen vízzel táplált mikvékhez építenek egy ún. ocárt (raktárat), ami tulajdonképpen egy nagy medence teli több ezer liter esővízzel, ahonnan fel lehet tölteni a mikvét. Ám még ez sem mindig elegendő ahhoz, hogy rendszeresen cseréljék a fürdő vizét, ezért meg kellett találni a módját, hogy hogyan lehet „kóserolni” a merített vizet, vagyis hogy lehet kóser vizet „gyártani”.
A feltöltés és a hámsáchá, folyatás
Az első megoldást maga a Sulchán áruch12 adja meg: ha megvan a 40 szöá víz, akkor azon felül hozzá lehet tenni bármennyi merített vizet, kóser marad a mikve, még akkor is, ha a merített víz sokkal több lesz, mint az esővíz. Így rögtön kevesebb esővízre van szükség, de ez még mindig elfogyhat, ráadásul a szükséges 1000 liter esővíz összegyűjtése még mindig nagy feladat.
Erre megoldás lehet a halachikus irodalomban hámsáchá – folyás néven ismert elv: ha a vizet kiöntjük a földre és magától folyik bele a mikvébe, az olyan, mintha természetessé válna újra13. Ennek feltétele, hogy legalább 3 tefáchot (24 cm) kell, hogy folyjon a földön14, mégpedig olyan talajon, ami be tudja szívni magába (pl. sziklára öntve nem felel meg)15. A Sulchán áruch16 szerint az ilyen „újrahasznosítással” kóserolt víz legfeljebb a minimális 40 szöá 49%-a lehet.
Itt érdemes elmondani, hogy mivel a hámsáchá elve valamilyen szinten kóserrá teszi a vizet, minden olyan mikvében, amit szakember épített, a pótlásként hozzáadott csapvíz sose folyik egyenesen a medencében, hanem egy legalább 24 centiméter hosszú porózus betonból17 épített átfolyón keresztül érkezik, hogy ne legyen teljesen pászul (tiltott) a víz.
Így már megint valamivel könnyebb a helyzet, de még mindig 500 liternél is több esővizet kellene minden vízcseréhez biztosítani.
A hásáká, acsók
A következő megoldás a hásáká névre hallgat, ami a nösiká, csók szóból ered: ha a kóser víz „megcsókolja” a nem kósert, akkor az kóserrá válik. A gyakorlatban ez a következőképpen néz ki: építenek két medencét egy fal két oldalán, az egyik kóser esővízzel van tele, a másik nem kóser csapvízzel. A falon van egy lyuk, aminek az átmérője, annyi, mint a sfoferet hánod18 (5–6 cm)19, amin keresztül érintkezik a kétféle víz, így válik a csapvíz kóserré. A Sulchán áruch20 szerint, ha csak egy másodpercre is érintkeznek, már kóser lesz. Rábénu Jöruchám (1290–1350 Provence) véleménye21 szerint azonban csak addig számít kósernek, amíg érintkezik. Ez a modern mikvék elfogadott formája. A falon lévő nyílást csak a csapvizes medence cseréjéhez zárják el, az alámerüléshez mindig nyitva kell lennie. Így mindig lehet biztosítani a tiszta vizet, hiszen a hásáká állandóan fennáll, kóserré téve a merülőmedencébe töltött csapvizet.
Ennek egy buktatója van: ha a dugó nincs kihúzva merülés előtt, akkor a csapvizes medence nem lesz kóser a fent említett Rábénu Jöruchám véleménye szerint. Ilyen esetről már Schreiber-Szofér Mose pozsonyi rabbi (1762–1839), a Chátám Szofér is beszámolt22 annak kapcsán, hogy egy Pozsony melletti faluban hosszú időn át elfelejtették kivenni a két medencét szeparáló dugót. Winkler Mordecháj Léb (1845–1932) mádi rabbi erre mondta23, hogy csak akkor lehet biztosnak lenni a kóserságban, ha a rabbi személyesen felügyeli a mindennapi teendőket is a mikvében, és ellenőrzi a mikvét a merülések előtt. (Mindezt természetesen úgy kell megoldania, hogy nemcsak hogy a merülésnél nincs jelen, de még csak nem is találkozik a mikvébe érkező nőkkel.)
A zriá, az ültetés
A dugó bent maradásának kivédésére van egy másik megoldás: az ún. zriá, ültetés. Ha a csapvizet nem a második medencébe engedik, hanem az esővizesbe, és az onnan átfolyik a merülőmedencébe24, akkor sok vélemény szerint25 ez a hásáká nélkül is kóser lesz. Ezt a megoldást támogatta a Chátám Szofér is26.
