A gyűlöletre és antiszemitizmusra uszítás az erőszak első állomása Luciana Lamorgese belügyminiszter szerint, aki azután látogatott el a római zsidó közösség vezetőjéhez, hogy támadás ért egy olasz holokauszt-túlélőt.

Luciana Lamorgese kijelentette, hogy Olaszország az egyik legbiztonságosabb országnak számít, ami az idegengyűlöletből, faji vagy vallási alapon elkövetett támadásokat illeti. Hangsúlyozta azonban, hogy ettől még nem szabad lankadnia a figyelemnek és az emlékezetnek. Felelősségteljes magatartásra szólította fel az olasz politikai és intézményes életet, a közösség erejét hangsúlyozva.

Az olasz belügyi tárca vezetője az utóbbi időben az olasz internetes oldalakon és a közéletben is felerősödött gyűlöletbeszédre utalt. Kijelentette, hogy ez aggodalomra ad okot, és az erőszak első állomásának számít.

Luciana Lamorgesét a római zsinagógában Riccardo Di Segni római főrabbi, Ruth Dureghello, a római zsidő közösség elnöke, valamint Noemi Di Segni, az olasz zsidó közösségek uniójának elnöke fogadta.

Riccardo Di Segni kijelentette, hogy a zsinagóga nem kizárólag imahely, hanem az olaszországi zsidóság életerejét jelképezi. Hozzátette, hogy az olaszországi zsidóság nem „biztonsági problémát” jelent, hanem gazdagságot hordozó kultúrát.

A belügyminiszter látogatására a Liliana Segre örökös olasz szenátor elleni támadások miatt került sor. A 89 éves holokauszt-túlélő politikus nyilvánosságra hozta, hogy naponta több száz antiszemita üzenetet kap interneten. Újfasiszta csoportok is tüntettek ellene. Liliana Segre vezetésével egy olasz parlamenti bizottság alakult a gyűlölet bármilyen megnyilvánulása ellen. Ezt a jobboldali olasz parlamenti pártok nem támogatták, de a Liliana Segrével szembeni verbális agressziót Giorgia Meloni, a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) és Matteo Salvini, a Liga vezetője is elítélte.

MTI/zsido.com

Megszakítás