„AZ ÖRÖKKÉVALÓ NEM ÍGY AKARJA”

Az 1950-es években – kezdte a történetet Shalom Beer Gordon rabbi – megismerkedtem egy családdal Newarkban, ahol rabbiként szolgáltam. A szülők szerették volna férjhez adni a legnagyobb lányukat, de az sehogy sem talált férjet magának.

Miután jobban összebarátkoztunk, meséltem nekik a rebbe áldásainak erejéről.

– Ukrajnából jövünk – mondta az asszony. – Sok rabbit ismertem, és gyakran fordultam hozzájuk tanácsért. Szeretném felkeresni a te rebbédet, hogy áldást kérjek tőle a lányom számára.

Megszerveztem a találkozót, és elkísértem az anyát és nagyobbik fiát Brooklynba. Kint várakoztam, míg a rebbe dolgozószobájában beszélgettek. A beszélgetés után ismét találkoztunk, s láttam, hogy az asszony nagyon feldúlt.

– Mi történt? – kérdeztem.

– A rebbe a megélhetésünk után érdeklődött, – felelte – és én elmondtam neki, hogy bár vissza is vonulhatnánk, hiszen mindenünk megvan, mégis fenntartjuk az üzletet a lányunk miatt, akinek a jövőjéről gondoskodni szeretnénk. A rebbe a sábeszről is kérdezett, és őszintén megmondtam, hogy szombaton is nyitva tartjuk a boltot. „Miért? – kérdezte. – Hiszen saját bevallásod szerint semmiben sem szenvedtek hiányt. Miért dolgoztok hát szombaton?” Elmagyaráztam, hogy nem magunk miatt dolgozunk, hanem a lányunkért. Kértem az áldását, hogy a lányunk megfelelő férjet találjon. Megígértem, hogy ha férjhez megy, attól kezdve szombatonként zárva tartunk. „Az Örökkévaló nem így akarja – válaszolta a Rebbe. – Előbb tartsatok zárva sábeszkor, s én szavamat adom, hogy a lányod férjhez fog menni.” – Az anya dühösen, felháborodva panaszolta: – Ukrajnában gyakran kértem tanácsot a rabbiktól. Mindig szívesen adták áldásukat, de sohasem tudakolták, hogy betartjuk-e a Tóra parancsolatait!

Anya és fia visszatértek Newarkba, és folytatták megszokott életüket. Tíz év telt el a találkozó óta. Az apa meghalt, az üzlet továbbra is nyitva tartott szombaton, s a lány nem ment férjhez.

A hatvanas évek közepén zavargások törtek ki Amerika különböző városaiban. A csőcselék Newarkban is gyújtogatott, fosztogatta a boltokat. A család üzlete is áldozatul esett az utcai rendzavarásoknak. A mamának eszébe sem jutott kinyitni: egész héten, így szombaton is zárva tartottak.

Néhány hónappal később a lányt összeismertették egy kedves, hagyományhű és tanult férfival, aki gazdag családból származott. Engem kértek fel az esküvő levezetésére. És annak ellenére, hogy a menyasszony már a negyvenes éveit taposta, fiúgyermekük született, aki Erec Jiszráélban Tóra-tudós lett…

Megjelent: Gut Sábesz 1. évfolyam 24. szám – 2014. július 28.

 

Megszakítás