Ennek a megoldásnak az a feltétele, hogy az átfolyatás előtt a merülőmedencének teljesen száraznak kell lennie, ugyanis, ha a tisztításból visszamaradna akár egy kis mennyiségben is merített víz, akkor nem lenne kóser az, ami majd be fog folyni, ezért előtte teljesen szárazra kell törölni27. Arról, hogy egy időben én magam végeztem ezt a feladatot itt Budapesten a régi mikvében, korábban már írtam28.
Azonban ezzel a megoldással is vannak problémák: bizonyos vélemények szerint29, ha kifolyik az eredeti medencéből a „kikóserolt” víz, akkor már nem lesz kóser csak akkor, ha megvan a „csók” helye, vagyis kell, hogy továbbra is össze legyen kapcsolva az esővizes medencével, ami viszont visszavisz az előző problémához, hogy félő, hogy elfelejtik kivenni a két medencét szeparáló dugót. Másik probléma, hogy mivel teli medencébe folyik bele a csapvíz és rögtön tovább is folyik át a merülőmedencébe, akkor az „ültetés” egy olyan medencében történik, ami épp zochálin, folyik belőle a víz kifele, több vélemény szerint30 folyó medencébe való „ültetés” nem teszi kóserrá a csapvizet.
Mindezeken felül előjön egy további probléma. A háláchá szerint31, ha beöntöttünk az ezer liter esővízhez 10 liter merített vizet, és van 1010 liter kóser vizünk, akkor, ha kiveszünk 10 litert, akkor a megmaradt 1000 liter továbbra is kóser. Ez az elv nátán szöá, vönátál szöának számít. Erre azt mondja a RÁVáD (Rábénu Ávráhám ben Dávid – 1120?–1198), hogy ez addig kóser, ameddig az eredeti vízből marad legalább 501 liter esővíz. Ha már annyit csereberéltünk, hogy valószínűleg ennél kevesebb van a medencében, akkor a víz már nem kóser. Bár a Sulchán áruch ezt a véleményt nem idézi, így azt nem kötelező figyelembe venni, azonban a Sulchán áruch kommentrájai32 már hivatkoznak rá. Márpedig alapvetés, hogy a mikvét úgy illik építeni, hogy lehetőleg minden véleményt figyelembe veszünk hozzá33.
Így a zriá nem megoldás, hiszen egy idő után túl nagy lesz a hígítás. Sőt, a hásáká sem, hiszen a lyukon át is keveredik a kétféle víz, különösen, amikor valaki bemegy a mikvébe és alámerül és aztán kijön onnan, hiszen ilyenkor a közlekedő edények elve alapján kiegyenlítődik a medencékben levő víz mennyisége. Így egy idő után nemhogy a csapvizes medence, de az esővizes sem kóser a RÁVáD véleménye alapján.
A régi budapesti mikve ebből a szempontból sajátos volt. Két egymás melletti medence volt, az egyik medence tele volt esővízzel, de a mellette lévő merülőmedencébe is engedtek esővizet úgy, hogy a csempe színe jelezte, meddig kell esővízzel tölteni, amire aztán csapvizet engedtek. Ezzel érték el, hogy a zriá, „ültetés” úgy történjen, hogy nem folyik ki a medencéből a víz, így biztosan kóser marad minden vélemény szerint. Ilyen esetben nem is kellene „megcsókolniuk” egymást az esővízmedencével, hisz magában a merülőmedencében is van elég sok kóser esővíz. De ez a megoldás akkor használható csak, ha kevesen használják a mikvét, és így ritkán kell cserélni a vizet. Valószínűleg kényelmes méretű merülőmedencéknél nem is alkalmazható, csak akkor, ha olyan szűk és kicsi, mint ahogy egykori használói emlékeznek is a régi mikvére.
A Rebbe RáSáB mikve-típus
A fenti problémára az a megoldás, hogy a két medence ne egymás mellett, hanem egymás alatt legyen: alul az esővizes medence, ami fölött található a meleg vizes merülőmedence. A kettő közt egy kis méretű nyílás található, amit sosem zárnak el. Így a víz folyamatosan kóser, mégse piszkolódik el az esővíz-raktár.
Ezt a mikve-típust lubavicsi vagy Rebbe RáSáB mikvének hívják34. A korábban már többször említett Meir Posen rabbi ennek kapcsán azt mondta nekem, hogy mindenhol ragaszkodik hozzá, hogy ilyen megoldást használjanak, mert így nem kell a mikvéhez állandó kóser felügyelő.
