Az izraeliek 95 százalékának van otthon Tánách-kötete, azaz zsidó Bibliája. A népesség 68 százaléka szent könyvnek is tartja azt.

A Herzog Akadémiai Intézet kutatása, amelyet a „Nyissuk ki a Tánáchot” című konferencia előtt végeztek, meglepő eredményeket hozott – számolt be a Jediot Áchronot újság.

Majdnem minden izraeli otthonában (95 százalék) található Tánách, derült ki az 501 felnőtt válaszait elemző kutatásból. A válaszadók 42 százaléka felelte azt, hogy ritkán nyitja ki a szent könyvet, ennek a csoportnak egy kis százaléka azt mondta, hogy legutóbb a középiskolai Tánách-érettségi előtt olvasott belőle. 13 százalék felelte azt, hogy a Tánáchot, és azon belül is elsősorban a Tehilimet, vagyis a Zsoltárok Könyvét elsősorban krízishelyzetben olvassa. 15 százalék soha nem olvassa a könyvet, ez a szám a nem-vallásosak körében 30 százalékot ért el.

Ha régiók szerint nézzük az eredményeket, akkor azt látjuk, hogy Jeruzsálem és környékének lakói közül 71 százalék olvassa rendszeresen a Tánáchot. Az ország többi részében ez az arány 32-40 százalék között mozog. Jeruzsálem környékének lakói közül csupán két százaléknyian nem olvassák soha a zsidó Bibliát.

A megkérdezettek 68 százaléka tiszteli és szent könyvnek tartja a Tánáchot. További 16 százalék szerint ez egy olyan könyv, amely részét képezi az identitásuknak, és formálja azt. Összesen csupán a lakosság kilenc százaléka gondolja úgy, hogy semmiféle kapcsolata nincs a Bibliával.

Amikor azt a kérdést tették fel a kutatók, hogy melyik az a szereplő, aki a leginkább befolyásolta őket, az izraeli zsidók közül 19 százalék Mózest, 13 százalék Dávid királyt, 11 százalék pedig Ábrahámot nevezte meg.

Forrás: Arutz7