A mikve az elnevezését Sálom Dovber Schneersohn rabbiról (1860–1920), az ötödik lubavicsi rebbéről kapta, aki 1915-ben az őszi ünnepek után, az I. világháború miatt Lubavicsból Rosztovba menekült. Míg Lubavicsban folyó mellett épült mikve volt35, addig Rosztovban erre nem volt lehetőség, hanem esővíz alapú mikvét kellett kialakítani. Emiatt építtetett ilyen szerkezetű mikvét a Rebbe RáSáB 1918-ban.
Bár az ő neve fémjelzi ezt a fürdőtípust, nem ő találta fel. Jiszáchár Dov Rokéách rabbi (1854–1926), a harmadik belzi rebbe például Galiciában már korábban, 1900 körül ilyen mikvét építettet (ez nem volt közismert a rabbinikus irodalomban, egészen addig, míg tíz évvel ezelőtt haszidok ki nem ásták a beomlott mikvét. Eredeti állapotában találtak rá, még víz is volt benne. Miután sikerült képeket szereznem róla, publikáltam is azokat)36. Ezenkívül sok más helyen, Lengyelországban37, Ukrajnában38, még Magyarországon39 is használtak ilyen típusú mikvét korábban.
A rabbinikus irodalomban egyesek kifogásolják az ilyen szerkezetű mikvét, mivel szerintük ez kátáfrész-nek számít, ami annyit jelent kb. hogy „lejtő”. Alapelv40, hogy ha egy magasabban levő mikvéből átfolyik egy alacsonyabban fekvő mikvébe a víz, akkor a kátáfrész, vagyis még folyó víz nem számít a felső mikve részének, hiszen onnan már kifolyt, sem az alsó részének, hiszen még folyik. Chájim Halberstam rabbi (1797–1876), a híres cánzi (magyarul: újszandeci) rebbe ezt az alapelvet kiterjesztette41 az olyan típusú mikvékre is, amelyek egymás fölött helyezkednek el és közöttük egy cső van. Annak ellenére, hogy ha az alsó medence teljesen teli van, nem tud lefolyni a víz, a kátáfrész miatt nem kóser a felső mikve, mivel önállóan nem tudja megtartani a vizet és átfolyna az alsóba, ha az nem lenne tele.
2004-ben érkezett a Kazinczy utcába Weisberger Mose Tuvia rabbi, mikor a mikve építése a végéhez közeledett. Mivel Weisberger rabbi cánzi haszid, kétségei támadtak az új mikve kapcsán, hiszen, bár sokan nem értenek egyet Halberstam rabbi fenti érvelésével42, a cánzi hászidok ezt követik. Ezért Weisberger rabbi felkereste a Netányjában élő, jelenlegi cánzi rebbét, Cvi Elimelech Halberstam rabbit (szül. 1952) és megkérdezte, hogy kóser-e ez a mikve azoknak a számára, akik a felmenője véleményét követik. A rebbe válaszában kifejtette, hogy apja, Halberstam Jekutiél Jehudá (1905–1994), a híres klausenburgi-kolozsvári rabbi 1979-ben megvitatta már ezt a kérdést Jáákov Landau (1893–1986) bné bráki lubavicsi haszid főrabbival, aki személyesen felügyelte a Rebbe RáSáB fent említett mikvéjének építését Rosztovban. Végül arra a meggyőződésre jutottak, hogy az még a cánzi rebbe véleménye szerint is kóser, hisz a Rebbe RáSáB ragaszkodott hozzá, hogy a nyílás a két mikve között legalább félméteres legyen, így az kétségkívül nem két mikvének számít, aminek a vize átfolyik az egyikből a másikba, hanem egynek, ami félig el van választva két szintre43.
Három évvel ezelőtt részese voltam az Európa Rabbik Tanácsának vezetőségi tagjaiból álló testületnek, akik Izraelbe látogattak. Felkerestük a cánzi rebbét is, és nála személyesen kérdeztem rá a fenti történetre, hogy első kézből halljam az érvelését. A rebbe megerősítette és részletesen elmondta az egész vitát édesapja és Landau rabbi között44.
De a történetnek még mindig nincs vége…
A szatmári rebbe, Teitelbaum Joél rabbi (1887–1979) szintén azon a véleményen volt, hogy a mikve kóser, még a cánzi rebbe véleménye alapján is45, mégis úgy vélte, nem teljes a megoldás, mert ha van nyílás az alsó és a felső mikve között, és valaki alámerül a fenti mikvében, akkor kicsit mégis keveredik a csapvíz és az esővíz az alsó és a felső medencék között. Lehet, hogy csak évek múlva, de mégis elképzelhető, hogy idővel annyira elkeveredik a víz, hogy már nem lesz kóser, mivel már több, mint a fele az eredeti esővíznek kifolyt és csapvízre cserélődött. Ezért az alapötletet elfogadva azt a megoldást javasolta, hogy a merülőmedence mellé egy hásáká mikvét építsenek, ami ketté lesz választva, így már tényleg lehetetlen, hogy elkeveredjen a merített vízzel a természetes víz46.
A lubavicsi vélemény az, hogy valójában nem kell tartani a keveredéstől és mindenképp előnyös, ha alul van az esővizes medence és soha nem kell kihúzni a dugót.
Az adományozók, akik finanszírozták az új budapesti mikvét, úgy döntöttek, hogy minden igényt ki szeretnének elégíteni, így két, egyénként kettéosztott medence épült: egy nagy méretű merülőmedence, alatta egy esővizes medencével, valamint oldalt egy kettéosztott, kisebb méretű esővizes medence.
Oberlander Báruch rabbi írása
A cikk az Egység 127. számában jelent meg.
A sorozat előző részei:
1 Ilyen leírásról lásd Egység 116. szám 16. oldal, az 1930-os budapesti mikve kapcsán; 2 Or Jiszráél folyóirat 77. szám 254–277. oldal. A tanulmány második része hamarosan megjelenik a folyóirat 80. számában; 3 3Mózes 11:36.; 4 RáSI kommentárja uo.; 5 Smini 8:8.; 6 Lásd Táhárát májim 40–42. fejezet; Mikvé májim 3. kötet 93–95. oldal; 7 JD 201:3.; 8 Lásd Egység 111. szám 14. oldal végén; 9 Uo. 116. szám 17. oldal végén; 10 Sábát 14a.; 11 Uo. 75. RöMÁ. Lásd még Nité Gávriél, Nidá 3. kötet 39. fejezet; 12 Uo. 15.; 13 SÁ uo. 44.; 14 Uo. 45.; 15 Uo. 46. RöMÁ; 16 SÁ uo. 44.; 17 Lásd Mikvé májim 3. kötet 228. oldal; 18 SÁ uo. 53. RöMÁ; 19 Misna Mikváot 6:7., lásd Mikvé májim uo. 100. oldal; 20 Uo. 52.; 21 Idézi a SáCH a SÁ-hoz uo. 112.; 22 Chátám szofér responsum JD 217. fejezet végén, lásd még uo. 206. fejezet; 23 Idézi Vájáán Joszéf responsum 5. kötet 176. fejezet végén; 24 Misna uo. 6:8. végén; 25 Lásd Tikuné mikváot 62. oldal; 26 Responsum JD 203., 214. fejezet; 27 Lásd Mikvé májim uo. 114–120. oldal; 28 Egység 119. szám 13. oldal; 29 Lásd Tikuné mikváot 63–65. oldal; 30 Lásd Mikvé májim uo. 112–113. oldal; Gvurot Élijáhu responsum JD 71. fejezet; Migdölot merkáchim responsum JD 65. fejezet; 31 SÁ uo. 24.; 32 Idézi a SáCH a SÁ-hoz uo. 63.; 33 TáSBáC responsum 1. kötet 17. fejezet végén, 3. kötet 33. fejezet; lásd még Mikvé májim 1. kötet 43. oldal; 34 Lásd Or Jiszráél uo. 255–256. oldal; 35 Lásd Tikuné mikváot 3. fejezet; 36 Lásd Or Jiszráél uo. 254., 259–260. oldal; 37 Szifté Ávrahám responsum 31. fejezet végén; 38 Émek söálá responsum JD 57. fejezet; Zikáron a SÁ JD 2. kötethez (Varsó 1888) 13. oldal 3.; Or Jiszráél uo. 260. oldal; 39 Lásd Keren löDávid responsum 179. fejezet; Vájáán Joszéf responsum uo. 218. fejezet; 40 Misna Töhárot 8:9.; 41 Divré Chájim responsum JD 2. kötet 88. fejezet; 42 Nefes chájá responsum JD 65:4.; 43 Lásd Or Jiszráél uo. 274–275. oldal; 44 Lásd uo. 275. oldal; 45 Divré Joél responsum 1. kötet 80. fejezet; 46 Lásd Or Jiszráél uo. 271. oldal.